Bezárás
Egyéb

A hét videója: a láthatatlan háború

Az Exposing the Invisible sorozat harmadik epizódjaként megjelent Láthatatlan háború című film az észak-nyugat pakisztáni területeken zajló drónháborút vizsgálja angliai és helyi szakértők, újságírók, kutatók bevonásával.

Pakisztán Afganisztánnal szomszédos törzsi területein 2004 óta folynak amerikai dróntámadások, miután az autonóm területre menekült tálibok és dzsihádisták után nem igazán sikerült katonai alakulatokat küldeni. A dróntámadások 2010-ben tetőztek, az áldozatok száma több ezerre tehető, melyek között arányaiban elenyészőnek mondhatóak a célzott likvidálások célpontjai.

Bár Pakisztán kormánya nyilatkozataiban elítéli ezeket a csapásokat, többek között Wikileaks dokumentumokból is látható, hogy együttműködésük nélkül nem működne ez a hadművelet – állítja a film.

A drónhadviselés kialakulásának okait a Tactical Technologies dokumentumfilmje szerint egyszerre kereshetjük a törzsi területek működésében és az amerikai kormány politikájában. A törzsi területeken ugyanis nem léteznek emberi jogok, nincs független igazságszolgáltatás, sem média és demokratikus népképviselet. Így a helyiek sem a szélsőséges iszlamisták tevékenységei, sem a támadások miatt nem tudnak kit számonkérni a területen.

Amerikai oldalról pedig három fő okra vezethető vissza ezen hadviselés “népszerűsége”. A drón fizikailag láthatatlan, hiszen kicsi és magasan repül. Politikailag az átláthatóság hiánya miatt nehezen kérhető számon a bevetésük, ezen felül pedig személyzet nélkül működő repülők lévén egy-egy félresikerült bevetés után nincsenek az amerikai médiában rosszul mutató fellobogózott koporsók sem.

A háború láthatatlansága tehát – a film szerint – a törzsi területek működésére, az ehhez idomuló technikai fejlesztésekre és az átláthatatlan politikai működésre vezethető vissza. Az eredményeit sem rövid, sem hosszú távon nem láthatjuk előre, hiszen ez a háború olyan, mintha meg sem történne.

dron-invisibility_1.JPG

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom