Bezárás
Egyéb

A TEK miatt hágott tetőfokára az erőszak a Röszkén összevert ausztrál fotós szerint

“Senki nem viselkedett fenyegetően. Ezek az emberek gyerekekkel a karjaikon voltak ott. Amikor kitört az erőszak, akkor a helyszínre érkező TEK-esektől indult” – emékezik vissza egy ausztrál fotós a röszkei rendőrattak előtti percekre. A magyar készenléti rendőrség és TEK emberei múlt szerdán csaptak össze a menekültekkel a határátkelőn, és a helyszínen több tucatnyi, nem ritkán súlyos sérült – köztük riporterek és fotósok – maradt. A Budapest Beacon cikke, újraközlés a kiadó engedélyével.

Korábbi cikkeink a röszkei csatáról

Furcsa visszavonulással készítették elő a rendőrattakot Röszkénél

„A rendőrség eszkalálta az eseményeket” – egy volt rendőrparancsnok a röszkei csatáról

A sérültek között van Warren Richardson, egy Budapesten élő ausztrál szabadúszó újságíró is, aki úgy véli a TEK emberei tehetnek arról, hogy tetőfokára hágott az erőszak Röszkén.

Richardson röviddel azután érkezett a magyar és a szerb határ közötti szűk földsávra, miután a készenléti rendőrség némiképp túlreagálta, hogy néhány tárgyat az irányukba dobtak a menedékkérők, és könnygázzal valamint vízágyúval próbálták oszlatni őket.

HorgosRoszkeBorderRefugees_21092015_WR02

A háborús zónákat is megjárt Richardson elevenítette fel, mi is történt, amikor megérkezett: “füst és lángok mindenhol, mivel a menekültek autógumikat gyújtottak fel a határnál…teljes káosz”

HorgosRoszkeBorderRefugees_21092015_WR01

Richardson úgy 20-30 méterre a határt lezáró kaputól látta a készenléti rendőrök sorfalát, Ott a földön, köztük és a kapu között több száz tárgy volt a földön, kövek, botok, és betondarabok is. Az incidensről készített video szerint a rendőrök azután kezdték el a könnygázt és a vízágyút használni, hogy a tömeg dobálni kezdte volna ezeket.

HorgosRoszkeBorderRefugees_21092015_WR04

Richardson arról számolt be, hogy amikor Röszkére érkezett, már akkor is nagy volt a feszültség, de a menekülteket hirtelen lettek izgatottak.

Richardson azt látta, hogy egy férfi a társa nyakában ülve hangosbeszélőn mondta be angolul, hogy „Ezt abba kell hagyni. Nem éri meg.” Röviddel ezután a TEK emberei őrizetbe is vették őt.

HorgosRoszkeBorderRefugees_21092015_WR13

Ahogy egyre közelebb jutott a kerítéshez, a fotós a rendőrsorfalat akarta fotózni, de Richardson észrevett egy kisebb, fiatalokból álló csoportot, akik épp átmászni készültek a kerítésen, hogy felvegyenek és visszahozzanak dolgokat a földről.

HorgosRoszkeBorderRefugees_21092015_WR09

“Egy másik ember, szintén hangosbeszélővel a kezében azt kiabálta, hogy „Ne vegyetek fel semmit! Ne dobáljatok semmit a rendőrök fel! Gyertek vissza onnét!” – számolt be Richardson.

A menekültek főleg fiatalemberekből álló tömege végül kikényszerítette a kapu kinyitását, és így a sajtó képviselőivel együtt egyenesen a kaputól mintegy 20 méterre felsorakozott készenléti rendőrök felé mentek tovább.

HorgosRoszkeBorderRefugees_21092015_WR12

“Láttam egy szír férfit, aki a vállán a gyerekévek jött ki, és a gyerek nem volt túl jó formában. Követtem őt egészen addig, ahol a rendőrök álltak. Könyörgött a rendőröknek, hogy hadd vigye át a gyerekét és szerezhessen orvosi ellátást, mivel elmondása szerint a szerb oldalon nem volt egészségügyi intézmény.” Richardson elmondta, hogy a beteg lányt végül átengedték, de a családtagjai közül nem kísérhette el senki.

HorgosRoszkeBorderRefugees_21092015_WR14

“Amikor elvitték, az akadály – a pajzsok – összezárult mögötte. Amikor ezt fotózta Richardson, észrevette, hogy a TEK emberei elfoglalták poziciójukat a készenléti rendőrök mögött.

HorgosRoszkeBorderRefugees_21092015_WR16

“Amikor a lány átjutott, a férfi családja, egy nő és három gyermek is előkerült”.

Richardson azt látta, hogy a férfi könyörög a rendőröknek, hogy legalább egy családtagját engedjék át, hogy a lány ne essen kétségbe.

“Csak egyikünket engedjék oda, hogy ne legyen egyedül a lányom. Nem akarom, hogy pánikba essen” – kérlelte az apa.

A párbeszéd felkeltette szinte az összes sajtómunkatárs figyelmét, akik megpróbálták körbevenni a férfit és kérdéseket feltenni neki. Richardson felidézte, ahogy a férfi azt mondta: “Ember vagyok. Legyünk itt is emberek. Állítsuk ezt meg. Szíriából, egy háborús országból jöttem. Miért viselkedik mindenki így?”

“Lehetett hallani a pánikot a hangjában” – mondta Richardson. “Végig angolul beszélt, mindenki végig értette, amit mondott és mindenki fotózta.”

Azután elszabadult a pokol

“Én a jobb oldalán álltam, de voltak fotósok a baloldalán ál, előtt is. Én háttal a pajzsoknak álltam, pont a rendőrök előtt. És akkor hirtelen meghallottuk hátulról az üvöltést és kiabálást. Hirtelen megláttam a határ felé rohanó TEK egyenruhát viselő embereket. Néhány pillanattal később már ott is voltak, őrült helyzet volt. A rendőrök hátulról elkezdtek kiszorítani minket onnan, csak nyomtak és nyomtak, nem hagyták abba” – mondta Richardson.

Richardson elmondta, hogy a TEK emberei a készenléti rendőröket használták falként. “A TEK emberei elkapták az embereket, nyomták az embereket és behúzták őket” emlékszik vissza, és megjegyezte, hogy az erőszakot a Terrorelhárító Központ emberei szították.

“Senki nem viselkedett fenyegetően. Ezek az emberek gyerekekkel a karjaikon voltak ott” – mondta a fotós, és hozzátette, hogy amikor kitört az erőszak, akkor azt a helyszínre érkező TEK-esektől indult.

HorgosRoszkeBorderRefugees_21092015_WR18

“Arra emlékszem, hogy lenéztem és egy szír lányt láttam, aki sírt és sikított. Megpróbáltam felhúzni és tartani őt, de ahogy megfogtam, egy kéz a nyakamnál fogva engem kapott el”.

“Csak azt tudom, hogy a bal oldalamon éreztem a fájdalmat, ahogy rendőr a gumibotjával meglökött, de azt nem láttam, hogy ki volt az. Miután lenyomták a földre, Richardsont számos alkalommal hátba és fejbe rúgták. Ugyanakkor még sikerült megfordulnia és pár fotót csinálnia arról a TEK-esről, aki gumibottal ütni kezdte.

HorgosRoszkeBorderRefugees_21092015_WR19

“Amikor megfordultam, mondtam a rendőrnek hogy nem jelentek veszélyt, vagy fenyegetést, újságíró vagyok”. Megállt, felnézett és látta a barátját. A barátja odajött mögém és fejberúgott”.

Richardson elmondása szerint a TEK megpróbálta összetörni a kameráit, mielőtt elkezdték visszahúzni a magyar oldal felé.

“[A rendőrtámadás] jól megszervezett volt. Amikor visszahúztak a magyar oldalra, meg tudtam nézni, hogy mi is történik. Volt egy fotós a magyar vámhivatal épületének a tetején. Ugyanakkor láttam egy TEK-est ott fenn, ugyanazon az épületen kicsit feljebb. Láttam még két rendőrt is fenn, akik a TEK-esekkel rádión kommunikáltak.”

A fotós emellett számos embert látott a földön feküdni.

“Ahogy közeledtem, láttam egy hatvanas éveiben járó szír férfit, aki rángatózni kezdett. Úgy nézett ki, mintha infarktusa lenne, ezért azonnal letettem a kameráimat és elkezdtem az újraélesztést. Az egyik TEK-es ekkor azt mondta Richardsonnak, hogy „húzzál innét a p*csába!”

Richardson viszont ott maradt és megpróbált továbbra is segíteni a szír férfinek.

“Habzott a szája és a szívverése nagyon lassú volt. Tudtam, hogy nagyon nagy a baj vele. A rendőr ekkor megint kiabálni kezdett, hogy „Ba*d meg”!”

HorgosRoszkeBorderRefugees_21092015_WR21

HorgosRoszkeBorderRefugees_21092015_WR22

Nem csak a menedékkérők sérültek meg. Számos rendőr és sok újságíró is komoly sérüléseket szereztek. Az alábbi képen szereplő lengyel újságíró nagyon komoly ütést kapott fejének hátsó oldalára.

HorgosRoszkeBorderRefugees_21092015_WR20

Richardsont eredetileg a határ magyar oldalán álló épületbe vitték, majd onnan akaratuk ellenére két másik újságíróval együtt a szegedi rendőrkapitányságra. Ott több órán keresztül hallgatta ki őket egy nyomozó.

HorgosRoszkeBorderRefugees_21092015_WR24

Kirendelt tolmácsával együtt Richardson elmondta, hogy számos alkalommal kellett kérnie, hogy a nyomozó javítsa ki, hogy pontosan mit is mondott.

A szerdai tapasztalatai alapján Richardson úgy véli, hogy a menedékkérők „lecsendesítése” Röszkénél egyfajta „próbafutam volt a TEK-esek számára”.

“Erőszakos fellépéssel léptek közbe, azzal a szándékkal, hogy megfélemlítsék a menekülteket. Legalább 1.000 ember volt ott három sorban” – emlékszik vissza a fotós.

Richardson beszámolója szerint mindkét oldal kezelhette volna másként is a helyzetet. “Megértem a menekültek helyzetét, és ez tényleg frusztráló. Stabilitást keresnek az életükben, elvesztették a méltóságukat, Családjaikkal a senkiföldjén élnek, nincs otthonuk. Az embereknek családjaikkal a túlélésért kell küzdeniük. Megértem, hogy dühösek. Ők csak tranzit-országnak akarják használni Magyarországot, amin keresztül el akarnak jutni úti céljukhoz, Németországba” – mondta Richardson.

Ugyanakkor Richardsson a magyar rendőrség álláspontját is megérti. “Végülis sosem voltak mg olyan helyzetben, hogy egy külső problémával kerüljenek szembe. Szerintem ez nekik is egy próbatétel volt.”

Benjamin Novák / Budapest Beacon

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom