Bezárás
Egyéb

Orbánnal nótázó, offshore-barát képviselőből fejlesztési miniszter: Seszták Miklós pályaképe

Bár az az uniós pályázat, amelyben érintett, az Európai Unió csalás elleni hivatala szerint is korrupciógyanús, Seszták Miklós 2014-től fejlesztési miniszter lehet. Egy vidéki ügyvédből lett politikus figyelemreméltó karrierje.

Orbán Viktor több mint egy hónappal a választások után végre megnevezte miniszterjelöltjeit. A listán felbukkant Seszták Miklós neve, aki a kormányfő a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium élére szánt. 2013 elején robbant ki az a botrány, amelyben kiderült, hogy Seszták, akkor még egyszerű KDNP-s parlamenti képviselőként, is érintett. A szélessávú körzethálózati fejlesztésre 2012-ben kiírt húszmilliárd forintos közbeszerzésen 12,5 milliárd forintot nyert öt kft., amelyeket ugyanazon a napon, 2012. június 27-én alapítottak és július 4-én jegyeztek be, ráadásul ugyanarra a címre. A nyertesek a Micronet Kft., a Pannon Optikai Hálózatfejlesztő Kft., a Pátria Optikai Hálózatfejlesztő Kft., a PONET Optikai Hálózatfejlesztő Kft. és a REGIO Optikai Hálózatfejlesztő Kft..

Az öt cég székhelye megegyezik az EnterNet 2001 Kft. címével, amely ráadásul a REGIO Kft. és a PONET Kft. egyik tulajdonosa is. Az EnterNet 2001 Kft. az Enternet Invest Zrt. tulajdonában áll, amelynek felügyelőbizottságában 2008 júliusától ott találjuk (egy ciprusi állampolgár, Georgios Koufaris mellett) Seszták Miklóst is. Seszták az előző ciklusban az Országgyűlés Gazdasági és informatikai bizottságának és az Informatikai és távközlési albizottság tagja, valamint a Közbeszerzési és vállalkozásszabályozási albizottságának elnöke volt.  A politikus állítása szerint már 2012-ben lemondott fb-tagságáról, de a pályázat megnyerésekor a hivatalos és hatályos cégbírósági adatok alapján még mindig érvényes volt a posztja. Seszták azt nyilatkozta, hogy ez a pozíció nem járt pénzzel, ingyen dolgozott az EnterNetnek. A cég úgy tájékoztatta az Indexet, hogy a képviselőt ügyvédként alkalmazták.

Az atlatszo.hu által megszerzett ciprusi cégadatok szerint az Enternet Invest korábbi tulajdonosai között található Mogul Consulting Co. Ltd.-t 2003-ban alapította Nyúl Sándor, akinek jelenleg 14 magyar cégben van közvetlen érdekeltsége. Nyúl ugyanis Demján Sándor üzlettársa: az Enternet Invest mellett igazgatósági tag a TriGránit Zrt.-ben, a Gránit Bankban, a Tököl Airport Zrt.-ben, a West End Zrt.-ben és a DAIS Információtechnológiai Zrt.-ben, valamint a Granit Holding és a Granit Invest ügyvezetője, 2008-ban pedig éppen a Mogul Consultingon keresztül vásárolt részesedést az Enternet Invest Zrt.-ben. Nyúl Sándor ma már nem tulajdonosa a Mogul Consultingnak, helyébe Nyúl András, Bugovics Adrienn és egy panamai székhelyű alapítvány, a Musalo Foundation lépett, ez utóbbi többségi tulajdonosként.

Nyúl úr rokonai, barátai és üzletfelei

Megszereztük és nyilvánosságra hozzuk a 12,5 milliárd forintos hálózatfejlesztési közbeszerzés furcsa nyertesei mögött álló ciprusi offshore cégek nyilvános cégadatait. A tulajdonosi kör a Demján Sándor nevével fémjelzett Gránit-birodalomhoz köthető, de Leisztinger Tamás üzlettársa is felsejlik a tulajdonosi hálózatban. Tovább a teljes cikkre.

Az Enternet Invest másik korábbi tulajdonosa, a szintén ciprusi Ensen Holdings Ltd. Bauer Róbert tulajdonában van. Bauer is a Demján-birodalomban mozgolódik: ő az adóhatósági végrehajtás alatt álló EnterNet 2001 Kft. egyik tulajdonosa. Bauer összesen 13 magyar cégben található meg, többek között az Actel Távközlési Zrt. vezérigazgatójaként dolgozik. Az Actel igazgatósági tagjai között van két ciprusi állampolgár, Georgios Chari és Christos Limnatitis. Az Actel és az Enternet Invest menedzsmentje között több átfedés is van: Limnatitis az Enternet Investben (az Actel egyik tulajdonosában) is ig-tag, ahogy az Enternet Invest fb-tagja, Georgios Koufaris is benne van az Actel felügyelőbizottságában.

Az atlatszo.hu birtokába jutott dokumentumok szerint azonban az offshore mellett más gyanús körülmények is övezik az optikai hálózatok kiépítésére kiírt pályázatot. A projektek elbírálásával foglalkozó Magyar Gazdaságfejlesztési Központ (MAG Zrt.) két pályázót is azért utasított el, illetve szavazott meg számára kevesebb támogatást, mert a pályázat költségvetéséhez szükséges fajlagos mutatók kiszámítása hibás, illetve más pályázók kedvezőbb feltételekkel rendelkező projekteket nyújtottak be.

A pályázat gyanús részeit azóta már visszavonták, és a 444 információi szerint az egészet szeretné visszaszívni a Miniszterelnökség. A hibát az EU csalás elleni hivatala, az OLAF találta. Lázár János a Miniszterelnökség nevében megköszönte a vizsgálatot és osztotta a hivatal aggodalmait, és azt ígérte, hogy további vizsgálatok után felelősségre vonják a pályázatról döntő, már kirúgott vezetőket.

Kisvárdáról a bársonyszékbe

Seszták Miklós sokgyermekes papi családból származik, karrierje a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kisvárdán indult. Az 1990-es évek közepén egy helyi civil szervezet révén került be az önkormányzati képviselőtestületbe. Oláh Albert polgármester szerint, derül ki az Index korábbi portréjából, Seszták hátba támadta őt 2010-ben, és a korábbi ígéretek ellenére félreállította őt a Fidesz. Seszták emlékei szerint ő egyszerűen csak más jelöltet támogatott, aki a helyi információk szerint csak névleg vette át a város irányítását: valójában Seszták a város feje. A politikus 2006 óta tagja a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlésnek.

Vagyonát 1990-ben indított ügyvédi praxisának köszönheti, de van egy Opel-szalonja is Kisvárdán. Az EnterNet mellett más cégek jogi képviseletét is ellátta, például a kormányzati politikusok kedvenc VIP-helyének számító Oxygen Wellness Központét, amelyet ugyanaz az offshore hátterű cég, a Wallis-csoporthoz tartozó Market Zrt. épített, amely az új Fradi-stadiont is felhúzza. Az Oxygen Wellness legutóbb azzal került bele a hírekbe, hogy kitiltottak egy mozgássérült kisfiút. Az eljárásért miatt bocsánatot kértek. A 2012-es vagyonnyilatkozata alapján második leggazdagabb képviselő nem csak keményen dolgozik, de a feltöltődésre is van ideje: szabadidejében sakkozik, 2011-ben a Magyar Sakkszövetség elnökévé is választották. Valamint nótázni is szeret, például 2012 októberében Orbán Viktorral és Nemcsák Károllyal, a József Attila Színház igazgatójával egy etyeki szoboravató után énekelték, hogy a fehérvári huszárok „erre jártak, sok kislányt meghágtak”.

Kép forrása: Seszták Miklós Facebook-oldala

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom