Bezárás
Egyéb

A Magyar Telekom leányvállalata is érintett a macedón lehallgatási botrányban

A helyi ellenzék lehallgatott telefonbeszélgetések részleteit kezdte nyilvánosságra hozni Macedóniában. Az ügyben a Magyar Telekom macedón leányvállalata, a MakTel is érintett, a Magyar Telekom illetékesei külső szakértők bevonásával lefolytatott vizsgálatokat ígérnek.

20 ezer macedón állampolgár 2013-as és 2014-es telefonbeszélgetéseinek részleteit kezdte el nyilvánosságra hozni az idén februárban az ellenzéki szociáldemokrata párt korábban államcsínnyel vádolt vezetője, Zoran Zaev. A poltikus szerint a lehallgató rendszert a mostani miniszterelnökhöz, Nikola Gruevszkihez közel álló körök állították fel.

A lehallgatott telefonbeszélgetésekből korrupciós ügyletekre és a 2013-as helyi és 2014-es országos választások alatt történt csalásra utaló részletek is kivehetők, mindamellett, hogy az is hallatszik belőlük, hogyan beszélnek az ország vezető politikusai egymásról és a kisebbségeket képviselő parlamenti pártok tagjairól.

A botrány már elérte a diplomáciai köröket is, helyi értesülések szerint Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök és Anders Fogh Rasmussen, a NATO volt főtitkára is szerepel a lehallgatottak listáján.

Lehallgatási botrány Macedóniában: választási csalásra utaló felvételek szivárogtak ki

Ingatlanvagyont gyűjtött a macedón titkosszolgálat főnöke

Megszólalt a telefon, haptákban a Telekom – az Origo széthullásának története

„A Magyar Telekom megfogalmaz bizonyos igényeket” – itt az Origo szerkesztőségi értekezletének leirata

Az ügyben a Magyar Telekom is érintett, ugyanis a Makedonszki Telekom (MakTel) a Magyar Telekom leányvállalata. A Magyar Telekom nemrég több mint hatmilliárd forint osztalékot kapott a MakTel 2014-es üzleti éve után.

Az a híradásokból nem derül ki, hogy a távközlési cég együttműködött-e a lehallgatásokat végzőkkel, vagy tudtuk nélkül használták az infrastuktúrájukat. A Magyar Telekomtól ezzel kapcsolatban a macedón META hírügynökség annyit tudott meg, hogy vizsgálatot terveznek lefolytatni külső szakértők bevonásával.

Mi is elküldtük az üggyel kapcsolatos kérdéseinket a Magyar Telekomnak, melyekre egyelőre nem érkezett válasz.

– Kit kereshetünk a Macedón Telekomtól kiszivárgott lehallgatási felvételek ügyével kapcsolatban, ki a magyar kapcsolattartó a helyiekkel?

– Mekkora tulajdonrésszel rendelkezik a Magyar Telekom a Macedón Telekom/T-Mobile MK-ban?

– Van-e bármilyen hivatalos, magyar nyelvű közleménye a Magyar Telekomnak az ügyről?

– Milyen vizsgálatot fognak lefolytatni az ügyben és mikor?

– Kik folytatják le a vizsgálatot, kik a külső szakemberek?

– Nyilvános lesz-e a vizsgálat eredménye?

– Milyen konkrét lépéseket tett a botrány kitörése után a Magyar Telekom, hogy biztosítsa a Macedón Telekom ügyfeleinek adatbiztonságát?

– Van-e a macedón hatóságoknak közvetlen hozzáférése a Macedón Telekom hálózatához, milyen procedúra során férhet hozzá a macedón hatóság a macedón ügyfelek adataihoz?

Filip Sztojanovszki, a Metamorphosis Alapítvány nevű civil szervezet programigazgatója az Átlátszónak adott Skype-interjúban elmondta, hogy itt nem csak lehallgatásról és korrupcióról van szó, hanem széleskörű emberi jogsértésről is, mert a bírói engedély nélküli lehallgatás alkotmányellenes Macedóniában.

Kiegészítés: cikkünk megjelenése után a Magyar Telekom kommunikációs igazgatósága az alábbi választ küldte a kérdéseinkre:

A Magyar Telekom mint többségi tulajdonos szoros kapcsolatban áll a Makedonski Telekommal ebben az ügyben. A Magyar Telekom már vizsgálatot indított, külső szakértők támogatásával. A megfelelőségre vonatkozó szabályaink értelmében a vizsgálatról nem tudunk további felvilágosítást adni.

A Magyar Telekom 51%-os tulajdonrésszel rendelkezik a Makedonski Telekomban, és rajta keresztül 100%-os tulajdonosa a T-Mobile Macedonia mobilszolgáltatónak.

A Makedonski Telekom és leányvállalata, a T-Mobile Macedonia hivatalos közleményei online is elérhetők:

http://www.telekom.mk/en/news_record.asp?newsid=1836

http://www.telekom.mk/en/news_record.asp?newsid=1838 

Le Marietta

Független ember vagy?

Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt.

Támogatás SZJA 1% felajánlásával #Azénadómból

Ha 1%-od az Átlátszó céljaira kívánod felajánlani, személyi jövedelemadó bevallásodban az Asimov Alapítvány adószámát tüntesd fel, ami a következő: 18265541-1-42 Letölthető nyilatkozat itt.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom