Bezárás
Egyéb

Óbuda mossa kezeit, a főváros dönthet a mobilgátról

Hétfő délutáni ülésén egy nem szavazat és egy tartózkodás mellett a III. kerület Városfejlesztési Bizottsága megszavazta a Kerületi Szabályozási Terv azon módosítását, mely kiveszi tervezési területéből a Római-parti mobilgát által érintett dunai partszakaszt. A lépés a kritikusok szerint csupán arra jó, hogy a kerület a fővárosra tolja a felelősséget, a kerület vezetői szerint viszont mindegy mit lépnek, a terület nyáron a főváros kezelésébe került, ők úgysem tehetnének semmit.

romaitarlos.jpg

December 16-i ülésén döntött Óbuda- Békásmegyer Városfejlesztési Bizottsága arról a Massányi Katalin kerületi főépítész által beterjesztett javaslatról, mely a Római partot érintő Kerületi Szabályozási Terv (KSZT) területéből kivonja a part menti sávot. Ez azt jelenti, hogy a KSZT innentől kezdve nyugati oldalról a Nánási út- Királyok útján, délen és északon a Pók utca és a Pünkösdfürdő utca vonalán ér véget, kelet felől pedig nem a Dunáig, hanem csak a parti kerítések vonaláig érvényes. A mobilgát tervével érintett szakaszt a fővárosra bízza.

A döntés okát a kerület vezetői jogharmonizációval magyarázzák: idén augusztus elseje óta egy kormányrendelet értelmében a Fővárosi Önkormányzat készíti a teljes dunai partszakaszra vonatkozó Fővárosi Rendezési Szabályzatot és Településszerkezeti Tervet. A két anyagot június 30-ig kell jóváhagynia a közgyűlésnek, amelynek tartalmaznia kell a területre is érvényes szabályozási tervet.

Óbuda önkormányzata egyébként eddig sem volt a mobilgát ellen, most csupán a tiltakozások okozta fejfájást tolják át Tarlósék hivatalára. Ahogy az előterjesztés is megjegyzi, a 2012 nyarán meghívásos közbeszerzési eljárás keretében megbízott Mű-Hely Zrt. által elkészíttetett KSZT “elsődleges célja tehát a tervezett part menti mobil árvízvédelmi mű helyének biztosítása”. Ezek szerint a 70 hektáros területet érintő tervre fölöslegesen költött az önkormányzat, hiszen a döntés értelmében az elvesztette eredeti célját. A KSZT innentől kezdve csupán azt a területet szabályozza, melyen a gát megépülése után becslések szerint 10-12 milliárdos ingatlan értéknövekedés várható.

Korábbi cikkeink a Római parti mobilgátról:

Rehabilitálni kell a Duna mellékágait – Rácz Tamás tájépítész

Zöld-díjat nyert az atlatszo.hu a Római-partról szóló cikksorozattal

Római-parti mobilgát: Iszapbirkózás a közmeghallgatáson

A mobilgát jó találmány, de nem a Rómaira való – videóriport

Káosz a koncepcióban: árvízvédelmi tervek a Római-parton

Újabb jegyzőkönyv a római-parti csónakházak eladásáról

Katasztrófát okozhat a Római-parti mobilgát – figyelmeztetésre sem lesz idő

Frissen alapított pályázó, összetákolt előterjesztés – így adták el a római-parti csónakházakat

Római-parti mobilgát: Szállodák, házak és lakóparkok a hullámtérben

Római-parti mobilgát: kinek áll érdekében?

A bizottsági ülésen is elhangzott, hogy a tervezett, minimum 4 milliárd forintba kerülő mobilgát nem jelent végleges védelmet egy árvíz ellen, fővédműként továbbra is a Nánási-Királyok útján lévő földhányásra tekintenek. Massányi Katalin főépítész arra is kitért az ülésen, hogy ez utóbbi védmű se tartozik a KSZT hatáskörébe. A döntés értelmében a Képviselőtestület arra is felkéri Bús Balázs polgármestert, hogy a tervezési szerződést is módosítsa.

Az előterjesztés megszavazását megakadályozni nem tudó egy nem szavazat (Mihalik Zoltán, Itt Élünk Egyesület) és egy tartózkodás (Csongrádi János, Párbeszéd Magyarországért) ellenére a kerület Városfejlesztés Bizottsága jóváhagyta az előterjesztést, melynek értelmében Óbuda innentől moshatja kezeit, ha bármi is történik a Római parton. A mobilgát, mely mintegy 1500 fa elpusztításával és minimum 4 milliárd forint ráfordítással jár, mostantól nem a kerületnek okoz fejfájást, ha lesz még ellenállás a városlakók részéről.

“A mobilgát jó találmány, de nem a Rómaira való” – civilek az árvízvédelemről from atlatszo.hu on Vimeo.  

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom