Bezárás
Egyéb

Strasbourgi szuperbíróság előtt képviseli az Átlátszó a Helsinki Bizottságot – a közérdekű adatokhoz való jog európai védelme a tét

Tegnap tartották meg az Emberi Jogok Európai Bíróságának tizenhét bíróból álló „másodfokú tanácsa” előtt a meghallgatást abban az ügyben, amelyet Helsinki Bizottság indított el még 2011-ben a kirendelt védők adataiért. Az ügy jelentősége messze túlmutat a konkrét adatkérésen. Eldőlhet az, hogy az Emberi Jogok Európai Egyezménye továbbra is védi-e a közérdekű adatokhoz való jogot. A meghallgatáson az atlatszo.hu jogászai is képviselték a Helsinkit.

Az ügy előzménye. A Helsinki Bizottság a kutatásai során már egy évtizede arra a következtetésre jutott, hogy a kirendelt védői rendszer (amikor az állam fizeti a védőt, mert a vádlottnak nincs rá pénze) alacsony hatásfokkal működik. Ennek az alacsony díjazás és az ellenőrizetlenül működő rendszer mellett oka az is, hogy egyes rendőri szervek előszeretettel rendelik ki nagyobb arányban azokat az ügyvédeket, akik várhatóan nem „nehezítik meg” a nyomozást. Ez nemkívánatos összefonódáshoz vezethet a rendőrség és az ügyvédek között. Hiszen mennyiben bízhat meg a vádlott abban a védőben, akit az ellene nyomozó rendőr választott neki? És meddig tud független és agilis lenni egy védő, ha egyik megélhetési forrása attól függ, hogy a rendőrség őt rendeli-e ki?

2008-ig ez az ok feltételezés volt, ezért ennek bizonyítása céljából a Helsinki Bizottság (HB) adatokat kért több tucat rendőri szervtől a kirendelési gyakorlatukról. A kapott adatok igazolták a hipotézist: a harminchétből tizenkilenc helyi kapitányságon az ügyek több mint harmadában ugyanazt a védőt rendelték ki, hét esetben a kirendelések több mint 50%-át egyetlen védő kapta meg. Volt olyan ügyvéd, aki egy év alatt 453 ügyet kapott. Tizennyolc esetben az első három helyen szereplő védők együtt az összes ügy legalább 70%-át „elvitték”.

birosag

Tehát lett rengeteg adat, miért került az eset a kutatást követően hat évvel a strasbourgi Nagykamarához?

Nyilvános adat-e az állam által választott és közpénzből fizetett védők neve és kirendeléseik száma? Józan ésszel azt gondolnánk, hogy az. Tizennyolc rendőrkapitányság egyet is értett ezzel, és minden további nélkül kiadta a kért adatokat. Ha valaki nem így tett, azt a HB beperelte, és vagy ennek hatására vagy bírósági ítéletek végén kiadták az adatokat. Három ügy azonban a Legfelsőbb Bíróság elé került, amely következetesen úgy döntött, hogy a kért adatok nem ismerhetők meg, mert azok a kirendelt védők személyes adatai.

A Helsinki Bizottság szerint e döntések sértik a véleménynyilvánítás szabadságát, amelyet az Emberi Jogok Európai Egyezményének 10. cikke garantál, ezért mindhárom ügyben az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult. Ezek egyikében tartott meghallgatást november 4-én a tizenhét bíróból álló Nagykamara.

tere

Az alkalmazott eljárás rendkívüli, ugyanis úgy dönt a másodfok, hogy az első fok soha nem bírálta el az ügyet, hanem „átadta a hatáskört”. Ez a magyar jogban ismeretlen megoldás, amire akkor van lehetőség, ha az Egyezmény értelmezése tekintetében lényeges kérdés merül fel, vagy valamely kérdésnek a Kamara általi megítélése a Bíróság által korábban hozott határozattal ellentétes lehet. Ez a lépés is jelzi tehát, hogy itt a konkrét ügyön túlmutató, elvi jelentőségű kérdésben is döntést hoz majd a strasbourgi bíróság.

A vita lényege. Az alapvető kérdés az, hogy az Emberi Jogok Európai Egyezményének 10. Cikke védi-e a közérdekű adatokhoz való jogot. Annak szövege így szól:

„1. Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához. Ez a jog magában foglalja a véleményalkotás szabadságát és az információk, eszmék megismerésének és közlésének szabadságát országhatárokra tekintet nélkül és anélkül, hogy ebbe hatósági szerv beavatkozhasson.”

A közérdekű adatok igénylésének joga tehát kifejezetten nincs beleírva a szövegbe. A Bíróság eddigi gyakorlata beleértette a szólásszabadsághoz való jogba a közérdekű adatok megismerésének jogát, mondván: az állam nem hozhat létre közvetett cenzúrát azáltal, hogy önkényesen akadályokat gördít a véleményalkotáshoz szükséges információk megszerzésének útjába. Egyszerűbben megfogalmazva nem létezhet valódi vélemény-és szólásszabadság a közérdekű adatok megismeréséhez való jog nélkül. Az eredetileg a sajtóra kialakított megismerési jogot a Bíróság a TASZ kontra Magyarország ügyben 2009-ben kiterjesztette az olyan társadalmi szervezetekre is, amelyek az állami működés megfigyelését és a nyilvános viták alakítását végzik.

Ennek a gyakorlatnak a megerősítése vagy elvetése a mostani ügy tétje. Jelentőségét mutatja, hogy hatalmas nemzetközi érdeklődést váltott ki az eset: harmadik félként beavatkozott az ügybe több nemzetközi civil szervezet és a brit kormány is. (Utóbbit egyébként többek közt az magyarázza, hogy a brit legfelsőbb bíróság egy adatkérési ügyben az év elején nyíltan megkérdőjelezte a strasbourgi gyakorlatot, arra is hivatkozva, hogy azt a Nagykamara eddig még nem erősítette meg.)

Mik az érvek a kormány oldalán?

A magyar kormány három dologgal érvel. Az alapvető álláspontjuk – a britekéhez hasonlóan – az, hogy a közérdekű adatokhoz való hozzáférés joga nem vezethető le az Egyezményből, hiszen nem szerepel benne a „right to seek information” fordulat. Laikusok számára nagyon meggyőző érvnek tűnhet az a megközelítés, hogy a jogszabályok értelmezésének az a helyes módja, ha megpróbáljuk kitalálni, mi lehetett a jogalkotó szándéka, és erre a szöveg alapján következtetünk. Ha pedig más nemzetközi egyezmények tartalmazzák ezt a fordulatot, ráadásul az Emberi Jogok Európai Egyezményének is volt ilyen változata, de nem azt fogadták el, akkor világos, hogy az Egyezmény nem védi a közérdekű adatok megismeréséhez való jogot.

Az a baj ezzel a megközelítéssel, hogy abszurd következményekhez vezet. Gondoljunk bele, milyen kihívás elé állítanánk egy bírót, ha azt várnánk el tőle, hogy az alapján döntse el egy jogszabályt jelentését, hogy mire gondolt Harrach Péter és Tóbiás József a Polgári Törvénykönyv elfogadásáról szóló szavazáskor a gombnyomás előtt. Rengeteg esetben kell értelmezni az Egyezményt is, csak egy példát említsünk: abba az sincs beleírva, hogy bírósághoz való fordulás joga létezik. Mégse gondolja senki, hogy a független bírósághoz való jog nem feltételezi a bírósághoz való fordulás jogát is.

A meghallgatáson a görög bíró jelezte is a magyar Kormány képviselőjének, hogy a szöveg nyelvtani értelmezésére az Egyezmény alkotóinak szándékára alapozó érvelés szerinte nem lesz perdöntő. A román bíró pedig kérdezte, hogy ha Magyarország számos olyan nemzetközi kötelezettséget vállalt az Egyezmény ratifikálása óta, ami a szólásszabadság és a közérdekű adatok kiterjesztésének irányába mutat, akkor most itt miért érvel ezen kötelezettsége létezése ellen? Ugyanezen bíró hozzátette, hogy a magyar kormány a korábbi hasonló ügyben nem hivatkozott arra, hogy a 10. Cikk ne terjedne ki a közérdekű adatok védelmére.

A másik érv a kormány tarsolyában az, hogy az adatok kiadásának megtagadása megfelelt a magyar jogszabályoknak. Ezzel szemben áll a 19 önként teljesítő rendőrkapitányság. A litván bíró a mai meghallgatáson meg is jegyezte, hogy ha nem szabad kiadni az adatokat, akkor miért nem hallottunk arról, hogy az azokat kiadó 19 rendőrkapitány ellen eljárások indultak? A rendőrségi jogértelmezést persze bírósági is megerősíti: hiszen nagy számban úgy foglaltak állást magyar bíróságok is, hogy a tárgyalt adatok a nyilvánosságra tartoznak.

A kormány által hangoztatott harmadik érv az, hogy a kirendelt védők jogainak védelme miatt nem lehet kiadni az adatokat. A HB ezzel szemben úgy érvel, hogy a kért adatok nem érintették a védők az egyes ügyekben kifejtett tevékenységét vagy a titoktartási kötelezettség körébe eső adatokat, és mivel a kirendelt védők közpénzből látják el a tevékenységüket, ami egyben állami feladat is, szóba nem jön a magánszféra védelme. A litván bíró e körben rá is kérdezett, hogy indított-e egyetlen ügyvéd is eljárás az adatainak kiadása miatt, mert ennek hiánya bizony arra mutat, hogy maguk az ügyvédek sem tekintik jogsértőnek a nevük kiadását.

Döntés várhatóan idén már nem lesz, de jövőre kiderül, hogy Strasbourg megmarad-e legalább a sajtó és az NGO-k számára egy jogvédelmi fórumnak akkor, ha az Európa Tanács valamely tagállama előlük is titkolni szeretne olyan adatokat, amelyek demokratikus országban a nyilvánosságra tartoznak.

A meghallgatásról készült videofelvétel angolul, illetve magyar és francia szinkrontolmácsolással itt hallgatható meg.

M. Tóth Balázs

Fizess elő az Átlátszóra, hogy még sok ilyen cikket írhassunk!

Havonta csak egy ezres: már csak 945 új előfizetőre van szükségünk
ahhoz, hogy az alapműködésünk közösségi finanszírozásúvá váljon. Tudnivalók itt.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom