Bezárás
Egyéb

Kiszervezés a Népszabadságnál?

Kiszervezné a Népszabadság alkalmazottait a fő tulajdonos, a közvetve Heinrich Pecina osztrák befektető érdekeltségében álló Mediaworks Kft. – ez hangzott el az Átlátszó értesülései szerint a napilap szerdai rendkívüli szerkesztőségi értekezleten. A résztvevők szerint tényként, aki azonban az értekezletet tartotta, Mihók Attila, a Mediaworks Kft. ügyvezetője azt hangsúlyozta érdeklődésünkre, hogy még semmi nem dőlt el, csak azért tájékoztatta a dolgozókat, nehogy üzemi pletykákból hallják, hogy „ebben az irányban is folyik gondolkodás”. Márpedig a tényekről a Népszabadság Zrt. március 26.-ra összehívott közgyűlése dönthet majd.

Úgy tudni, az értekezleten Mihók költségtakarékossági, adózási érveket sorakoztatott föl, miért érdemes közelíteni a Népszabadságot az Axel Springer-Ringier fúzió keretében a két jogelőd kiadótól átvett többi kiadványhoz, azokhoz, amelyekben a Mediaworks száz százalékos tulajdonos, így a dolgozók kerüljenek át az egyik Mediaworks-cégbe. Az osztrák érdekeltség – a Pecina-féle Vienna Capital Partnershez tartozó bécsi QDW Beteiligungen AG tulajdonában lévő Mediaworks Zrt. tulajdonában álló kft – a Népszabadság Zrt.-ben 70 százalékos részvényes ugyan, de nincsen teljhatalma.

A kiadóban 27 százalékot birtokol az MSZP Szabad Sajtó Alapítványa, továbbá töredékszavazatuk van a dolgozóknak és egyesületüknek is. A pártalapítvánnyal évek óta folyik a kiszorítósdi: a korábbi fő tulajdonos Ringier hol megvenni akarta a pakettjüket, hol eladni nekik a sajátját, ráadásul hosszas állóháború folyt a napilap főszerkesztőjének kinevezéséről is, amihez az alapszabály 75 százalékos szavazatot ír elő, márpedig ilyen csak a Szabad Sajtóval együtt van – az alapítvány végül beadta a derekát, s jöhetett tavaly nyáron a Blikktől igazolt Murányi Marcell.

Értesüléseink szerint ismét a Szabad Sajtó-részvények megszerzése a fő cél – ezt voltaképpen az alapítvány elnöke Kránitz László is megerősítette az Átlátszónak, azzal, hogy konkrét ajánlatot nem kaptak.

Amennyiben nem csak a dolgozókat, de például a kiadói jogot is kiszervezné a közgyűlés, a Népszabadság Zrt. praktikusan csontváz maradna – amelynek egyetlen vagyona egy szocreál irodaház, a napilap korábbi, Bécsi úti székháza. Ilyen körülmények között az MSZP jó eséllyel igent mond bármilyen vételi ajánlatra – inkább, mint tulajdonos maradjon egy kiürült cégben.

Az események most pörögtek föl: a szerkesztőségi dolgozókat kedden trombitálták össze a másnapi értekezletre, és úgy tudni, Kránitz szintén szerdán találkozott a Mediaworks képviselőivel. A szerkesztőségben dolgozók körében továbbra is tartja magát az aggodalom, hogy a  Vienna Capital Partners, állításával ellentétben nem hosszú távú befektető, és a mostani tervezett átcsoportosítás már egy további értékesítés előkészítése lehet. Máskülönben tőkeemeléssel megszerezné a hiányzó 5 százalékot a Mediaworks – miután az MSZP-nek közismerten nincsen befektetni való tőkéje -, amely 75 százalék birtokában már valóban azt tehetne, amit csak akar.

Rádi Antónia

Független ember vagy?

Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt.

Támogatás SZJA 1% felajánlásával #Azénadómból

Ha 1%-od az Átlátszó céljaira kívánod felajánlani, személyi jövedelemadó bevallásodban az Asimov Alapítvány adószámát tüntesd fel, ami a következő: 18265541-1-42 Letölthető nyilatkozat itt.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom