Két évig nyomoztak, nem lett meg az esküvői telefontolvaj, titkolják a költségeket

Fotó: MTI
Fotó: MTI

Még mindig nem árulja el a rendőrség, hogy mennyit költöttek annak a tolvajnak a megtalálására, aki a miniszterelnök lányának esküvőjén ellopott két mobilt. Az Átlátszó adatigénylésére először azért nem válaszolt a Készenléti Rendőrség Hivatala, mert szerintük az nem volt közérdekű. Három hónap elteltével már másképp látják a dolgot, de azt második válaszukban sem árulták el, hogy az adófizetők hány forintját fordították a nyomozásra.

Két és fél éve már annak, hogy a kormányfő lánya, Orbán Ráhel összekötötte életét Tiborcz Istvánnal. A nagy eseményt beárnyékolta az a nem túl szép dolog, hogy a buli közepette két vendég mobiljának, két iPhone 4s készüléknek lába kelt.

A történtekről – mint a hvg.hu megírta – az egyik felszolgáló, Csókási László számolt be, miután nem tetszett neki, hogy DNS-minta adására akarják kényszeríteni. De nem csak őt, hanem a kiszolgáló személyzetet, több tucat embert kötelezett erre a rendőrség. Ráadásul annak kiemelt szerve, a Készenléti Rendőrség (KR) Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Életvédelmi Osztálya.

A DNS-mintába azért kapaszkodott bele a rendőrség, mert az egyik telefon tokján nem csak a tulajdonos, hanem egy ismeretlen személy DNS-mintáját is rögzítették. Erről pedig azt feltételezték, hogy a tolvajé. Ezért kértek minden tanúként meghallgatott embertől, összesen 26 személytől DNS-mintát, holott azt csak indokolt esetben lehet alkalmazni.

Lopás esetén például akkor, ha különösen nagy értékű az elcsent holmi és a büntetési tétel meghaladja az öt év szabadságvesztést, illetve, amennyiben meggyanúsították a lopással az illetőt.

A pincér számításai szerint, hogy a telefon – akkor még csak egy készülékről volt szó – értéke nincs arányban a több millió forintra rúgó nyomozási költséggel. Egy DNS-minta elemzése – a minta minőségétől függően – akár több százezer forint lehet, 26 ember esetén 1,3 millió és 7,8 millió forintra is rúghatott.

Mindezek miatt Csókási László hivatali visszaélés gyanúja miatt a Központi Nyomozó Főügyészséghez fordult, ám a feljelentést elutasították, mert a nyomozással kapcsolatban mindent rendben találtak. A rendőrség pedig két év után felfüggesztette a nyomozást.

Adatigénylés a nyomozás költségei miatt

Az Átlátszó tavaly októberben adatigényléssel fordult az Országos Rendőr-főkapitánysághoz tájékoztatást kérve arról, hogy a DNS-minták elemzésén túl összesen mekkora összeget tesz ki a nyomozás teljes költsége.

A kérelmet továbbították a Készenléti Rendőrséghez (KR) mondván, az igénylés megválaszolására ez a szervezet illetékes. A KR-be került be ugyanis 2012-ben a Nemzeti Nyomozó Iroda. A KR részéről tavaly közölték, amit kérünk, az nem közérdekű, hanem bűnügyi személyes adat, így nem adtak semmilyen tájékoztatást a nyomozásra vonatkozó kérdéseinkre.

Mára meggondolták magukat és a költségekkel kapcsolatban ugyan nem, de több dologra válaszoltak. A legfontosabb ezek közül, hogy az eljárást felfüggesztették, mert nem tudták megállapítani, ki lehetett a tettes. Megadták azt is, hogy az NNI Életvédelmi Osztályáról 2014 áprilisában átkerült a nyomozás a szervezet Vagyonvédelmi Osztályára.

A KR Hivatala közölte azt is az Átlátszó kérdése alapján, hogy egy nyomozó foglalatoskodott az üggyel. Arra viszont továbbra sem adott választ a rendőrség, hogy a több mint két évig tartó eljárás költsége mennyi volt.

Mivel a rendőrség első körben elutasította az adatigénylés teljesítését, az Átlátszó a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordult, ahol eljárás van a többi adatra vonatkozóan. Nem tudni, ez segített-e abban, hogy a rendőrség álláspontja változzon az adatok nyilvánosságának megítéléséről.

Csikász Brigitta

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

  • István Tamasi

    A falopáson tettenért traktor ügyében – amelyiken Ráhelke menyasszonyi ruhában fotózkodott- bezzeg nem nyomoztak egy percet sem

    • darázsfészek

      Mert ott nem kell nyomozni, hiszen mindenki tudja, ki volt a tettes.

    • waskoma .

      lopnak csalnak hazudnak, tolvaj gecik

  • Van Thobyasshen

    Ez az orbán leány úgy néz ki mint egy hízott malac.

    • Elemer Lo

      Lassan vágósúlyban lesz…

    • https://www.youtube.com/watch?v=iBiL-D_pf2s bukfenc

      … hááát, elégé pókharapó feje van…

  • Tamás Paitz

    És ezt a @ecit választjátok meg 2018-ban is. Mert hülyék vagytok, hagyjátok magatokat meglopni zsarolni. Ez ma Magyarország népe. És senki ne jöjjön azzal én nem szavaztam rájuk, és nem is szavaztam. Ezzel is a @ecire szavazol.

    • Rigolettó

      Sajnos :-igazad van.

    • Dr Ivanics Éva

      Én szavaztam és nem rájuk…. Tehát én valóban nem, éppúgy, mint ahogy a hozzászólásodban Te is elhatárolódtál ettől. Az igaz, hogy a távolmaradók miatt a 27 % abszolúte többségbe kerülhetett és felépíthette a diktatúrát….

  • István Tamasi

    Az örömapa – mutyivikike – után is nyomozhatnának: A magyar Forbes magazin kimutatott /ennyire talált bizonyítékot/ 6,9 milliárd Ft vagyont. Ezzel szemben 25 év alatt a bevallott összvövedelme kb 0,5milliárd!

    • Dzsíka

      Találta a kabát zsebében a maradékot, simán előfordul. Ősszel én egy ezrest találtam a téli kabátban, amikor elővettem, meg egy sárga airwaves rágót, amiben még volt 6 drazsé. Ez sem volt rossz fogás.

      • István Tamasi

        A strómanja – gázszerelő mészáros- 1milliárdot talált amit elfelejtett beírni a vagyonbevallásába meg egy moszkvai céget ami közös volt a tarsollyal.

        • Béla Somogyi

          Lehet, hogy a főnökkel akkor közös a “tarsoly”-uk? :-)

      • Dr Ivanics Éva

        Hát igen, ki hogy él, ki mennyit vág zsebre ?! Simán lehet, hogy ő is tavasszal felejtette a zsebében azt a kis trafikra szánt zsebpénzt…….

    • Ghanima

      Ő meg a kedves szüleitől kapott mindent, mint tudjuk.

  • Zsanna Hozsanna

    Kár, hogy sosem fogjuk megtudni, miért volt élet-halál kérdése az a két telefon. Nem hinném, hogy csak a vagyoni értéke miatt volt ekkora felhajtás.

    • Dezső Németh

      Talán fénykép volt róla, hogy ráhelke a “lánybúcsún” éppen az egyik Chippendale-fiút részesíti orális örömökben… Vagy többet… Mert állítólag a “hölgykoszorú” “leánybúcsún” vett részt… Folyt ott minden…

  • Alex Shimon

    Az egész ügy elrendezése kb. 370 dollár. Ha gyökeresen akarnánk orvosolni a problémát akkor ezt meg kellene szorozni legalább öttel. Amit ez jelent: egy 9 mm-es lőszer ára 1dollár— van kb 370 parlamenti képviselő a szarkafészekben ja bocs a parlamentben és alsóhangon öt hozzátartozojuk. Ja. Meg kéne ehhez EMBER.

    • Urakura

      199.

  • Alex Shimon

    Az egész ügy elrendezése kb. 370 dollár. Ha gyökeresen akarnánk orvosolni a problémát akkor ezt meg kellene szorozni legalább öttel. Amit ez jelent: egy 9 mm-es lőszer ára 1dollár— van kb 370 parlamenti képviselő a szarkafészekben ja bocs a parlamentben és alsóhangon öt hozzátartozojuk. Ja. Meg kéne ehhez EMBER.

  • agador

    Talán a hányásnak kitett hordóban kellett volna keresni a telefonokat, vagy a fényes vendégsereg között. Nekik lehetett érdekük lenyúlni és az adatokat átvizsgálva megsaccolni, ki mennyire van a gazdájuk kegyében, ki a rivális. Milyen szép és biztonságos ország is az, ahol a remek ügyészségnek, nyomozóknak ilyen ügyre vannak éveik, mert semmi más bűnügy fel sem merül.

  • Enmerkar

    Pedig még DNS-mintákat is vettek. Lehet, hogy nem a személyzettől kellett volna?

    • bg

      ott van egy rakat politikus meg cimbora, erre az egyetlen rendes társaságtól vesznek dns mintát..

  • nyolc

    Ez mekkora cikk!!! Magyarország, mint állam, két szóval leírható: inkompetencia és korrupció.
    Főni leszól, hogy a Ráhel telefonjának meg kell lennie, pénz nem számít. A rendőrség vadul elkezd…(elfojtott röhögés) dns mintákat venni, mert egy esküvőn (!), egy telefontokon (!!) nem csak egy dns mintát találtak??? Háhháháháháhháháhááhá..héhááhhháéh- hhhuhewwhhhhww… heheheh. Ez kurva jó. És a KR, először azt mondja, nem adhat választ, majd csak simán nem ad. 😀

  • Hottentotta Kamilla

    azt is ellopták…hát nem röhej?!Mivé tetták ezek a bűnözők az országot?

  • Jánosné Horváth

    Nem közérdekű adat a kérdésre adott válasz! Akkor a nyomozás és a DNS. költsége sem közpénzből ment ugye!? Mivel két éve nincs eredmény, ezt a pénzt ilyen körökben össze táncolta az ifjú ara ugye!?vagy mégsem? Ki fizeti a” révészt”!?