Bezárás
Egyéb

Egy csókos gyerek – Bayer Zsolt pályaíve

A héten az Átlátszónak is nekiugró Bayer Zsolt bátor – de nem vakmerő. Ironikusan ekképp lehetne kommentálni a tényt, hogy a ma Fidesz-párti jobbszélső véleményvezér a nyilvánosság felé nem bizonyult mindig ilyen megingathatatlan narancsos katonának. Az 1993 utáni éveket – amikor a Fidesz piacvezető nagypártból 7-8 százalékos kispárttá esett vissza – a Népszabadságnál, illetve más balliberális orgánumoknál, valamint a szoclib vezetésű közmédiánál (s az akkor induló kereskedelmi csatornák egyikénél) vészelte át. Meg a Lockheed konszern is besegített az egzisztenciális túlélésbe, miközben környezete állandó kölcsönkérőként tartotta számon. A pénzügyi adminisztárció ma sem az erőssége: cégei zömére köztartozás miatt táblázott rá a NAV. Mostanra Bayer visszatalált az övéihez. Leleplezi a bankárokat és a komcsikat – egy volt SZT-tiszt ex-bankár és egy korábbi Postabank VIP-hiteles segítségével.

„Ez a falka ugrott most neki … [itt egy közepesen fontos kormánypárti politikus vagy alvállalkozó neve áll] barátomnak.” – írta Hont András ebben a 2012-es Bayer-stílusparódiában. S mintha az őt kigúnyoló írást akarná sokadszorra alátámasztani. Bayer ezúttal a portálunk által ő és családja ingatlanjai okán tárgyalt Simicskó István sportállamtitkárt igyekszik bevédeni.

Kérdés persze, hogy jól járt-e ezzel a megvédelmezett politikai jóbarát? („Védjen meg téged a Bayer Zsolt”) Különösen, hogy Simicskónak nincs szüksége támogatásra, elbánik ő magával segítség nélkül is. Bayer mindig a legjobb védekezés a támadás elve mentén jár el. Támadni amúgy is szeret, és nemcsak elvbarátait védelmezve. A legpitiánerebb magánügyéből is képes politikai véleményt fabrikálni, országos ügyet csinálva egy szabolcsi község polgármesterével való nézeteltéréséből. (A dologról részletesebb látlelet itt.)

Hogy Bayer Zsolt miként működik, és honnan kap ihletet, arról a hajdanán a Magyar Nemzetnél dolgozó Balavány György ad némi felvilágosítást.

„Kevéssel azután, hogy elment a laptól, valami adminisztrációs baki folytán én kaptam meg a telefonszámát. Elég idegesítő hetek következtek: rendszeresen hívtak azzal, hogy szevasz, Zsolt, vagy jó napot, Bayer úr. (Egyszer majdnem elmentem helyette egy lakossági fórumra, mert a polgármester nem értette a bemutatkozásom.) Mikor felhívtam Zsoltot és kértem: szóljon már az ismerőseinek, hogy én nem ő vagyok, jóízűt nevetett. Gondolom, nem intézkedett, mert másnap megcsörrent a telefonom, és egy hang így szólt: „Szevasz, figyelj, van itt valami, írd már meg, mondhatom most?” Kérdeztem, kivel beszélek, és így felelt csodálkozva: „Kubatov Gábor”. Bemutatkoztam; Kubatov elröhögte magát, kérte Bayer számát, én meg elküldtem neki sms-ben.”

Eme összeállításból is kiderül: Bayer legszívesebben önmagával, illetve személyes sérelmeivel foglalkozik. Persze az ütemérzékével soha nem volt gond. Tudta, mikor kell váltani. 1990-től 1993 nyaráig a Fidesz sajtófőnöke.

„Azután meg igazán jókor váltottam. Éppen jókor. Botrányok voltak már, de még potenciális esélyes volt a párt, sötét ló, akármi is lehetett volna belőle, így nem érhetett az a vád, hogy a végső bukás után menekültem el. Hja kérem, fontos a jó ritmusérzék… Arról nem is beszélve, hogy milyen elegánsan tudtam hallgatni. Az „igazi” okokról… Semmi árulás, semmi fecsegés, diszkréció, pókerarc – mindjárt „csókos” gyerek lettem. Most itt az idő az árulásra: igen, én, az alapító atyák egyike Dr. Simicska Lajos és Tóth Béla miatt hagytam el a pártot. Ugyanis nem szerettem őket. Nagyon nem. Dr. Simicska körül egyre több volt a fegyveres őr, s lassan kezdtünk úgy kinézni, mint valami kokainbáró Kolumbia-alsón. Meg a titok is egyre több lett, s a titkok számának emelkedésével párhuzamosan sűrűsödtek a fontos arcú fószerek, akikkel nem lehetett emberi szavakat váltani nőkről, kajáról, piáról. Na, a Tóth Bélát pedig a Bécsi Kávézóban mutatták be nekem, rizsfelfújtat evett a picim, málnaöntettel, aztán kért egy leveseskanalat, hogy rendesen ki tudja hörpölni a jó szaftját neki – na most, én igazán nem vagyok egy megjátszós, de ez mégis csak zsenánt volt kicsinység… Hát így.”

(Bayer Zsolt: Falig érő liberalizmus Kairosz Kiadó. 2000. 161.o.) „Ki hitte volna, hogy lassan majd megszeretem őket. Pedig így lesz. Kovách Attila ír még néhány bátor, tényfeltáró cikket mirólunk a Népszavának, és istenuccse összebútorozok a Bélával…” – teszi hozzá a fenti kötetben másodközölt 1998-as cikkében.

Nem is beszélve a Lajosról.

„Elárulom önnek, azóta Simicska úrral lejátszottuk ezt a meccset – s ma már tudom, miért kellett fegyveres őrökkel őriztetni az Andrássy úti, sok vihart megélt ingatlant. Ha akkor tudtam volna, még azt a néhány sort sem írtam volna le.”

Hát igen, akár egy szappanopera. Zsolt 1993-ban kiszeretett a Lajosból, aztán újra beleszeretett, de nemrég ismét összevesztek. Szenvedélyes kapcsolat ez, örökös civódásokkal. Megpróbáltatásai 1994-ben fokozódtak. Elüldözték a Népszabadságtól, mert a fenti pár bagatell sorocskán túl egyéb rosszat nem volt hajlandó mondani a barátairól.

„S időről időre, csak úgy mellékesen megkértek rá, legyek olyan jó, és hozzam végre tető alá a nagy leleplező cikket a Fideszről. Nem tettem meg… Ezzel csalódást okoztam. Végül ez született 94’ októberében, ez volt az én nagy „leleplezésem.” A becsület megkívánja, hogy leírjam: kizárólag Tamás Ervinnek köszönhető hogy egyáltalán megjelent. Aztán néhány hónappal később megértem, hogy a Népszabadság szerkesztőségében elhangzott a következő kérdés: “Miért tartjuk ezt a g.i. Bayert, mikor már megnyertük a választásokat?” 

Ez a nagy ellenálló olyannyira szenvedett, hogy a kötetének hátoldalán, illetve online közzétett életrajzi adatai szerint 1994 nyarán, a Horn-kormány, a szoclib kétharmad alatt kénytelen volt üldözőitől szorongatva bemenekülni a közszolgálati tévébe.

Az állítólagos „menekülésre” egykori népszabadságos kollégái alapvetően másképpen emlékeznek, és ebben egyetért az egyébként azóta sokfelé szétszóródott valahai gárda. „Többé-kevésbé el volt zárva a Fidesztől, sőt a napi politikai ügyektől is. Tárcaíró volt” – mondják róla. Megjelent írásainak átböngészése ezt az állítást igazolja: néhány, az akkor kurrens liberális hangvételű, megmondó „harmadik oldalastól” (a vezércikkek akkori helye alapján használt, házon belüli elnevezés) eltekintve az élet könnyedebb oldaláról szóló majdnem-irodalmi tárcák jelentek meg a neve alatt a napilap Hétvége mellékletben.

Hogy miért kellett egyáltalán leigazolni az akkor – nemhogy az internet térhódítása, de a kereskedelmi televíziózás magyarországi startja előtt – az első számú közéleti médiának a frissen kiugrott pártszóvivőt, talány. Az ötös számú párttagkönyv büszke tulajdonosa ugyanis sokkal több volt Fidesznek, mint a pártirodák sajtóosztályain általában sürgölődő alkalmazottak. 1993-ban felügyelőbizottsági tag – mások, például Spéder Zoltán bankár és jelenlegi médiabefektető mellett – a Fidesz legendás pártcégében, a Fico Kft.-ben. A cég ekkor nyitott autókölcsönző telephelyet Jet Car néven – a legszűkebb pártvezetés előtt is eltitkolt lépés alighanem az első, a kormányzó MDF-fel tető alá hozott székházmutyi bevételének fialtatását szolgálta volna. A párt tulajdonából a Simicska-féle Mahir-csoportba került, Sades Kft.-re átnevezett kft 2004-ben végelszámolással szűnt meg.

Egykori népszabadságos felettesei ma Bayer tehetségével érvelnek a kérdésre, hogy miért volt szükséges alkalmazniuk a pártbizalmit, illetve azzal: a valahai MSZMP központi napilap a kilencvenes évek elején épphogy kitört a politikai karanténból, a vezetés úgy vélte, a liberális Fidesz egyik alapítójának leigazolása segít elfogadtatni a lapot a tágabb, politizáló értelmiségi közegben. „Ittlétének a pr-értéke kitermeli a fizetését” – ez volt a legfőbb érv annak idején a foglalkoztatása mellett.

Ma viszont már a legtöbben úgy gondolják, nem hogy nem pártjának ellenében, sokkal inkább Orbánék áldásával járhatott be új munkahelyére, az sem kizárt, hogy pártfeladatot teljesítve, tekintve például hogy az ekkor még „szocialista napilap” fejlécet viselő újság már élen járt a Fidesz épülő gazdasági hátországának bemutatásában, például Simicska Lajos főoligarchai szerepének dimenzionálásában.

Bayer ezzel együtt jó ideig Eötvös Pál akkori főszerkesztő egyik kedvenc szerzője volt, de – ahogy ma is emlékeznek rá – „vidám fickó” lévén jó viszonyt ápolt a kollégáival is. Annyira, hogy bár a korabeli médiaviszonyokhoz képest szépen keresett, gyakran kért kölcsön tőlük, úgy munkatársaktól, mint szerkesztőktől, akár nagyobbnak számító összegeket is – hitelezői ma úgy emlékeznek, a pénzeket végül megadta, de előfordult, hogy csak többszöri felszólítás után.

Távozásának valós története is afféle vagabundhoz méltó sztori. Az újság karácsonyi mellékletébe rendeltek tőle szentföldi riportot – az akkori Tel-avivi tudósító, az azóta elhunyt Yehuda Lahav legnagyobb megrökönyödésére és némi sértettségére. Az újság ki is fizette Bayer utazását, ám sosem látták többé, sem őt, sem a kéziratot. Csak egy a szerkesztőségben hagyott táska őrizte néhány hónapig emlékét.

A „vagabund” – úgy is, mint link csavargó – voltaképpen Bayer önmeghatározása, még a nemzet fontoskodó megmondóembere szerep előtti időkből. Két vállalkozását is így nevezte el (Vagabunds Bt., illetve a köztévének korábban beszállító BLN Vagabunds Kft.), mára mindkettőt fizetésképtelenné nyilvánította, majd felszámolta a bíróság.

Egyéb érdekeltségei sem pörögnek, legtöbbjük a publicista által szavakban istápolt Köznek az adósa: a NAV végrehajtása terheli a feleségével közös 1100év Kft.-t, az optikai eszköz gyártásával foglalkozó – 2013-ben egyébiránt nyereséges, s 13,8 milliós osztalékot fialó – Bayer-Matusovits Bt.-t, a keszthelyi Bajor-Udvarház Kft.-t. Utóbbiból Bayer 2013-ban kiszállt ugyan, de az adóhatóság már két évvel korábban rátáblázott a vendéglátós cégre.

Máig működő társaságnak mutatja a szlovák cégnyilvántartás a révkomáromi Tribé s.r.o.-t, amelyről Bayer csaknem hat éve ígérte, hogy lehúzza a rolót, s hazatelepíti a céget a helyi kormány magyarellenessége miatt.

A jelek szerint nem a gazdaság, hanem a kultúra-propaganda területe, az, ahol kiteljesedik. 1994-96 között a Leporelló című műsor főszerkesztője az MTV I-en, utána Az éjszaka, majd a Színházról-Színházra című kulturális műsor szerkesztője, az 1100 éve Európa közepén című filmsorozat szerkesztője, az Aranyág című műsor szerkesztője, de MTV Aktuális névre hallgató politikai műsorában is feltűnik.

De hányattatásai ezzel korántsem értek véget. Mint utólag beszámolt róla: „…1995-ben a Lockheed-Martin húszezer dollárt adott nekem az Amerika-sorozatom elkészítésére, ezért az F16-os repülőgépeket gyártó bázison kellett forgatnom és dicsérnem a terméket.” – szörnyű lehetett, el tudjuk képzelni, mennyire.

1998-ban, még a választások előtt az embertelen, profit-és szenzációhajhász kereskedelmi médiában is dolgozott. Ezt maga „gyónja meg” a másik kötete (Bayer Zsolt: Hol a pofátlanság határa? Új moralisták, farizeusok. Kairosz Kiadó. 2001.) 114-115. oldalain. Melyik csatorna volt? TV2, RTL Klub? Ezt balladai homályba rekkenti. De már ebből is láthatjuk, milyen nehéz volt átvészelni azt a négy szűk esztendőt a Tudjukkik között.

1998-ban viszont már mert nagyot álmodni.

„Néha azt álmodom, hogy győztünk, és helyükre kerülnek végre a dolgok. Akiről kiderül, hogy bűnöző, elmegy a börtönbe […] A sajtó meg nem ül a sarokban, mint egy betojt kisdiák, és soha többé nem fenyegetnek meg újságírókat nagyon gazdag és nagyon befolyásos rohadékok, mint valami párás, züllött banánköztársaságban. És nincs többé előszobázás elképesztő alakoknál.”

(Falig érő liberalizmus, 138.o.) Hát igen, az tényleg szörnyű, amikor befolyásos (mondjuk a hatalomgyakorló miniszterelnökkel pertu cimboraságban lévő) kormánypártiak veréssel fenyegetnek újságírókat. Mint tette Bayer Zsolt 2000-ben Veress Jenővel, a Népszava újságírójával.

„Ha én lennék Körmendy-Ékes Judit férje, akkor úgy megverném Veress Jenőt, hogy csak a fogorvosa tudná megmondani, mi is volt ez az izé itten a verés előtt. […].De – és ez már neked szól, Jenő! – nem vagyok Körmendy-Ékes Judit férje, csak a barátja. Ez a tény viszont mindössze annyi könnyebbséget jelent neked, Jenő, hogy nem foglak külön megkeresni. De imádkozz, hogy soha az életben ne fuss velem össze.”

„Mindenki láthatta, de Kovács Zoltán e lap hasábjain meg is írta, micsoda szervilis, gennyes szeánszokat rendeztek a magyar sajtó prominensei Horn Gyula miniszterelnök úr havi sajtótájékoztatóin.” – írta az ÉS-ben 1998-ban (Falig érő liberalizmus, 133.o.) Na, itt lehet megkérdezni: és a Viktor haverod pénteki rádióinterjúi micsodák, Zsolt?

Ám őt ilyesmivel nem lehet zavarba hozni. Hisz megírta eme kötete 97. oldalán, hogy Elfogultnak lenni jó. De nem árt tisztázni, milyen erkölcsi talapzaton nyugszik ez a harcos elfogultság. Komcsizás és antiglobalizmus. Valahogy így összegezhető Bayer Zsolt Echo TV-s műsorának lényege. Csak hát az antikommunista jobboldaliságba talán bezavar kicsit, hogy a produkció egyik törzsvendége a korábbi bankár, s hajdan századosi rangú egykori SZT-tiszt Boros Imre.

A bankározás frontján meg az okozhat néminemű erkölcsi problémát, hogy a másik törzsvendég egy korábbi Postabank VIP-hiteles. „Bogár László, a Miniszterelnöki Hivatal általános ügyekért felelős politikai államtitkára az első VIP-lista nyilvánosságra kerülésekor tájékoztatta a miniszterelnököt arról, hogy ő is vett fel kedvezményes hitelt a Postabanktól. Bogár a hitel felvételekor is politikai tisztséget töltött be, ennek ellenére nem kellett lemondania posztjáról.”

Rádi Antónia – Papp László Tamás

Független ember vagy?

Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt.

Támogatás SZJA 1% felajánlásával #Azénadómból

Ha 1%-od az Átlátszó céljaira kívánod felajánlani, személyi jövedelemadó bevallásodban az Asimov Alapítvány adószámát tüntesd fel, ami a következő: 18265541-1-42 Letölthető nyilatkozat itt.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom