A Nagy Gáztározóbiznisz ára

cover2

Az Átlátszó másfél éve indított pert a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő ellen, hogy megismerhesse az állami tulajdonú Magyar Villamos Műveknek az Eon földgáz-nagykereskedő és a földgáztározók megvásárlásáról döntő közgyűlésére kiadott mandátumot és az azt megalapozó előterjesztéseket. Olyan jó üzletet kötött Magyarország, hogy a diadalmasan bejelentett vétel dokumentumaiért előbb első, majd másodfokon kellett pert nyerni, majd végül a Kúrián.

Ilyen az, amikor a Magyar Állam transzparensen elkölti az adófizetők pénzét. Apropó, mennyi pénzt is? Mennyire “jó” üzletre? Tényleg nem kérünk sokat, csak annyit szeretnénk tudni, hogy mennyibe került, és milyen számítások, tanulmányok után vágtak vele az adásvételbe. Ezt minden szinten igyekezett eltitkolni a Vagyonkezelő, de nem jött neki össze, ki kellett adni a dokumentumokat, amik tegnap az atlatszo.hu-n lettek közzétéve. Vizualizáltuk a számot.

  • Erős Ramazotti

    Mennyi ez? Telefonon nem latszik a poen

    • Kim Cat

      465 milliárd forintba került, ez átszámítva 4 Puskás stadion, az éves Szja bevétel 1/3-a, és egy csomó lélegeztetőgépet lehetne venni rajta, mert például a 3-as metró felújítása 100 milliárdba kerülne.
      Ennek a kormánynak nem az a baja, hogy elkölti a pénzünket, hanem az, hogy olyan dolgokra megy el ez a sok lé, amiből semmi hasznot nem látunk, tehát fölöslegesen dobjuk ki az ablakon. Bezzeg ha a sajátjukat költenék, biztosan pontosan tudnák még a napi árfolyamokat is.

    • Kálmán Tamás

      És,ha még hozzáteszem a mai hírt mi szerint nincs pénz a feltöltésére,ami már kellene a tél miatt,mert, hogy jelenleg 37% körül van a telítettsége.Az ukrán helyzet miatt az árakat nem lehet tudni,az orosz fiasko is elindult a T72-esek miatt, és már csak néhány hét kérdése,hogy télen megfgyunk-e

      • Kálmán Tamás

        Folytatom….vagy sikerül ismét enyhe telet kifognunk.Persze ez meg nem lesz jó a mezőgazdaságnak.

  • Azaki Azami

    Hülyének is megéri.
    Sőt, csak annak.

  • http://anonymand.blogspot.com anonymand

    Én inkább Vida Ildikónak hiszek.
    Mindenkit, de legfőképpen önmagát kielégítő vizsgálata, illetve annak eredménye fényesen bizonyította, hogy a NAV-nál minden a legnagyobb rendben van.
    Horváth, a libsibolsik, aljas rágalmaikkal nem fogják hitemet megingatni Vida Ildikóban, a NAV-ban, Polt Péterben és az ügyészségben, az Országos Roma Önkormányzatban, Gömöri Zsoltban, stb.
    “Minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve!” – Ferenc József.
    „Mert minden jól van a létező világok legjobbikában” – Pangloss mester.

    “Túlélem, ha beledöglötök akkor is.” – én

    • Boriska

      Erőt neked a hozzájuk való hithez! :) Amit írtál, azt nem tudom elhinni neked, de igen teccccet.

  • Péter István

    Azért, ha valaki egy parlamenti választáson háromnegyeddel nyer, akkor már joggal beszélhetünk a nemzeti egységről. És akik nem V. Putyin pártjára szavaztak, azok is vidáman élnek tovább.

  • Jozsef Toth

    ….érdektelen…….latrinába való cikk……valószínűleg a nevét nem adó írójával együtt 😀

  • János Virág

    Orbán meg furulyál rajta?

  • Vidéki

    Ha a New York Times infografikái a valósággal teljes összhangban vannak, akkor miért szavazott az USA népe a változtatás mellett?

    Marx arról beszélt, amikor kifejtette, hogy a lét(biztonság) határozza meg a tudatot (gondolkodásmódot, nézőpontot, világszemléletet, viselkedést)

    • Vanek_ur

      Ha a Fidesz azt mondja, hogy a szocik el akarják lopni a nyugdíjpénzeket, és majd ők megvédik, akkor elhiszed? Na, így hittek Trump-nak is. Már régen nem az számít, hogy ki mit tesz le az asztalra, és mi a valóság; hanem hogy ki mennyire tudja lehazudni az égről a napot, a holdat és a csillagokat; és mennyire tudja elhitetni a néppel, hogy minden jó tőle jön, és minden rossz az ellenkező oldalról. Például amikor konkrét kérdéseket konkrét számokkal feltettek a parlamentben a minisztereknek, akkor a válasz az volt, hogy a “bukott baloldal” nem ért semmihez, és ne beszéljen. Semmi tényekkel igazolt válasz; csak a ‘gonoszok’ elleni érzelmekre játszás.

      • Vidéki

        Akkor mi lenne a jó?

        Nem kellenek szabad választások?

        Jőjjön az anarchia?

        • Vanek_ur

          Hogy jutottál erre a következtetésre? De most tényleg komolyan. Hol írtam én erre csak kicsit is irányítót? :)

          Nem a választásokkal van a baj, hanem hogy nem tudnak az emberek érdemben korrekt infókat kapni, ami alapján választhatnának. Tudod, hogy megéri-e és feltétlenül szükséges-e Paks? A Fidesz azt mondja igen, a többiek meg hogy nem. De konkrét adatok, amik alapján lehetne dönteni nincsenek (a Fidesz letitkosította ezeket – a mások által becsülteket meg lemossa mindenki az asztalról, mondván hogy azok ‘elfogult ellenzéki tippelők’ adatai, és nem a valóság). Érdemi infó nélkül csak bízni lehet a saját pártod által mondottakban. És erre írtam azt is, hogy például a Fidesznél az érzelmekre hatnak, nem az eszekre. Azt mondják, hogy mindenki gonosz, és harcolni kell ellenük, mert csak ők tudják az igaz utat (miközben meg …..); de ezt úgy adják elő, hogy a másik oldal nem jöhet belőle ki jól akkor sem, ha ‘azoknak’ van igaza. Innen meg könnyen lehet manipulálni az embereket, nehogy olyan infójuk legyen, ami alapján nem őket választanák. Például ha az egyik oldal nem csak azt hangoztatná, hogy mocsok, szemét bevándorló terroristák; a másik meg nem folyton csak és kizárólag szegény menekültekről beszélne; akkor talán az emberek is rájöhetnének az ‘arany középút igazság’-ára.

          • Vidéki

            “Megéri-e és feltétlenül szükséges-e Paks?”

            A propagandista balfácánok szerint nem éri meg.

            Aszódi Atilla professzor szerint aki az atomenergiával kapcsolatos témákhoz professzionális szinten ért, megéri!

            Ha te nem akarod meghallgatni az észérveket, hanem balhitekben hívő és vad kényszerképzetes propagandistákra hallgatsz, akkor nemcsoda hogy te is tévelyegsz.

          • Vidéki

            Nem jól gondolkodsz: “Például ha az egyik oldal nem csak azt hangoztatná, hogy mocsok, szemét bevándorló terroristák; a másik meg nem folyton csak és kizárólag szegény menekültekről beszélne; akkor talán az emberek is rájöhetnének az ‘arany középút igazság’-ára.”

            Racionális vitában nem az dönt, hogy az érvek és ellenérvek milyen arányban jelentkeznek, hanem az érvek ereje dönt.

            A természettudományok fejlődést az tette lehetővé, hogy az igazi tudósok a valóság kontrolljának és a racionális érvelés szabályainak vetették alá teóriáikat!

          • Vanek_ur

            És az hol racionális, hogy az egyik oldal a gyűlöletre hajt (mert minden “bevándorló” terrorista), a másik meg az együttérzésre (mert minden “menekült”-et üldöznek otthon)? Ez sehol nem racionalista. Mintha a matematikai alapigazságokat is úgy hozták volna létre, hogy melyik ‘felfedező’ volt “azonos oldali” az éppen aktuális uralkodó réteggel (‘igaza van’!), vagy épp ‘ellenzéki’ (“mocsok hazaáruló, istenkáromló, …”). Pedig az igazság hosszútávon megmutatja magát (lásd: Kopernikusz és társai); akármilyen oldalról is jön…

          • Vidéki

            Te a csúsztatásra hajtasz.

            Csak te állítod, hogy az egyik oldal azt állítja ,mert minden “bevándorló” terrorista.

          • Vanek_ur

            Ad 1.: már ismét olyan dolgot látsz bele dolgokba, amiket nem írtam! Kár, hogy az elvakultságod (és tök mindegy, hogy ez most jobboldali-e, vagy esetleg netalántán baloldali lenne-e) okán nem vagy képes normális döntéshozatalra.
            Ad 2.: Tudok hozni legalább 10 olyan magasabban kvalifikált professzort, aki szerint meg ennyiért nem éri meg; hiszen sokkal drágább lesz az áram, és még az unokáink unokái is ennek az adósságait fogják fizetni. Akkor most kinek higgyen az ‘egyszeri’, hozzá nem értő választópolgár? Pláne, ha olyan ‘szakértői’ véleményt lehet hallani a kormányoldalról, hogy az alternatív energia nem használható, mert éjjel nem süt a nap.
            Ad 3.: Én észérvekkel hoztam példákat, Te mindenbe beleláttál olyanokat, amik nem voltak benne. És messze nem én vagyok a “vad kényszerképzetes propagandistákra” hallgató, hiszen én mindkét oldal véleményét meghallgatom (sőt, egyik oldal felé sem vagyok elfogult; így nem vagyok ‘baloldali’ sem, csak egyszerűen kiábrándult) – Te vagy az, aki csak és kizárólag az egyik oldal véleményét vagy hajlandó meghallgatni (és elhinni); hiszen -szerinted- aki a másik oldalról mond bármit, az az, amit le is írtál. Ha nem vagy hajlandó kicsit is kimozdulni a komfortzónádból, akkor nem is fogod látni az egész világot; csak azt a kis részt, ami onnan látszik. Onnan pedig bármilyen döntést is hozni pont úgy lehet, ahogy leírtam korábban: észérvek helyett csak érzelmi érvek alapján (ahogy a példád mutatja is).

          • Vidéki

            Megint csúsztatsz: Szerinted, a kormányoldal szerint az alternatív energia nem használható, mert éjjel nem süt a nap.

            Annyit sok megvadult propagandista nem akar felfogni az elektromos energiatermelés problémáiból, hogy az elektromos energiatermelésnek összhangban kell maradni a mindenkori fogyasztással, különben a szolgáltató hálózatok összeomlanak, amire még az erőforrásokban gazdag Egyesült Államokban is voltak példák.

            Az elektromos energia többlet nem tárolható el olyan könnyedén, mint egy levágott disznó a hűtőládában.

            Arról sem szabadna elfeledkezni a propagandistáknak, hogy a nap nem mindig süt és a szél sem fúj mindig, de a fogyasztói igényeket akkor is ki kell elégíteni.

            Ez csak úgy lehetséges, ha a kieső termelő kapacitások pótlására másfajta erőművi kapacitásokat létesítenek. Ezek a beruházások sincsenek ingyen, másrészt ezen tartalék erőművi kapacitások szeszélyes beindítgatása és leállítása rontja ezek hatásfokát!

            Ezeket a költségeket is hozzá kell számítani a szél és napenergia költségeihez egy racionálisan gondolkodó lénynek.

          • Vanek_ur

            Aha. Csúsztatok. És _szerintem_. Nem ám ez volt a viszontválaszban szó szerint. Nem. Én ezt gondolom. Ja. Akkor a jegyzőkönyvek és a tévéközvetítés is manipulálva lett a gonosz ellenzék oldaláról. Ja, és a németek is hülyék, mert náluk megy a vegyes energiatermelés. És a japánoknál is annyi, de annyi áramszünet van, mióta leállították az atomreaktorokat. Vagyis mindenki hülye, csak a mi ‘atomenergiai-gondolkodóink’ a tökéletesen jó megoldással rendelkezők. :)
            Tudod mit: hagyjuk! Nyertél, én vagyok a hülye, mert leálltam egy “vad kényszerképzetes propagandistákra hallgató”-val vitázni. Hiába próbáltam csak példákkal megmutatni, hogy a gondolkodásod azért rossz, mert érzések alapján döntesz (mint az egyszeri ember, akinek a fogorvosa azt mondta, hogy használjon Corega műfogsortisztítót; de a szomszéd szintén fogorvos meg azt mondta, hogy nem kell hozzá ilyen drága dolog, elég csak megmosni, mint a fogakat – miközben meg az alapján döntött, hogy melyik fogorvos ‘jó keresztény’); Te még a példákba is belekötsz (lásd a lentebbi példát is). Hát tedd. Innentől nem látom értelmét a vitának. Mert ha nem akarod megérteni, hogy mit és miért írtam, akkor nincs miért tovább írnom bármit is (ha meg nem tudod megérteni, akkor meg nem is akarok továbbra bármit is írni).

          • Vidéki

            Hogyan lehetséges az, hogy olyan sokba kerül a lakossági áram a csodálatos Németországban, ahol a legtöbb szélturbina üzemel, ezek összteljesítménye 43 gigawatt, tehát a teljes EU-s kapacitás harminc százaléka és az összes tavalyi újonnan installált szélerőmű 47 százaléka is ott épült föl?

            Egy kilowattóra villamos energiáért a német lakos miért fizet több mint kétszer annyit, mint a magyar,
            ha a szélerőművek annyira sikeresek

            és ráadásul az északi és a balti tenger partjain, szélenergia termelés szempontjából különlegesen kedvező helyen, nem a kontinens belsejében települtek?

            Németország szén-dioxid-kibocsátása többévnyi csökkenés (lássunk csodát) után 2015-ben újra nőtt.

            Az Eurostat adataiból kiderül: a 2015-ös lakossági villamosenergia-díjakat összehasonlítva az EU-27-ek körében a legmagasabb árat Dániában és Németországban találjuk (30,7 és 29,5 eurócent/kWh),

            Franciaországban 2015-ben a lakossági villamosenergia-díj mindössze 16,24 eurócent/kWh volt, a német díjnak mindössze 55 %-a. Itt a villamosenergia 75 %-át atomerőművek állítják elő!
            .
            A számok nyelvére lefordítva: Németországban a megújuló energiaforrások masszív támogatása összességében 20 százalékkal emelte meg a lakossági villamosenergia-árat, amely ma már 90 Ft/kWh körül mozog.

            A motivációk világosak: Németország a megújuló energiaforrások erőltetett ütemű elterjesztése mellett tette le a voksát. Eközben minden lehetséges módon igyekszik megőrizni ipara versenyképességét, akár azon az áron is, hogy a többletterheket szinte teljes mértékben a lakossági fogyasztókra hárítja át.

            Németországban az elmúlt években a megújuló energiaforrások gyors térhódításának lehettünk tanúi. Ennek eredményeképpen – a gazdasági és energiaügyekért felelős szövetségi minisztérium adatai szerint – tavaly Németország teljes villamosenergia-fogyasztásának immáron több mint a negyedét (egészen pontosan 27,8 százalékát) a „zöld” energiaforrások biztosították,

            mégis a megújulók részaránya a primer energiafogyasztáson mindössze 11 %!