Bezárás
Egyéb

Állami szervezeteken keresztül, miniszteri levelekkel kampányol a Fidesz

Az őstermelők és a korkedvezményes nyugdíjasok is miniszteri levelet kaptak a napokban arról, hogy mennyi mindent tett értük a kormány az elmúlt négy évben. Fazekas Sándor a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalon keresztül, Balog Zoltán pedig az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságon keresztül üzent az érintetteknek. 

fidesz nyugdij.jpg

Egyszerű üzenet – forrás: fidesz.hu

 A kormány első intézkedéseinek egyike az volt, hogy lehetővé tette a nőknek a 40 év szolgálait idő utáni nyugdíjazást – emlékeztet levelében Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter. A levelet az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságon keresztül küldte ki a korkedvezményes nyugdíjasoknak. A miniszter arra is kitér, hogy hála a kormányzati intézkedésnek, a nyugdíjasok tovább élvezhetik nyugellátást, „több időt fordíthatnak családjukra, unokáikra”. A miniszter megköszöni az elmúlt évtizedekben a munkahelyen, a gyermeknevelésben tanúsított helytállást, de a végén azt sem felejti el megemlíteni, hogy a kormány célul tűzte ki a nyugdíjak vásárlóerejének megőrzését az évenkénti nyugdíjemeléssel, így fejezve ki a nyugdíjasok iránti megbecsülést.

 10154702_10203421895843655_250089769_n.jpg

Szintén állami szervezet, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal küldte szét a vidékfejlesztési miniszter levelét emailben a regisztrált őstermelőknek.Huszonháromezer fővel nőtt a mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma, lehetőség nyílt új külföldi piacok nyitására, javultak a termelési adatok, megtízszerezték az állami földet használók számát – sorolja az őstermelőknek írt levelében Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter. A kormány tanyafejlesztési programot indított, „dőlt a pénz”a kertészeti ágazatba és az állattenyésztésbe, támogatták a faluházak kialakítását és számos termelői piacot nyitottak. Az elképesztő sikerek felsorolása után a miniszter kijelenti: a jövőben ismét együtt kell haladniuk, mert szükség lesz a gazdák kitartó munkájára. 

Korábbi cikkeink a választási kampányról:

Választás 2014: Mindnyájunknak el kell menni

Több tucat kamupárt startolhat rá az állami százmilliókra

Mennyibe került az erdélyi Demokrácia Központ-hálózat a magyar adófizetőknek?

Így szponzorál a Strabag: nyoma veszett 1,3 milliárd forintnak

Nem vicc: az Alkotmánybíróság első szűrőjén átment a Kétfarkú Kutya Párt alkotmányjogi panasza

Voksturizmus következmények nélkül – ki ellenőrzi a Kocsis-ház fiktív lakóit?

 

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom