Tiborcz István bátyja a NAV informatikai főosztályvezetője lett

IMG_3625

Orbán Viktor vejének testvére, Tiborcz Péter a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Informatikai Fejlesztési Főosztályát vezeti – tudta meg az Átlátszó. Tiborcz Péter korábban a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energetikai tanácsadójaként dolgozott, és igazgatósági tag volt a NAV informatikai elnökhelyettese, Vágujhelyi Ferenc korábbi vállalkozásában.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Informatikai Fejlesztési Főosztályán főosztályvezető lett egy bizonyos Dr. Tiborcz Péter Sándor – derül ki abból a 2014 augusztusi hivatalos táblázatból (xls), amelyben a NAV vezetőit sorolják fel.

Mivel ugyanígy hívják a miniszterelnök vejének, Tiborcz Istvánnak a testvérét is, ezért közérdekű adatigénylést nyújtottunk be az adóhatósághoz, amelyben Tiborcz Péter önéletrajzát kértük. A NAV az önéletrajzot nem adta ki, viszont lehetőséget biztosított a dokumentumba való betekintésbe.

A NAV-hoz a héten látogattunk el, az önéletrajzba betekintve pedig kiderült, valóban Tiborcz István bátyjáról van szó. Tehát, Orbán Viktor vejének 39 éves testvére lett a NAV egyik magas beosztású vezetője.

A jogász végzettségű Tiborcz Péter 2008-ban fejezte be a Pázmány Péter Katolikus Egyetemet, 2006-2010-ig a Fejér Megyei Közgyűlés környezeti és energiaügyekért felelős alelnöki posztját töltötte be, ő volt továbbá a Bicskei Önkormányzat városfejlesztési és környezetvédelmi bizottságának az elnöke. Tiborcz 2006-2009-ig jogi munkatársként is dolgozott, előbb a Dr. Elek László ügyvédi irodánál, majd pedig a Swot Magyarország Ingatlanfejlesztő Kft.-nél. A 39 éves Tiborcz Péter a kormányváltás után a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energetikai tanácsadója lett.

Korábbi cikkeink Tiborczékról

Tündöklés és tündöklés – Tiborczék a közvilágítás-korszerűsítési piacon

Szegedi naperőmű: Bíróság elé citálja Orbán vejét egy átvert alvállalkozó

Aszfaltozás az Orbán-lagzi előtt: Szokásos Eljárás, vagy kátyúmutyi?

LMP-pénztárnok cége is nyert volna a felfüggesztett naperőműtenderen

Újabb érdekes nyertesek az NFÜ gyalázatos naperőműtenderén

Talpalatnyi föld VI.: Tiborcz most nem panaszkodhat

Tiborcz Péter neve legutóbb a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség botrányos naperőmű-tendere kapcsán merült fel. A Lázár János által utólag lefújt pályázaton testvérének, Tiborcz Istvánnak az egykori üzlettársa, Hamar Endre két cégen keresztül kapott volna 426 millió forintot napelemparkok létesítésére.

Az egyik Hamar-féle nyertes cég a PBE Energiamenedzsment Kft. volt, amely ugyanoda volt bejegyezve, mint a Professzionál Zrt., amely pedig nem más, mint a NAV informatikai elnökhelyettesének, Vágujhelyi Ferencnek egy korábbi érdekeltsége.

Ugyanebben a társaságban, tehát a Professzionál Zrt.-ben találtuk meg Tiborcz Pétert, aki a ceginfo.hu adatai szerint 2012 júniusáig igazgatósági tagként vett részt a társaság munkájában. Most ismét kollégák lettek Vágujhelyi Ferenccel, ezúttal a NAV-ban, ráadásul azonos területen: míg Vágujhelyi informatikai elnökhelyettes, addig Tiborcz az Informatikai Főosztály vezetője. Tiborcz egyébként a Professzionál Zrt.-ben betöltött tisztségét a NAV által nekünk bemutatott hivatalos önéletrajzban nem tüntette fel.

Vágujhelyi tavaly az atlatszo.hu kérdésére határozottan tagadta, hogy köze lenne a naperűmő-tenderhez, arra pedig, hogy az ő egykori érdekeltségének és a PBE Energiamenedzsment Kft.-nek is ugyanott volt a székhelye, úgy reagált:

“A Professzionál bérlője volt az ingatlan egy részének, ahol irodákat, számítógép szervizt, tárgyalót bérelt. Az ingatlanban sem a Professzionálnak, sem nekem nem volt tulajdonrészem. A többi bérlőt legfeljebb látásból ismertem. PBE nevű Kft-re nem emlékszem.”

Oroszi Babett

Független ember vagy?

Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt!

 

  • Simon Gábor László

    ” 25 éve létrehozták a fideszt majd megalakították belőle a fideszmaffiózó zrt-t a ménesi úti fiúkat kiegészítette rokonokkal, hűséges hazug, tolvaj csalókkal. megszállták az államot, átalakították, gazember módón törvényeket alkottak, hogy saját hatalmukat bebetonozzák, minél tovább tudják MO közvagyonát magánvagyonná konvertálni.

    Aztán rájöttek Magyarország lehet a székhely amit magukénak tudnak, úgy is kezelik, a népet alkalmazottainak tekintik, MO földjét kisajátítják, az államkasszát saját pénztárcának nézik, a nép vagyonelemeit játékaik fedezésére elrekvirálják.

    Jelszavuk: LOPNI, CSALNI, HAZUDNI ÉS A FIDESZ FÉNYRE DERÜL!

    Ilyen ámokfutást békeidöben még magyar kormány és vezetője nem tett, ennyi kárt nem okozott.

    Ocsmány Vigyor kisajátította az országot, azt hiszi azt tesz amit akar, a nép neki dolgozik, annyit lop amennyit akar, a hívek elnézik neki, mert a vad fideszhívek örökös miniszterÁlnoknak fogják megszavazni, 4 évente biztosítják a hatalmon maradását akár még államÁlnokként is.

    Mit is mondtak anno, megideologizálták maguknak a rablást:

    ” A kommunistáknak volt negyven évük, ezért igazságos, hogy mi, akiknek semmit nem hagytak, most bepótolunk mindent.”

    Minden zsarnok, dikktátor csúfosan végzi, ki börtönben, ki szerencsétlenségben . “

  • István Tamasi

    A maffiaállam neve: Szotyialista Mutyisztán

  • Kim Cat

    “PBE nevű Kft-re nem emlékszem.” Ez tetszik, már Schlett Csaba is részleges amnéziában szenvedett, amikor 1 nap alatt több fidesz-céget is eladott véletlenül egy ismeretlennek. Igen rossz viszonyban lehet Tiborcz István és Tiborcz Péter, vagy szintén időskori elbutulás támadta meg őket, hogy nem tudják, a cégeik székhelye ugyanabban az ingatlanban van.

    • Polgár Narancs

      Neked kuss, libsi!!!!!!!!

      • Kim Cat

        “Kovács Zoltán, a kormány nemzetközi szóvivője ugyanezt mondta
        a Süddeutsche Zeitungnak: gyaníthatóan politikai tevékenységre költötték
        a választási kampányban annak a pénznek egy részét, amelyet a civil
        szervezetek tevékenységére kellett volna fordítani.”
        Ennyire ne legyen a kormány betojva néhány zöld szervezettől.
        Ha a rémület elharapózik, durva dolgokra lesznek képesek

  • rotgar

    Móricz óta semmi nem változott, Rokonok. 1998-ban Simicskát szabadították rá az Apehre, akkor volt hosszú bájtok éjszakája, most az új generáció is kimazsolázza a neki kellő adatokat.

  • lényeglátó

    “Aki a tűzhöz közel van, melegszik!”

  • Kim Cat

    És ezt olvastátok?
    “Furcsa, egyesek szerint agresszív hatalomátvételt hajtott végre a Magyar
    Nemzeti Bank egy fontos, mindeddig érintetlenül hagyott, ám nemrég a
    tulajdonába került szervezetnél, a bankok és más pénzügyi
    szervezetek felszámolására és végelszámolására kizárólagosan jogosult
    Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft.-nél (PSFN Kft.)”
    ” A hatalomátvételnek lehet köze ahhoz, hogy néhány hónapja a jegybank
    komoly fegyvert, olyan bankszanálási jogosítványokat kapott, amelyekkel szinte bármit megtehet egy csődközelbe került banknál.”

    • Kisalaki Áron

      És ez baj? A bankok már végig rabolták az embereket, és most fáj nekik, hogy vissza kell adni a lopott holmit! Én azt tartom tűrhetetlennek, hogy a banki károsultak ügyében a kormány a bankszektorral tárgyal (folyamatosan), így a kormány döntését a bankszektor alapvetően befolyásolja, amagyar emberek ügye tizedrangú kérédés a kormány számára! Hát kinek a kormány a megválasztott IZÉ?

      • Kim Cat

        A Bankszövetséggel tárgyal a kormány, de csal álcázásból, mert egy megállapodást sem tartott be eddig. A kormány meg jobban tenné, ha a magyar emberek számára az MNB sokkal több pénzt nyomna, ugye?

  • Kisalaki Áron

    Hát, most már én is látom, hogy egy csaló, gazember párt a fityesz, élén orbánviktorral és pereputtyával az élen. De ott van lázárjani a pereputtyával, stb. Ez szégyen!

  • Guest

  • Pozsega

    “Hungária (Uhorsko) utódállamában, Magyarországon”

    Nem írtam még ilyet kommentben, de a kurva anyádat! :)

  • Zsolt Balogh

    Egyre mélyebbre süllyed a soros fele átlátszó egy neonáci tüntetést összemos a magyart menekültpolitikával. Ez az a BB aki csehszlovák kém néven fut és végighazudozott már pár sajtót?

  • Sándor Kovács

    Egész Európa népeinek tüntetnie kéne a bevándorló iszlám csürhe ellen, és ugyan olyan hidegvérrel púsztitani őket, ahogy ők teszik a békés keresztényekkel világ szerte.

  • Mex Quetzalcoatl

    “Kart karba öltve mennek neki a menekültkvótának a visegrádi kormányfők”.Gondolom a “bolondbotond” nem olvas híreket!

  • BObama Hungary

    Szívesen előfizetek, de sok ilyen cikket nem kellene írni. Nagy tévedés, hogy a propaganda vezet ide. A szélsőséges demonstrációk ellen hatékonyan fellépni az olyan állam képes, melynek polgárai értik-követelik-védik a demokratikus értékeket.

  • Petraeus

    Egesz korrekt lett a beszamolo, a hungariazastol eltekintve, de mindegy, errol mar nem fogsz leszokni. Azt azert pontositanam, hogy egy liberalis demokraciaban semmi nem adhat okot rendori tulkapasra

    “a fiatalember esetleg előzőleg milyen cselekményt követett el, amely ezt a rendőri túlkapást kiváltotta, a módszer mindenképp elítélendő.”

    szoval ez olyan mint arrol ertekezni, hogy mi “valtotta ki” a nemi eroszakot, nem az aldozat, az biztos. A rendori tulkapast a rendorok gyenge kezpzese, kontrollja es az altalanos rendori kultura valtja ki, ezt jol demonstralta a rendorfonok es a tobbi politikus reakcioja, egy dolog nem valtja, nem valthatja ki, ez pedig az aldozat.

    Innen ugy nezz ki, hogy a szlovak rendorseg a magyar 2006-os szinten van, szoval van meg mit fejlodniuk.

    Ja es remelem a kovetkezo Brunni blokad is sikeres lesz, hajra.

  • Bingung Jeneng

    Great work..looking for affordable and trusted hosting?come and visit poker dewa

  • Bingung Jeneng

    definitely a great post. Hats off to you! togelonline.asia

  • O,owL

    Szerencsétlen emberek. Sokuk sose fog lehetőséghez jutni, hiába akarnak Németországba menni. A német iparnak is olyan emberekre van szüksége akik képesek folyamatosan tanulni. A kétkezi munkásokkal, az analfabétákkal nem nagyon fognak tudni mit kezdeni.

  • csaba

    Szerencsétlen emberek,de szar lesz ugyanezt az utat megtenni visszafelé.Pláne golyózáporban.

  • mendesahi
  • Zulejka

    Brian élete jut eszembe……..mit adtak nekünk a Brüsszeliek?

    • http://users.atw.hu/franknagy/ Ferenc Nagy

      A Negyedik Német Birodalmat a Führerinnel.

    • János Virág

      Sok pízt a idesznek!

    • rosalinda57

      Nekünk adták a pénzt, de az elosztása vitatható és etikátlan.

  • roccobaba

    Ha már annyit beszélünk a rezsicsökkentésről, akkor tényleg csökkenjen már a gàz és a villanyáram ára ARRA a SZINTRE, amit a világpiaci csökkenés lehetővé tenne. Addig minden ilyen megnyilvánulás csak valasztási fogás.

    • rosalinda57

      Egyetértek azzal, amit írt. Ha nem lennének még a számlán olyan tényezők,díjak, költségek, amik miatt a többszörösét fizetjük ki a fogyasztásnak.

      • roccobaba

        Az elfogyasztott áram áraval megegyezik a rendszerhasználati díj! Ez az igazi rezsiköltség!

        • rosalinda57

          Én is éppen erre gondoltam. Ha valakinek pl. 40.ezres a fogyasztása , akkor nyugodtan kifizettetik vele a 80 ezret. ( Múlt hónapban a 15 nm-es szoba fűtéséért egy 22nm-es albérletben. De legalább tető van a fejünk felett.)

  • ,,TIBORC,,

    ez újra a MOSOLY ORSZÁGA lett ! /csak NEM ŐSZINTE ez a MOSOLY !/

  • Péter István

    Jelenleg az Unióban Magyarországon a villamosenergia ára a negyedik legalacsonyabb, a gáz ára pedig a második legkisebb. Minden ellenkező híreszteléssel szemben, az EU vezérkara elsősorban a fejlett nyugati országok cégeinek az érdekeit védi és a gyarmatosított tagországokból is szeretnének magasabb profitot begyűjteni.

    • Nagy László

      Azt nézzük, mennyiért kapjuk és a lakosságnak mennyiért adjuk

  • János Virág

    Milyen rezsicsökkentés,mikor drágább az áram mint előtte?

    • József Molnár

      Miért hazudsz?

      • Haraszti

        Fizetett kamu……..

      • Nagy László

        De ott nem pörögneg igy az órák!.Meg a keresetek ötszörösek.

  • rosalinda57

    Milyen rezsicsökkenés az, amikor egy 22 nm-es lakás, amely villanyárammal van fűtve 80 ezer Ft-ba kerül ?

  • Nagy László

    Ami nálunk folyik az nem rezsicsökkentés, hanem rezsi csalás. Jóval kevesebbért kapjuk bármely energiát, mint a lakosságnak adják!

  • TZ

    Emberiségünk örök kísérőtársa a fejlődés sürgető kényszere, mely csendben csörgedező csermelyből évszakos záportól bömbölve áradó folyammá dagadva, egyre rémisztőbb dübörgésével tudatja a világgal ellenállhatatlanságát. Eljött az idő … megint …

    Mi másként folyhatnának az események, ha nem épp úgy, amint azt látjuk? Rengetegszer lejegyezték már történetét, gondosan agyagtáblába nyomkodva íróvesszővel, pergamenre pingálva lúdtollal, papírra préselve ólomformákkal, képernyőre komponálva klaviatúrával … de ez a fene ábrándos képű, álmodozó utókor (mi) csak megy a maga feje után (faltól-falig). Végül megint követi a természeti törvényszerűségeket – s minden akként lesz, ahogy már az első soroknál sejteni lehetett. Valaki csendben mosolyog…

    Változásért kiállt a világ – s bizony, az égre tekintve mintha ismét felhők gyülekeznének – miközben a távolból rémisztő morajlás erősödik: https://www.youtube.com/watch?v=bozbet6uko8

    Változásért kiállt a világ – meghalljuk-e?

    A második világháború füstölgő romjain sarjadó Európai Unió – akárcsak az Amerikai Egyesült Államok, vagy épp a Szovjetunió – kizárólag egy életképes, globális civilizáció létrejöttével nyerhet utólagos legitimációt, hiszen az őket életre keltő szellemiség egyetemes, nem ismert határokat! (Éppen ezért a Szovjetunió megszűnésével önmaga kérdőjelezte meg utólagosan léte szükségszerűségét – valójában az általános érvényű modell hibás adaptálódásának köszönhető a bukása – s könnyen elképzelhető, az Egyesült Államokból érkező aktuális hírek is valami hasonlót vezetnek fel. Vagy esetleg az uniók további összegyúrását tapasztalnánk már?)

    Az Amerikai Egyesült Államok (mely lényegében nem állam, hanem államok uniója), mint függetlenedő, újjászülető, volt angol gyarmat egy olyan időszak máig meghatározó szellemisége jegyében fogant, mely szorosan kötődik a nagy francia forradalomhoz, s bizony, még a “nagy októberi szocialista forradalom” is ezen eseménylánc részeleme. Az amerikaiak függetlenségi nyilatkozatának, miként a kortárs francia forradalom vívmányának, az emberi és polgári jogok nyilatkozatának (mely az egykori Szovjetunió és a jelenlegi Európai Unió szellemiségének szintén egyik alapvető forrása) a szerzői ismerték egymást, szoros kapcsolatot tartottak egymás közt az óceán két partján. (A francia forradalom egyik inspiráló előzményének pedig tekinthető a megelőző évszázadban, a felvilágosodás szellemében lezajlott angol forradalom.) Bár nem teljesen azonos körülmények között fogantak, s ekként a megtestesülésük sem tökéletesen egyező, mégis egyívású változásokról beszélhetünk! Eszméjük pedig fokozatosan sugárzott szét a világban, egészen máig hatva (modern kori köztársaság). Vagyis egyazon jelenség különféle manifesztációiról van szó – mely eszme térben és időben határtalan.

    Az UNIÓK ugyanis NEM BIRODALMAK – hanem FOLYAMATOK! A folyamatok végcélja pedig a GLOBALIZÁCIÓ. Eme globális újraszerveződésünk előzményei az említett egyesülések, melyek előfeltétele a “modern kori köztársaságok”, mint megelőző lépcsőfokok, s mely folyamat nélkülözhetetlen közege a “modern kori demokratizmus” működő intézményrendszere.

    Változásért kiállt a világ – megértjük-e?

    Önmagában értelmetlen bármely unió – hiszen egy folyamatot sem lehet megdermeszteni az örökkévalóságig – nem erre szolgálnak! Az ilyen irányú próbálkozások rendre kudarcra ítélve önmagukat számolják fel (akár hatalmas áldozatok árán). Nem trónolhatunk önelégülten a végtelenségig jövőnk zálogán. Mindinkább torzul a jelenlegi európai, azon belül különösképpen a volt szocialista államok (így a magyarok) társadalompolitikai és gazdasági modellje. Ez szinte az összes bajunk forrása – ennek okszerű orvoslása nélkül képtelenség megoldani a kihívásainkat! Az ajtónkban dörömbölő technológiai fejlesztések és innovációk mind ugyanennek az idejét múlt szisztémának az átlépését követelik. A technológiai vívmányaink kölcsönös függésben, elválaszthatatlanul kapcsolódnak a társadalmi fejlődésünkhöz. Nem a termelőeszközök szétaprózott tulajdonlása vezeti ugyanis előre az emberiséget evilági létezésében, hanem az alkotásának közesen learatott gyümölcsei. Az UNIÓ nem fordulhat vissza, de nem is betonozható be – HALADNIA KELL!
    Rohamosan gyarapodó civilizációnknak nincs lehetősége 8, majd 9, aztán 10, 11 … milliárd világpolgárának saját elektromágnesesen lebegő autót előállítani. Irracionális, hogy minden földi polgárnak saját luxusjachtja, csodavillája, magánrepülője legyen. De nem is ezek a tárgyak életünk értelmei – pusztán csak kellékei! Eszközök. Épp, mint kétmillió éve a fahusáng egy felmenőnk mancsában…

    Megújuló világunk mind összetettebb, nagyszabásúbb technológiai innovációi lehetetlenné teszik az egyéni birtoklást – lényegük pedig nem a tulajdonlás, hanem a HASZNÁLAT. Ugyanis épp eme használattal lehetséges az újabb, következő fejlődési fokok kiszemelése és elérése – vagyis eszközeink közösségi használata révén gyorsuló ütemben érhetjük el mindenkori továbbjutásunk szükséges, soron következő fejlődési szintjét.

    A használatot favorizáló “közösségi-megosztásos gazdasági modellek” újra, már megint törnek előre (teljesen érthetően)! Gondoljunk bele: a technológiai újításokat (főként egyre keletebbre haladva) nem képes önállóan finanszírozni az átlagember, de még egy szűkebb közösség sem (elektromágneses járművek, űr- és élettudomány, robottechnológiák, “okosvárosok”) – ezek kiépítése mind szélesebb társadalmi, nemzetek feletti összefogást és elköteleződést igényel. Fölösleges és káros a berzenkedés ezekkel szemben!

    Itt, a Kárpát-medencében nem vélik elgondolkodtatónak, hogy a természetes rendszerességgel feltűnő újítások nyomán, mikor azok nyugat felől érkeznek, a meg nem értésünkkel találkozva átmenetileg kihunynak – majd kis ráhagyással, már egy erőteljesebb verzióban kelet felől betörnek?
    Mindezt terepasztalon elképzelve demonstrálhatnánk egy folyton örvénylő, hullámzó áramlással, mely folyam “bentről” szemlélve különálló események láncolatának tűnhet – pedig emelkedettebb, “külső” perspektívából teljesen nyilvánvaló: végig egy jelenséget vizsgáltunk.

    Megannyi vívmány fennakadt az értelmetlen akadékoskodáson, mikor a fejlettebb nyugati régiókból kopogtatott nálunk (döntően a rövid távú, kapzsi és felelőtlen koncepciónk miatt), majd, hiszen az újítások így, vagy úgy, de mindig utat törtek maguknak, hát behatoltak a térkép másik feléről – keletről.

    Az ipari forradalom, a motorizáció, s ennek során ezen eszközök általános hasznosulása, hasznosítása (társadalompolitikai változásokkal karöltve) sajnálatosan elégtelen hatásfokkal érvényesülhetett, mikor gazdaságpolitikai jellegű lépésekkel, társadalmi nyitással eluralkodhattak volna felénk.
    Ezért aztán – mivel ezen újítások sikertelenül interpretálódtak a honi rendszerben – elszeparálódást, lemaradást és kiszolgáltatottságot eredményeztek, melynek “orvoslásában” a korábban kudarcot vallott, nyugati típusú megközelítést felváltotta a keleti típusú despotizmus. De ki kérte, hogy így legyen? Végső soron ki a hibás? Hát mi – magunkra kell vessünk emiatt!

    Eközben, már hagyományosan, újra és újra másokra mutogatunk, acsarkodunk, vádaskodunk. S ezért újra meg újra beleesünk ugyanabba a hibába. Mert az okos más kárán is tanul, a buta a magáén sem. Ez is egy törvényszerűség. A változások elől nem tudunk elbújni, nem is igazán van értelme ennek. Fel kell vegyük a versenyt, mutassuk meg, mi mire vagyunk képesek! De ez nem elzárkózással, ökölrázással, tettetett intézkedésekkel lehetséges, hanem elkötelezett, előremutató, hatékony fejlesztésekkel. ÉRTSÉK MEG: a viharosabb dramaturgiájú fordulatok a legeredményesebben fokozatos, de effektív technológiai/gazdasági és társadalmi fejlődéssel előzhetőek meg, győzhetőek le.

    Változásért kiállt a világ – meglépjük-e?

    Kapitalizmus, kommunizmus, szocializmus: nem érdekes, mikor, mely korszakban, milyen változások közepette tűntek fel eme fogalmak? Szervesen illeszkednek a korábban említett jelenségekhez, nem meglepően: hiszen azok lényegéből fakadnak!
    Nem lehetséges, hogy a kapitalizmus és szocializmus megtestesülései valójában egyazon eszmeiség eltérő adaptálódásaiból fakadnak? Tehát egyikük sem tökéletes – lévén, hogy nem teljesen objektíven interpretálták egyazon folyamat lényegét az eltérő társadalmi, kulturális igényekhez alkalmazkodva?

    Gondoljunk csak akár az “alapjövedelem” (FNA) iránti élénkülő figyelemre – mely a prosperáló közösségeknél sem cél (súlyos tévedés), hanem következmény – s mely nagyobb léptékben inkább csak átmeneti állomása egy még fontosabb fejleménynek: a hagyományos pénz eltűnésének. Egyes sikeresen működő társadalmakban így próbálnak átállni egy modernebb szisztémára, mely a pénz jelentőségének, a tulajdonlás jellemzőinek megváltozásához vezet – amellett, hogy a globálisan idomuló termelés automatizálásával előállított javak újraelosztása már egy fejlettebb társadalmi szisztémában manifesztálódik. Ennek korai képviselője a felénk oly vitézül köpködött “shared economy/közösségi-megosztásos gazdasági modell” – melyet, amennyiben gazdasági kényszerűségek szabályoznak, nevezhetünk némi anakronizmussal kapitalizmusnak, amennyiben állami intézmény vezérli, szocializmusnak. De a lényegük változatlan.

    Bármely, előbb említett ideológiát vizsgáljuk, akár társadalompolitikai, akár gazdasági értelemben, eredetük és céljaik közösek: az emberiség egységesülése és összefogása. Lássuk be, mindez megkerülhetetlen! Tehát nekünk nem a viszálykeltésen és megosztáson, az értelmetlen ellenségkeresésen kellene erőlködnünk, hanem sokkal inkább élen járnunk a globális kapcsolatok fokozásában, éppen azért, hogy bebiztosítsuk a jövőnket a szemünk láttára kifejlődő, közös emberi civilizációnkban.

    Megérjük-e?

    Olyan ez, mint egy hatalmas keverőgép. Erős lapátkarjai (egységesülő társadalmi rendszerei és gazdasági szisztémái) közösen kavarják egyenletessé a masszát, eltüntetve belőle a göcsörtöket, csomókat, aránytalanságokat – ekként kreálva meg Földünk legtartósabbnak, és talán legértékesebbnek remélt produktumát:

    az EMBERISÉGET.

    https://www.youtube.com/watch?v=3aWIuJGZHGU

  • jikoku

    Azta, ez aztán a hír. Amikor Göncz Árpád lányából miniszter hol itt hol ott, unokaöccséből főov lett, akkor az senkit sem érdekelt. Ezt hívják kettős mércének.

  • Ampelfrau

    Nem értem. Én sem a polgármestertől várom el, hogy idős édesanyámra rányissa az ajtót, vigyen neki vizet, ventillátort, tegyen fel vizes lepedőket az ablakai elé stb. Sértő szándék nélkül mondom, hogy a feketék jellemzően nem gyermektelenek, tehát kellett, hogy legyen legalább egyetlen rokona mindegyik idős embernek. A drogproblémával küzdőket meg mégis hova lehetne tenni, ha nem szociális bérlakásokba? Az utcán hagyni?

    • Vidéki

      “A drogproblémával küzdőket meg mégis hova lehetne tenni, ha nem szociális bérlakásokba? ”

      Ha csak oda lehet tenni őket, akkor nem kell azon jajongani,

      hogy “Ez az idősek számára hamar veszélyessé tette még a folyosókat is, mert behozta oda a bűnözést. Gyakoriak voltak a rablások, betörések. Az utcákon pedig 1995-ben a bűnözés uralkodott. Az itt lakó időseknek emiatt nem volt semmi okuk kimenni az utcára: nem csak hogy nem volt ott semmi, de még az életüket is féltették. Nem csoda: közvetlenül a hőhullám előtt különösen sok gyilkosság volt a városban, amiről a tévéhíradók nagy terjedelemben be is számoltak.”

      A drogosok, bűnözők emberi jogai, megelőzték az itt lakó idősek emberi jogait.
      Ahol fát vágnak ott hullik a forgács. A drogosok, bűnözők feltételezett “rehabilitálása” (ami szemmel láthatóan nem valósult meg a nagy emberjogász kísérletben) megért némi emberáldozatot az itt lakó idősek részéről, az emberjogászok felfogásában, akik szerint a drogosok, bűnözők “emberi jogai” elsőbbséget élveznek áldozataik emberi jogaihoz képest.

  • bánk

    Igen, érezzük. Az “ellenük tüntető ordítozó, rongáló és verekedő, agresszív fehér csürhe ” jelenleg megelőzni kívánja a Franciaországban, Angliában, Németországban, Dániában , Sédországban már kialakult állapotokat, és megpróbálja megvédeni országát és családját a foglaló iszlamisták ellen.

  • Cole Cash

    Ha meg tudnád mondani, ki a prímás, lenne értelme a kérdésednek. De nem tudod.

  • Tóth Árpád

    Pl te és a hasonlók. Ja meg a CNN és társai. Áruld már el nekem, ugyan ki fogja megvenni azokat a AAA kötvényeket jó hozamot követelve?

  • Cole Cash

    Tehát én irányítom Soros Györgyöt?

    Szerencséd, hogy a lélegzés vegetatív, különben már belehaltál volna, olyan hülye vagy.

  • Cole Cash

    Nah jó, de a kurva anyáddal beszélhetsz így maximum, így tovább se olvastam az ostobaságaidat.

    Ciki ;3

  • Tóth Árpád

    “Nah jó, de a kurva anyáddal beszélhetsz így maximum”
    Látom otthon a mamád szakmája a mérvadó, csak azt ismered.
    Mivel anyukám a tiedével ellentétben tanítónő volt, ezért hidd el nekem, van más munka is, mint a mamádé.
    Úgy látszik papád a csendőrpertut kedvelte, azért vagy ilyen macsó a nicked mögé bújva, te apró méretű, csontozattal nem bíró, bátornak semmiképpen nem nevezhető, “nem feljes”, nemi úton terjedő testnedv.

  • Cole Cash

    Te sem gondolhatod komolyan, hogy akár csak annyira emberszámba veszlek, hogy tovább olvasom az ostobaságaidat – ugye nem?
    A te életed szar, te vagy ostoba és frusztrált, neked kellemetlen. Közöm?

    Akkor meg takarodj.

  • Tóth Árpád

    A milyenséged egyértelmű. “Imago animi sermo est”