Bezárás
Egyéb

Oroszi Babett Junior Prima-díjas

A magyar sajtó kategóriában, a 30 év alatti újságírók hat díjazottja között az Átlátszó és a Hír24 újságírója, Oroszi Babett is Junior Prima díjat kapott.

A november 6-án megrendezett ünnepélyes díjátadón a díjazottak nettó 2 millió forint pénzjutalomban részesültek, valamint megkapták az erre az alkalomra terveztetett kisplasztikát is. A magyar sajtó kategóriában Oroszi Babett (Hír24, Átlátszó), Bihari Ádám (TV2), Csiki Gergely (Portfolio), Jenei Miklós (Index), Seres Gerda (InfoRádió), és Máté Bence természetfotós kaptak elismerést.

“Rettenetesen nagyra becsülöm azt, aki amellett, hogy tud írni, vállalkozik mindarra, ami az oknyomozással jár. Ez nem feltétlenül történelmi idő függő, de mégis, van, amikor nehezebb ezzel foglalkozni, mert a következményei veszélyesebbek is lehetnek, és van, amikor kevésbé veszélyes, de öröm sok nem származik belőle. Az a nyugodt öröm, amit egy riporternek egy interjú szerezhet, az öröm, hogy milyen emberrel ismerkedhet meg, hogy kit nyitott ki, hogy kit mutatott meg a világnak, hát…Itt nem erről van szó. Kinyomozni azt, hogy mit műveltek emberek, megmutatni azt, hogy milyen visszaélések vannak a háttérben egy ügyben… És hát kérem szépen, ez a hölgy nem viccel, ezt komolyan mondom. Elszánt kislány, és rettenetesen becsülöm érte. Ha van hiánycikk, márpedig van a magyar sajtóban, az olyan, mint ő. Nagyon nagy hiánycikk, úgyhogy örüljünk neki, hogy egy ritka példányt itt láthatunk, és hogy a díjazottak egyike.” – mondta Vitray Tamás a díjátadón Oroszit méltatva.

A szervező KAVOSZ Zrt. meghatározó szakmai szervezeteket, médiavállalatokat, szerkesztőségeket és médiaszemélyiségeket kért fel, hogy jelöljék a díjra az általuk kiemelkedően tehetségesnek tartott, magyar sajtóban dolgozó fiatalokat. A jelölések leadási határideje október 10-én járt le, 54 fiatal díjazására érkezett összesen 61 érvényes szavazat. Közülük választotta ki a zsűri a hat legkiválóbbat, akik a november 6-án tartott díjátadón elnyerték a Junior Prima díjat a sajtó kategóriában.

A zsűri tagjai voltak Vitray Tamás Kossuth- és Prima Primissima Díjas újságíró, főszerkesztő, Kálmán Olga, Pulitzer-díjas újságíró, televíziós műsorvezető, Krizsó Szilvia, kommunikációs szakember, aki újságírói munkásságért többek között Prima díjat és Pulitzer Emlékdíjat is kapott. Továbbá Balogh Gabriella, a CEMP vállalatcsoport Igazgatósági tagja, Dr. Gazsó L. Ferenc az MTI Zrt. vezérigazgatója, Simon Zsolt, a TV2 vezérigazgatója, Dr. Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára, Dr. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, valamint Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója.

A Junior Prima díjakat 2007-től kifejezetten fiatal tehetségek számára ítélik oda: először három kategóriában (tudomány, sport és oktatás) adták át, majd a Prima Primissima Alapítvány kezdeményezésére 2008-tól újabb kategóriákat – sajtó, képzőművészet, színház- és filmművészet, irodalom, építészet és építőművészet – hívott életre az alapítvány kuratóriuma.

(Fotó: MTI)

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom