Bánki Erik: képviselői reklámcég a luxuslakóparkban

wellnessotthon

A Római-parti Welness Otthon lakóparkba jegyeztette be új reklámcégét Bánki Erik (Fidesz) országgyűlési képviselő. A hárommillió forint törzstőkével létrehozott Pannon PR 2020 Kft. száz százalékos tulajdonosa és ügyvezetője is Bánki, s kizárólag reklámügynöki tevékenységgel foglalkozik majd. A székhely-ingatlan is kőtődik hozzá: felesége cége a tulajdonos.

Hasonló nevű pr-cég tavaly óta működik Pécsett, a Marketing Pannon PR Kommunikációs Kft., tulajdonosai Schmidt Dávid és Schmidt Ákos. A Gastro Verticalis nevű pécsi vendéglátócégben is érdekelt Marketing Pannon PR-nak látszólag nincs köze a budapesti vállalkozáshoz, különös egybeesés ugyanakkor, hogy honlapján – bár Barányában, Somogyban és Tolnában vállalnak rendezvényszervezést – az esztergomi Aqua Sziget fürdőt népszerűsíti több hirdetéssel is.

Márpedig az Aqua Sziget ha bonyolultan is, de kapcsolódik Bánkihoz: a fürdő mellett szállodát építő  cég az Aquaplus Kft. érdekeltsége, amelynek vezetője, György Zoltán egy másik vállalkozásában, az Aqua Holding Kft.-ben a tulajdonostársa volt Bánkinak.

Kapcsolódó cikkek

Dél-dunántúli fürdőbirodalom – Bánki Erik pályaképe

Lázár, a földesúr, Semjén, a puritán – vizualizáltuk a képviselők vagyonnyilatkozatait

Pasa parki lakásáról kérdeztük Vargát: a miniszter pontosította a vagyonnyilatkozatát

A Simicskó családnak öt lakása van egy újépítésű balatonparti lakóparkban Siófokon

600 millió forint uniós támogatást juttat az Orbán-kormány a felcsúti Orbán-alapítványnak kisvasútra

Több mint ügyvéd – Seszták Miklós fejlesztési miniszter és a Ramiris cégcsoport üzleti kapcsolatai

Bánki szűkebb pátriája történetesen egybe esik a Marketing Pannon PR-éval: a mohácsi politikus évtizedek óta pártja Dél-dunántúli erős embere – az Átlátszó róla szóló portréját itt olvashatja. A politikus céghalmozó, elsősorban ingatlanos, de „egyéb kiegészítő szolgáltatással” foglalkozó vállalkozást is futtat, s nem csak Magyarországon: Szatmárnémetiben és Nagyszalontán van agrárbefektetése, s vagyonnyilatkozata szerint Zeta GmbH néven működtet vállalkozást Németországban, a svájci határnál fekvő Lindauban, a Boden-tó partján.

A divat- és formatervezésre szakosodott, 50 százalékban általa tulajdonolt Envi Consult Kft. székhelye egyébiránt ugyanabban a luxus-lakóparkban található, mint az új reklámcég. Bánkinak, a képviselő legfrissebb, január 20-án kelt vagyonnyilatkozata szerint egy 47 négyzetméteres ürömi társasházi lakás az egyetlen ingatlanvagyona. Annál tetemesebb az értékpapír-fölhalmozás: részvényekben névértéken 63 millió forintja, állampapírban 111 ezer eurója, befektetési jegyekben 236 ezer eurója és 3 ezer dollárja volt a politikusnak januárban, amit kiegészített egy 1,5 millió forintos életbiztosítás, kétmillió forint készpénz, 11,4 millió forint számlakövetelés és 400 ezer forint értékű valuta – igaz, eközben csaknem tízmillió forint tartozást is fölhalmozott.

A vagyonnyilatkozat-tételre vonatkozó szabályok szerint a családtagok bevallása nem nyilvános – még a házastársaké sem, holott (főszabályként, eltérően rendelkező házassági szerződés hiányában például) a vagyonuk közös, tehát ami a házastársé, az a vagyonnyilatkozattételre kötelezett közszereplőjé is egyben. Bánki vagyonnyilatkozata sem utal a Római-parti, az ártérben épült, alighanem ezért társas üdülő-apartmanként nyilvántartott 93 négyzetméteres ingatlanra, holott van köze hozzá.

A Duna-parti ingatlan – amelyet egyébként a Hír Televízió alapításában részt vett jobboldali milliárdos ügyvéd, Bálintfy Gábor érdekeltsége, az Avance Haus Kft. építtetett 2009-ben – tavaly november óta a B6 Rent Kft.-é, amely Bánki felesége, Bánki Ágnes tulajdona. A korábbi tulajdonos, a jelenleg fantomcégként kényszertörlés alatt álló A231 Kft. (azelőtt Hód-Ház) is Bánki Ágnesé volt 2009-től, a Hód-Ház egy ingatlancégtől vette meg a “nyaralót” 2010-ben.

Rádi Antónia

Fotó: innen.

Független ember vagy?

Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt.

Támogatás SZJA 1% felajánlásával #Azénadómból

Ha 1%-od az Átlátszó céljaira kívánod felajánlani, személyi jövedelemadó bevallásodban az Asimov Alapítvány adószámát tüntesd fel, ami a következő: 18265541-1-42 Letölthető nyilatkozat itt.

  • nonemart

    És tegyük hozzá, hogy vállalt feladatának, a képviselőségnek meg egyáltalán nem tesz eleget ! Passzív, erőtlen, önállótlan és nyalista. De mindig a talpára esik – mint a korsó, amelyik a kútra járt.

  • Magda Bruzsa

    Örület, hogy mit müvelnek, miután éheznek emberek és gyerekek…

  • Peter Götz

    Fidesz=Bünözők

  • zsíroskenyér

    Kösz a cikket, remek elemzés megint.

  • wereko

    Ez már nem átlátszó hanem kurvára átlátszó !

  • rebekka

    A lengyelek sem akarják, hogy minden a libsik szája íze szerint történjen. Ezért a nagy tiltakozás az EU részéről is.

  • Ordosz Műhely

    Ann Applebaum és a hasonszőrü neokonok Lengyelországot támadják, miközben Trump ezerrel nevez ki bírókat. Elfogulatlan jobboldaliakat. De az nem baj, mert az amerikai rendszer része, nem Trump találmánya.

  • Vidéki

    A ballibek általában szeretik a fékek és ellensúlyok rendszerét, kivétel a fékek és ellensúlyok nélkül működő bíróságok rendszere.

    Ezáltal A SENKINEK NEM FELELŐS, SENKI ÁLTAL FELELŐSSÉGRE NEM VONHATÓ BÍRÁK HATÁSKÖRÜKET ÉS HIVATÁSUKAT ÁTÉRTELMEZVE, POLITIKACSINÁLÓKKÁ VÁLHATNAK.

    Ha egy bírón mondjuk az elmebaj jelei mutatkoznak, akkor az addig ítélkezhet, ameddig a halál el nem választja ettől a lehetőségtől, mivelhogy senki bele nem szólhat az az mindentől és mindenkitől teljesen független bíróság működésébe?

    • jozsiba01

      Ne feled, hogy a bíróknak függetlennek kellene lenniük. Nem jogszabályt kell alkotniuk, hanem annak betartásán őrködniük. Ehhez képest tolerancia képzést, jogalkotási továbbképzésen, illetve liberális további liberális képzésen vesznek részt a független civil szervezetek költségein. Addig nem volt probléma amíg a nyíltan degenerációt, liberált eszméket támogató nemzet áruló bírák tömkelegét választotta a “nemzeti” kormány (Handó, Cserni, stb…). De ha esetleg nyíltan keresztény eszméket valló bíró neve merül fel akkor pedig megy a fröcsögés, ájvé, valamint a náczikok, ántisémitákok, stb….

      • Vidéki

        Írod: “Ne feledd, hogy a bíróknak függetlennek kellene lenniük.”

        De meddig terjedhet a függetlenedés? A bíróságok lehetnek-e a törvényektől, meg a józan észtől, meg a valóságtól függetlenek?

        Jól mutatja a helyzet súlyosságát, hogy a fékek és ellensúlyok nélkül működő bíróságok milyen elképesztően hülye ítéleteket képesek hozni, következmények nélkül:

        Még a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán is elképesztő agyalágyult ítéletek tudtak megszületni:

        Bangladesben nem dúl háború! Erről az EJEB nem vesz tudomást, az onnan elinduló migránsokat is menekülteknek véli.

        A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróság2017-ben Magyarországot marasztalta el, mert két bangladesi migránsnak nem adott menedékjogot, nem biztosított anyanyelvi tolmácsot, és az ítéletet írásban nyújtotta át nekik, ami, lévén analfabéták, különösen sértette az emberi jogaikat.

        Az EJEB elsőfokú ítélete szerint a fentiekért a két, azóta fellelhetetlen, bangladesi számára Magyarországnak fejenként 18 705 euró (mintegy 5,8 millió forint) kártérítést és a perköltséget kell kifizetnie.

        A két bangladesi migráns ügyét a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága elé

        A SOROS ÁLTAL PÉNZELT HELSINKI BIZOTTSÁG VITTE
        és az általa nyújtott jogsegélyért cserébe több millió forintot kaszált.

        A migránsok Szerbia felé bármikor elhagyhatják a tranzitzónát, ennek ellenére az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint ez így is őrizetbevételnek számít.

        Ugyanakkor ezek az emberek Szerbia felől érkeztek, ahol nem dúl háború, mégis ki tudja milyen logika alapján úgy gondolta az Emberi Jogok Európai Bírósága, hogy nem biztonságos ország, ezért szerinte az is jogsértő volt, hogy 23 nap után végül Szerbiába áttoloncolták őket.

        Az ilyen ítéletek minden tiszteletet kiölnek azokból, akik még tápláltak valami illúziót a bíróságok iránt!

  • Horváth András László

    Nem Lengyelország fenyegeti Europát, hanem a Lengyelországot bitorló etnobolsevik reakciós bűnszervezet. Legalább ti ne tegyétek meg ezeknek a rablógyilkosoknak azt a szivességet hogy elfogadjátok az ország azonosítását az ország vezetését bitorló bűnözökkel

    • pumuklik

      Nagy fasz vagy!

  • Péter István

    Pedig Lengyelországot is a választópolgárok többsége által felhatalmazott hatalomgyakorlók irányítják és vezetik, akiknek a megbízatása az egész országra vonatkozik. Egyébként, amúgy is csak igazgatási és közigazgatási szabályokról van szó, magának az ítélkezésnek a jogát és menetét illetően, a bírák hatáskörét semmi sem veszélyezteti. Különben meg Lengyelországban is lesznek választások – köztársasági elnök, szejm, szenátus – és a nép felülvizsgálhatja a PiS országvezető tevékenységét.

  • Rèka

    Vèlemènyem szerint a cikk nem fest pontos kèpet az aktuàlis politikai helyzetrõl, bár, lehet, hogy nem is cèlja,…
    A PIS elèg jòl màsolja az Orban-kormànyt, ès Orbànt ezen hasonlò lèpèsei miatt ugyanilyen intenzitassal bírtaltak nyugat felol. Tehat igen, ez egy drasztikus lepes, valtozas, de a mindennapi emberek eleteben mashogy realizalodik, ,,,,
    Ahogy èn làtom( jò ideje èlek a lengyel valòsàgban, a fèrjem kapcsàn, vidèken, magamat integralva, dolgozva,nyelvet beszelve, különbözo emberek kulonbozo velememyeit meghallgatva, latva h ok hogy elnek, hogyan elik meg a valtozasokat ) ennyire nem drasztikus a helyzet, de masok az ertekrendek, èlet cèlok…..
    Aki EU-s tamogatasokbol szeret èlni, meg hujdehajde liberalisan neveli a gyerekeit, ok sirnak nekem a legjobban, de nekem tetszett a földvasarlassal kapcsolatos törvenyvaltozas is, a mostani oktatasi is aktualis a csaladban, ugyhogy meglatjuk, hogyan reagal az ifjusag, a masodik gyerekutan jaroötszaz plussz pedig több csaladnak jött jòl a környezetemben ( termèszetesen meglatjuk mennyi ideig, persze )
    Tehát senki se keseredjen el, vagy ítelkezzen elsore Lengyelorszagot illetoen, gyonyoru hely, nagy, megosztott, es a megelhetest tekintve ugyanozzokal az arakkal lehet szamolni mint Magyarorszagon, sok elterestol eltekintve , ugyhogy én ajanlom mindenkinek, a szerzonek is.
    ( nincs magyar klaviaturam, es lusta voltam mindog keresgelni, rem azert ertheto )

  • Aszódi Katalin

    A kép elárul mindent. Mekkora kikapart agyú baromnak kell ahhoz lenni, hogy lefektethessék a betonra ezek a nemzetközi bildenberges bűnözők és a bérenceik. Szerencsére látszik, hogy nem olyan sokat sikerül már összeszedniük. :)

  • Gergely Kóródy

    azért megvan a veszélye, amíg a kritikusok képtelenek értelmesebb érveket kiizzadni a faékegyszerű idiótázásnál