Bezárás
Egyéb

Ex-HVIM-es jegyezte be a legújabb bevándorlásellenes honlapot

A szeptember végén indult napimigrans.com menekültekkel kapcsolatos negatív híreket gyűjt a nagyvilágból. Bejegyzőjével, a salgótarjáni HVIM volt elnökével beszélgettünk.

A nemrégiben indult napimigrans.com a menekültekkel kapcsolatos negatív híreket gyűjti egy csokorba. A bejegyzések között van LiveLeak-videó, és forrásmegjelölés nélküli fotó egyaránt, de szemlézték már Sneider Tamás Facebook-bejegyzését, és vettek át egy az egyben cikket a Napi Gazdaságból Magyar Időkké lett lapból éppúgy, mint MTI-hírt.

A honlapot a GoDaddy-n keresztül regisztrálták szeptember 20-án egy fiktív soproni lakcímmel és egy nemlétező (“a hívott számon előfizető nem kapcsolható”) mobiltelefonszámmal. A megadott email-cím azonban elvezetett a domain bejegyzőjéhez, aki ezzel az email-címmel februárban egy másik domaint is regisztált már: és ekkor, a hirextra.info bejegyzésekor saját valós nevét, címét és telefonszámát adta meg – utóbbi ráadásul a telefontársaság tudakozója szerint egy cég nevén van, ami a cégnyilvántartás szerint  a férfi tulajdonában áll, és a vállalkozás székhelye a tulajdonos lakcíme, így az összefüggés nehezen is lenne tagadható.

A salgótarjáni Balázs Gábor nem próbált ilyesmit tenni: mikor felhívtuk a megadott mobilszámon, azonnal elismerte, hogy ő jegyezte be a napimigrans.com domaint, ám – tette hozzá – a honlapra a bejegyzéseket nem ő, hanem baráti társaságának tagjai teszik fel. A munkatársunkkal folytatott hosszú, közel egy órás telefonbeszélgetés alatt a férfi készségesen válaszolt a kérdésekre, és kulturált stílusban mondta el véleményét a menekültválságról, a Jobbikról, és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomról.

Ez utóbbinak honlapján ugyanis a salgótarjáni tagszervezet elnökeként szerepel, de állítása szerint már fél-egy éve nemhogy nem helyi elnöke, már nem is tagja a HVIM-nek. Kilépését azzal magyarázta a telefonban, hogy már nem tud ideológiailag azonosulni a szervezettel, amely szerinte nem elég radikálisan keresztény – valamint ő már nem elég fiatal, nincs keresnivalója egy ifjúsági mozgalomban.

bghvim

Balázs Gábor beszédet mond a salgótarjáni HVIM képviseletében 2011-ben Hatvanban, az ’56-os hősök emlékére tartott megemlékezésen.

Balázs Gábor korábban a Jobbik megyei alelnöke is volt, de a pártból még 2010-ben, az önkormányzati választásokat megelőzően kilépett, mert elmondása szerint azt vette észre, hogy “ott sem a jóindulatú, nemzeti érzelmű emberek jutnak előre, hanem az akarnokok, a taposógépek….otthagytam, mert mindenki előfordult már a párt környékén, csak nemzeti érzelmű nem”. Balázs azt mondja, nem élte meg ezt csalódásként, mert szerinte lehetett erre számítani a Jobbiknál, korábban minden revizionista, radikális, a hozzá hasonló gondolkodásúaknak szimpatikus pártnál (pl. MDF, MIÉP) megfigyelhető volt ez a fajta változás (“mind bepuhult”), egy idő után mindegyikben megjelentek azok az emberek, akik a pénzért és a hatalomért csinálják az egészet.

A HVIM keménymagját Balázs Gábor a mai napig szereti, viszont vannak ott is olyan “új gondolkodók”, akik elmondása szerint nem állnak közel a szívéhez, és főleg annak nem örül, hogy közülük kerülnek ki a vezetők a szervezetnél. Balázs szerint a Hatvannégy Vármegye erdélyi és felvidéki munkája jó, ám a budapesti és magyarországi tagszervezetek működése nem az igazi azóta, hogy az alapító Torockai László Ásotthalom polgármestere lett, és nincs ideje annyit foglalkozni a mozgalommal, mint korábban.

A Jobbik jövője szerinte biztos: bár a 2018-as országgyűlési választást száz százalék, hogy a menekültügyben még a Jobbik-szavazók véleménye szerint is elég erőteljesen fellépő, és radikális intézkedéseivel ebben a kérdésben  még MSZP/DK szimpatizánsokat is maga mellé állító Fidesz fogja nyerni (“nagyon sok ember egy platformra került most, és Orbánnak ettől nagyon sok szavazója lesz”), a Jobbik azért biztosan bejut majd a parlamentbe, és a párt szerinte meg is elégszik ennyivel, a biztos hellyel. Egyrészt mert egy ideje már “becsúsztak középre” a szavazókért, másrészt most nem is tudnak semmi érdemit tenni (“ennél jobbat nem tudnak, mint amit az Orbán csinál most”), és bár már korábban sem volt sok szavazójuknak szimpatikus a radikális párt török-/arabbarátsága, Vona előző évekbeli muszlimpárti megszólalásai igazán most ütnek vissza, keltenek zavart, illetve nemtetszést a szimpatizánsok között.

A HVIM jövőjével kapcsolatban Balázs kevésbé derűlátó: szerinte a Vármegye le lett söpörve a radikális politikai térképről, “el lett téve a kispolcra”, és bár még most is sok embert lenne képes megmozgatni, már nem tényező politikai körökben. Az ellenállás és a mozgalmi élet Balázs elmondása szerint a Gyurcsány-kormány alatt működött jól, mert akkor volt mi ellen fellépni, és szükség volt a szervezet megmozdulásaira.

Balázs Gábor korábban egy nagyforgalmú dohánybolt tulajdonosa volt, ám a trafikpályázaton nem ő nyert, hanem a hírek szerint a Becsó Zsolt fideszes országgyűlési képviselőhöz kötődő Molnár-család, így azóta vállalkozásából, egy vasárnap is nyitva tartható élelmiszerboltból él. Azt mondja, ő már kiöregedett, már nem lesz tagja semminek, nem foglalkozik aktívan a közélettel, nem politizál, de véleménye ettől még van, és az a menekültbefogadásnak épp az ellenkezője. A napimigrans.com domaint magánemberként regisztrálta,  “ez egyfajta érdeklődés, hobbi”, ám a honlapra a tartalmat nem ő, hanem fiatal, “aktív” ismerősei töltik fel. Természetesen a bejegyzésekkel ő is egyetért, és vállalja a honlapot, amely “összeszedi a történéseket a világból”.

Véleménye szerint teljesen le kéne zárni Európa határait, senkit nem szabadna beengedni, mert az arabok tömeges bevándorlásával vége lesz az európai jólétnek, a muszlim menekültek ugyanis Balázs szerint nem akarnak dolgozni, csak követelőznek, és képtelenek nemhogy az integrációra, de az együttélésre is – ezt életének saját, Belgiumban töltött idejére, és az ott tapasztaltakra alapozva állítja. Azt támogatja, hogy a szíriai háborús menekülteket engedjük be a hivatalos határátkelőn, és menekültkérelmük elbírálása után kapjanak lakhatást és munkát Magyarországon – ám amint rendeződik a helyzet a saját országukban, menjenek haza.

Aki pedig nem háborús menekült, az ne jöhessen, mert “mi lesz ennek a vége? Idejön egész Közel-Kelet, majd utána Fekete-Afrika? Megteremtjük mi európai emberek a jólétet magunknak, és utána ezt kötelesek vagyunk megosztani a többi 5 milliárd emberrel? Ez nem működik sajnos, ezt meg kell fékezni, és ott kell őket tartani. Azt nem mondom, hogy nem kell segíteni rajtuk, de az afganisztáni ember maradjon Afganisztánban, az afrikai meg maradjon Afrikában.”

Szerinte a ma Magyarországra és Európába érkező menekültekből hiányzik az alázat és a szerénység;  “az arrogancia, a pofátlanság meg a szemtelenség, ezekből az emberekből ez süt”, és véleménye szerint nem dolgozni jönnek, csak a jólét vonzza őket. Balázs Gábor végső esetben kényszerítő eszközöket, gumibotot, gázsprayt, aknazárat, de akár gumilövedékes fegyvert is bevethetőnek tart a határok védelmében, mert “egy jóléti társadalom nem fogadhatja be az egész világot, azt kell megcsinálni, hogy mindenhol jóléti társadalom teremtődjön, és akkor mindenkinek jó lesz ott, ahol él”.

Erdélyi Katalin

Fizess elő az Átlátszóra, hogy még sok ilyen cikket írhassunk!

Havonta csak egy ezres: már csak 945 új előfizetőre van szükségünk
ahhoz, hogy az alapműködésünk közösségi finanszírozású legyen.Tudnivalók itt.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom