Bezárás
Egyéb

246 millió forint köztartozást hátrahagyva szűnt meg a Hajdú-Bét

Több mint 200 millió forint köztartozást hátrahagyva szűnt meg a Hajdú-Bét Zrt. Az egykori legnagyobb magyar baromfi-feldolgozó a beszállítók követeléseit mindössze 1,36 százalékban fizette ki a felszámolás során. Megszűnt a céggel kapcsolatos nyomozás is, amely azt firtatta: nem a hitelezők kijátszását szolgálta-e, hogy a cég közraktárjegyekbe fektette vagyona egy részét.

Bajnai Gordon volt miniszterelnök, a 2010-2014-es évek egyik ellenzéki frontembere, Gansperger Gyula a Fidesz egykori főkönyvelője, az első Orbán-kormány idején privatizációs főnök, Nagy György, Orbán Viktor barátja és új-oligarchája, Garancsi István társa az energiaüzletben – ilyen illusztris csapat bukkan fel a 2004 óta felszámolás alatt álló Hajdú-Bét környékén.

Ehhez képest Bajnai – mint a Hajdú-Bét-tulajdonos Wallis korábbi vezérigazgatója – volt az egyetlen, akire többszörösen is ráégett a csőd. Nem sokkal a felszámolás 2004-es elrendelése után kezdődtek ellene a támadások, majd ellenzéki frontemberként rendszeressé váltak a gágogva bajnaizó tüntetések, Budai Gyula kudarcos elszámoltatási biztos pedig nyomozást ígért Hajdú-Bét-ügyben.

Utóbbiból nem lett semmi egészen tavalyig: ekkor a NAV kezdett büntetőeljárást, a Hírösvény.hu közlése szerint azt gyanították, a felszámolásból mentették ki a cégvagyont, amit valós és fiktív közraktárjegyekbe forgattak. Ezt az eljárást  nemrégiben megszüntette az ügyészség – erősítették meg a NAV-nál az Átlátszónak a Magyar Nemzet minapi hírét.

Az is a friss Cégközlönyből derült ki, hogy október közepe óta nincsen Hajdú-Bét sem: a felszámolás befejeződött, a Szegedi Törvényszék a zrt-t megszűntnek nyilvánította. A felszámolóbiztos érdeklődésünkre közölte: a hitelezők összesen 8 milliárd forint igényt jeleztek, ennek 15,6 százalékához jutottak hozzá. A jelzáloggal biztosított követeléseknél (ez általában a pénzintézeteket jelenti, bár ezt nem közölte a felszámoló) az arány kicsit jobb, 34,6 százalékos volt.

A kisbeszállítók – így főképp az annak idején tüntető libások – követelésüknek mindössze 1,36 százalékához jutottak hozzá. Maradt ellenben köztartozás a Hajdú-Bét után, ennek összege kamatok nélkül számolva 246 millió forintot tett ki.

A felszámolás kezdetekor nagy vihart kavart, hogy az egyik hitelező bank opciós jogával élve több üzemingatlanra is rátenyerelt. A csaknem tíz évig tartó felszámolás alatt a felszámoló vágóhidak eszközeit, a szászteleki magtáringatlant, egy hajdúböszörményi külterületi ingatlan felépítményét, védett márkaneveket (például Pehelysonka, Aranyfalatok) értékesített mindösszesen kevesebb, mint 100 millió forint irányáron.

A Hajdú-Bét utolsó fő tulajdonosa a Wallis-csoportba tartozó ciprusi Vinotas Investment Ltd. volt, a cég igazgatóságának 2004-ig tagja volt Gansperger Gyula, 2003-tól Bajnai után a Wallis második embere és az szintén ex-Wallisos Nagy György is. A felszámoló teljes mértékben korrektnek és együttműködőnek mondta a volt menedzsmentet az Átlátszó érdeklődésére.

Rádi Antónia

Fizess elő az Átlátszóra, hogy még sok ilyen cikket írhassunk!

Havonta csak egy ezres: már csak 945 új előfizetőre van szükségünk
ahhoz, hogy az alapműködésünk közösségi finanszírozású legyen. Tudnivalók itt.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom