Bezárás
Egyéb

Újabb 2,25 milliárd forint „nem közpénz” a felcsúti focinak

A 2014/2015-ös támogatási évben a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány 2,25 milliárd forinthoz jutott társasági adókedvezmény által nyújtott támogatásokból – derül ki a Transparency International Magyarország tanulmányából.

2015. október 22-én mutatta be Budapesten a Transparency International Magyarország (TI) nemzetközi antikorrupciós szervezet a „Korrupciós kockázatok a magyar sportfinanszírozásban” című jelentést, amelyből kiderül, hogy hogyan jutottak a sportklubok négy év alatt több mint 200 milliárd forinthoz a társasági adókedvezmény segítségével.

2011. július 1-je óta társasági adókedvezmény (Tao.) vehető igénybe, ha a vállalkozások támogatják az úgynevezett látvány-sportágakat, vagyis a labdarúgást, a kézilabdát, a kosárlabdát, a vízilabdát és a jégkorongot. A támogatás céljai törvényben meghatározottak, ezért a szakszövetségekhez, amatőr és profi sportszervezetekhez, közhasznú alapítványokhoz befolyó pénzt utánpótlás-nevelésre, a képzéssel összefüggő feladatokra, a sportrendezvényekhez szükséges biztonsági követelményeket szolgáló infrastruktúra fejlesztésére, meghatározott beruházásokra, felújításokra, illetve személyi jellegű ráfordításokra lehet költeni. A sportszervezetek feladata, hogy kérvényezzék a számukra szükséges támogatás összegét, amelyet aztán a szakszövetségnek (labdarúgás esetében a Magyar Labdarúgó Szövetségnek) kell jóváhagynia. A jóváhagyott összeget azonban csak akkor kapják meg az egyesületek, ha sikerül elegendő támogatót összeszedni hozzá.

A Transparency International úgy számolt, hogy a támogatási forma bevezetése óta összesen 204 milliárd forint jutott az öt érintett sportágnak. A labdarúgás 74,5 milliárd forintot kapott, a teljes összeg 37 százalékát. Ebből 21 milliárd forint 13, privilegizált egyesülethez került. A Felcsúthoz összesen 9,2 milliárd forint.

2014-ben összesen 1148 labdarúgó szervezetet támogattak a társasági adókedvezményen, vagyis a Tao.-n keresztül, ez közel 19 milliárd forintot jelent. Csak a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány (FUNA) 2,25 milliárd forintot kapott, vagyis a teljes futballtámogatás 12 százalékát. A Transparency jelentése szerint a második helyezett a Szeged 2011 1,2, milliárddal, őket követi a Szolnoki MÁV Utánpótlás FC 785 milliós támogatással. A tanulmány kitér arra, hogy több csapat azért vonzza a támogatókat, mert piaci szempontból jelentősek, például a népszerű fővárosi klubok, mint az FTC vagy az UTE, illetve az erősebb lokális-regionális beágyazottságú egyesületek, lásd Debrecen vagy Diósgyőr. A Felcsútról azonban egyik sem mondható el.

Érdemes megnézni a jóváhagyott és a támogatási igazolásokkal alátámasztott, ténylegesen befolyt összegek különbségét is, vagyis azt, hogy sikerült-e elég szponzort találni. A Felcsút ezt az akadályt is sikerrel vette, forintra pontosan annyi támogatást kapott, amennyit az MLSZ jóváhagyott. A Szolnoki MÁV Utánpótlás és a Diósgyőr szintén ugyanilyen szerencsés volt, a ZTE esetében is „mindössze” 40 millió forinttal kaptak kevesebbet a jóváhagyottnál.

tao20152

Ahogy arról már mi is több alkalommal írtunk, a FUNA már a Tao.-kedvezmény indulásakor is az élen járt. A 2011/2012-es támogatási időszakban összesen, minden sportágat beleértve 7,9 milliárd forint folyt be a szakszövetségekhez, ebből csak az MLSZ-hez 6 milliárd forint. Ezen kívül kell még számolni az egyes csapatokhoz, egyesületekhez célzottan beérkezett támogatásokat, ez akkor 15 milliárd forint volt. Ennek részét képezte a FUNA 2,8 milliárd forintos részesedése. A 2012/2013-as támogatási időszakra az MLSZ 2,2 milliárd forintos támogatást javasolt a Felcsút számára, látható tehát, hogy az összeg meglehetősen konzisztens.

A Tao. pénzből épült fel például a felcsúti stadion. A kormányzat, sőt maga Orbán Viktor is tagadta, hogy a társasági adókedvezmény közpénz lenne, ez azonban nem így van. Közjogi értelemben közpénz, állami támogatás, a bevezetésekor így kellett engedélyeztetni az Európai Bizottsággal. Ha nem lenne, akkor adó formájában be kellene fizetniük a cégeknek, vagyis ez a bevétel hiányzik az államkasszából. Ugyanúgy állami támogatás, mint a személyi jövedelemadóhoz kapcsolódó 1 százalékos felajánlások, az már csak részletkérdés, hogy a pénz az adóhivatalon keresztül jut el a támogatotthoz, vagy csak igazolást kell róla kiadni.

Korábbi cikkeink a társasági adókedvezményről

Emmi-jelentés: a tao-val nem csak stadion, de a gazdaság is épül

Fantomtársulatokat is segít, milliárdokat tüntet el az előadó-művészeti TAO

Nyilvánosak-e a Vízilabda Szövetség TAO igazolásai?

TAO-pénzek: 184 millió forint jutott egy bennfentes alapítványnak

TAO-pénzek II.: Felcsút az abszolút nyertes

TAO-pénzek: megint a focisták járnak jól

Arra a Transparency tanulmánya is kitér, hogy a Tao.-pénzek súlyos korrupciós kockázatokkal járnak, nem számít például nyilvános adatnak, hogy mely cégek mekkora összeggel támogatták az egyesületeket. Orbán Viktor maga nyilatkozott úgy, hogy politikai pozíciójából fakadó helyzeti előnyéből adódóan, vagyis, hogy ő a miniszterelnök, meg tudott győzni több üzleti szereplőt, hogy ez az ügy fontos, és támogassák a sportot. Ez azonban fordítva is működhet: a cégek a lobbizás eszközeként tudják használni a társasági adókedvezményt, a szívességet aztán később beválthatják.

Fizess elő az Átlátszóra, hogy még sok ilyen cikket írhassunk!

Havonta csak egy ezres: már csak 945 új előfizetőre van szükségünk
ahhoz, hogy az alapműködésünk közösségi finanszírozású legyen. Tudnivalók itt.

4000__ani_6

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom