Bezárás
Egyéb

Nem vagyunk nácik, de…

A Human Rights First amerikai emberijogi szervezet részletes jelentésben foglalkozik a magyarországi szélsőjobb előretörésével, valamint az Orbán-kormány antidemokratikus tendenciáival. A jelentésben bőségesen hivatkoznak az Átlátszó cikkeire.

Csütörtökön adta ki az amerikai központú Human Rights First emberi jogi civil szervezet (honlap itt) a “Gyűlöletpártok felemelkedése Görögországban és Magyarországon és amiért Amerikának ezzel törődni kellene” alcímű jelentését. Magyar vonatkozásban a jelentés elsősorban a szélsőjobb előretörésével, valamint az Orbán-kormány antidemokratikus tendenciáival foglalkozik. A jelentés címe pedig Füzessy Zoltán korábbi Jobbik-szóvivő egy Daily Telegraph-cikkből származó mondatából érkezik, eszerint “Nem vagyunk nácik”, “de a romákkal probléma van, és erről beszélnünk kell”.

A szélsőjobboldali pártok európai offenzívájának élén álló magyar Jobbik és a görög Arany Hajnal kérdésköre azért is különösen fontos az Egyesült Államoknak, mert az európai szélsőjobb gyanúsan oroszbarátnak látszik (erről bővebben lásd a Political Capital elemzését), ami az ukrajnai válság tekintetében nem kelt különösebb bizalmat. Emellett – ahogy a jelentés fogalmaz – az amerikaiakat “elborzasztja az Európai Unión belüli barbarizmus réme”, és ezért az “Egyesült Államoknak stratégiára van szüksége, hogy megvédje az emberi jogokat és a jog uralmát európai régi barátain és demokratikus szövetségesein belül”.

A jelentés vezetői összefoglalója szerint:

– a szélsőséges jobboldali pártok felemelkedése nem egyszerűen a gazdasági válság eredménye, hanem a kormányzás elégtelenségét jelzi
– miközben néhány támogatójuk erőszakos, ezek a pártok igyekeznek fényezni a róluk alkotott képet
– a Jobbik látható hatással volt a magyar kormányra és intézményekre, ami táplálja az országban lévő szélsőséges tendenciákat
– a szélsőséges jobboldali pátok veszélyeztetik az alapvető európai értékeket és az EU kohézióját
– az Egyesült Államoknak többet kell tudnia az orosz kapcsolatról
– az Egyesült Államok kormányának stratégiát kell alkotnia a demokrácia magyarországi hanyatlásának kezelésére

A jelentés egyébként több javaslatot is tesz a Barack Obama vezette amerikai kormányzatnak, az amerikai Kongresszusnak, az Európai Bizottságnak és a magyar kormánynak is a helyzet kezelésére, így például utal arra, hogy az Egyesült Államoknak le kellene cserélnie a jelenlegi budapesti nagykövetet egy gyakorlottabbra, aki eligazodik az összetett magyar helyzetben.

A magyarországi szélsőjobboldal elemzésében a jelentés bőségesen hivatkozik az Átlátszó cikkeire, így idézi háromrészes “Magyar nemzeti radikálisok Erdélyben” cikksorozatunkat (első rész, második rész, harmadik rész); az Orosz Mihály Zoltán érpataki polgármester Jobbik-matricás, de önkormányzati fenntartásúnak tűnő autójáról szóló beszámolónkat (ezt itt találja), valamint az érpataki erőszakról készült anyagunkat (lásd itt), valamint több szélsőséges jobboldali szervezetről írt cikkünket (egészen pontosan a Betyárseregről és a Pax Hungarica mozgalomról szólókat).

Az utóbbi két linket tartalmazó lábjegyzetben a jelentés azt is megállapítja, az Átlátszó “egyike a kevés független oknyomozó sajtóterméknek Magyarországon”.

A teljes jelentést itt olvashatja el, angolul, PDF formátumban.

Sarkadi Nagy Márton

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom