Bezárás
Egyéb

Eltűnő cégek, rabosított párttagok: így buknak el a közpénzzel megtolt bizniszpártok

A 2014-es választási kampány során számos olyan párt tűnt fel, amelyek semmilyen érdemi tevékenységet nem tudnak felmutatni, de a törvény szerint nekik is járt az állami támogatás, amelyet aztán vagy visszafizettek, vagy nem. A Seres Mária Szövetségesei nevű párt esetében rabosításig fajultak a dolgok, míg más esetekben homályos működésű, azóta eltűnt cégek szervezték a kampányt.

Előzmények

Kipereltük és közzétesszük az országgyűlési választás egyéni képviselőjelöltjeinek elszámolásait

Átvilágítjuk a kamupártokat: első fokon nyilvánosak a kampányelszámolások

Több tucat kamupárt startolhat rá az állami százmilliókra

Kampányköltések átláthatósága 2014-2015-ben: a szürke ötven árnyalata

Az Átlátszón már 2014. februárban írtunk arról, hogy az államtól kapott támogatás felpörgethette a pártalapítási kedvet, 2014. január 30-án például rögtön tíz új pártot is bejegyeztek.

A pártonként járó 150-700 millió forint, és a lehetőség, hogy azt nem kell visszafizetni, azokat is a politika közelébe csalogathatta, akik azelőtt nem szerepeltek a közéletben, és olyan, némileg meglepő nevű pártokkal is találkozhatunk, mint a Földlakók Élet Igazság Béke Szabadság Pártja vagy az Almafa-Új Demokratikus Koalíció.

Más esetekben pedig olyanok tértek vissza egy-egy új párt közelében, akik korábban már máshol próbálkoztak, például Táncsics Péter, akit 2013-ban zártak ki az MSZP-ből, az Új Magyarország Párt és az Új Dimenzió Párt közelében is felbukkant.

Egy párt alapítása gyakorlatilag semmibe se kerül, esetleg a bejegyzést végző ügyvéd munkadíját kell kifizetni. A kampányfinanszírozási rendszer szerint minden egyéni jelölt után egy millió forintot kapott a párt, ha a 106 választókerület közül legalább 27-ben sikerült jelöltet állítani.

A pártlisták után (szintén legalább 27 jelölt esetén) legalább 150 millió forint járt a pártnak, vagyis ha legalább 27 kerületben sikerül jelöltet állítani, akkor az egyéni jelöltek és a pártlista után legalább 177 millió forint állami támogatáshoz juthat a szervezet, de ha mind a 106 kerületben, akkor már 706 millió forinthoz.

A rendszer kijátszhatósága abban rejlik, hogy fiktív számlákkal, számlagyárakkal papíron könnyedén megoldható a költségek igazolása.

Az egyéni jelöltek ugyan az egymillió forintos támogatást csak akkor tarthatják meg, ha a választások során a szavazatok legalább 2 százalékát megkapták, a pártlista esetén azonban akkor sem kell egy forintot sem visszafizetni, ha a listára senki nem szavazott.

Eltűnő pártok, eltűnő cégek

A kampányköltések a Hacks Hackers első magyarországi hackathonján is a középpontban voltak, ahol programozók, adatelemzők és újságírók dolgozták fel a korábban már az K-Monitor, a Transparency International Magyarország, a TASZ és az Átlátszó által megszerzett és nyilvánosságra hozott elszámolásokat.

A rendkívül nagy mennyiségű adatot egy hétvége alatt nem lehetett feldolgozni, de az Átlátszó munkatársai így is találtak néhány gyöngyszemet a bizniszpártok környékén.

A 2013-ban alapított Droga Farkas Kft., amelynek a cégadatbázisok szerint a főtevékenysége a lakó- és nem lakóépület építése, az Európai Roma Keresztények Jobblétéért Demokratikus Párt (Eu. Rom. Párt) négy jelöltjének a kampányát szervezte, összesen nagyjából négy millió forintért. A jelöltek Nyíregyházán, Balatonfüreden, Tapolcán és Sárbogárdon indultak.

A céget 2013-ban alapították, az adatok szerint mindössze egy fő a tagja. Sem az Opten, sem a Céginfo online adatbázisában nem lelhető fel semmilyen adat a cég mérlegeiről, ugyanakkor a bíróság 2015. november 27-én elrendelte a társaság kényszertörlését, arra hivatkozva, hogy a cégvezetőt nem találták a megadott lakcímen.

Szintén a kampányszervezéstől némileg távol eső területről, a cipő- és lábbeli nagykereskedelemből érkezett az Ildkir Kft., hogy megszervezze az Eu. Rom. egyik jelöltjének kampányát, pontosan 1 millió forintért. A cég pénzügyi helyzetéről 2013 óta nem érhető el adat az adatbázisban.

A 2011-ben alapított Events Entertainment Kft.-nek konferencia és kereskedelmi bemutató szervezés a főtevékenysége, de működése ugyanúgy nem átlátható: a cégadatbázisban 2012 óta nincs adat a cég mérlegeiről.

Az Events Entertainment az Eu. Rom jelöltjei mellett az azóta széthullott Magyarországi Cigány Párt jelöltjeinek kampányát bonyolította le Gödöllőn (1 MCP-jelölt, 1 Eu. Rom. jelölt), Monoron (MCP) és Székesfehérváron (MCP). Három jelölt fejenként 979 999 forintot, egy jelölt pedig 980 ezer forintot fizetett az Events Entertainmentnek.

Az egyéni jelöltek elszámolásait tartalmazó adatbázis itt érhető el

Az örök visszatérő

Rabosították Seres Mária Szövetségeseit (SMS párt) a kampánypénzek elszámolásával kapcsolatban, írta meg a Magyar Nemzet a minap. A nyomozóhatóság szerint a bűnük az volt, hogy nem működtek együtt az Állami Számvevőszékkel az elszámolásokkal kapcsolatban, s ezért akár két éves börtönbüntetést is kaphatnak.

Arról nem tudni, hogy miért a képviselőjelölteket vették elő, mivel a jelöltek java része a nekik járó egymillió forintról lemondott a párt javára, így a jelölő szervezetnek kellett volna elszámolnia ezekkel a pénzekkel, és az országos lista után járó költségvetési támogatásokkal is.

A nyomozás február közepéig folyik majd, ebben a szakaszban érdemi információt nem ad ki a hatóság.

Az Állami Számvevőszék 2015 tavaszi jelentésében már jelezte, hogy vannak gondok az SMS elszámolása körül, hiszen a kampányidőszakon túli kiadásokat is közpénzből akartak állni Seresék.

Az ÁSZ jelentése kapcsán más frissen alakult mikropártoknál azonban sokkal súlyosabb elszámolási gondok is jelentkeztek. Például az Összefogás Pártnál a számviteli fegyelem megsértése miatt indult büntetőeljárás, az Együtt 2014 Párt, az Új Dimenzió Párt és az Új Magyarország Párt esetében költségvetési csalás gyanúja merült fel.

A Seres-féle párton kívül hét másik pártnál tett feljelentést az ÁSZ az együttműködési kötelezettség megszegése miatt.

Seres Mária 2008-ban robbant be a magyar politikába, amikor aláírást kezdett gyűjteni a képviselők költségtérítése kapcsán tartandó népszavazásról. Arra a kérdésre, hogy „Egyetért-e Ön azzal, hogy az országgyűlési képviselőknek csak a bizonylattal alátámasztott elszámolható kiadásai után járhat költségtérítés?” mintegy hatszázezer támogató aláírást tudtak összegyűjteni, ám a Parlament megváltoztatta az elszámolási szabályokat, így okafogyottá vált a referendum.

2011-ben ismét próbálkozott ebben a témában, de már az új fogalmakkal népszavazást indítani Seres, de az Alkotmánybíróság előtt megbukott a kezdeményezés.

A fokozott figyelmet kihasználva Seres a 2010-es választásokon a Civil Mozgalom nevű párt vezetőjeként megmérette magát a választásokon, de hiába szerepeltek relatíve jól a képviselőjelöltjeik, pártja nem érte el országosan az 1 százalékot, így nem szerzett jogosultságot a költségvetési támogatásra.

Seres Máriát 2010-ben az önkormányzati választásokon Mátraverebélyen megválasztották polgármesternek. A hátrányos helyzetű településen több innovatív programot is elindított, de mindez nem győzte meg a lakosokat, mert 2014-ben már alulmaradt a polgármesterségért folyó küzdelemben.

A Seres Mária Szövetségesei párt olyan formációként indult a 2014-es választásokon, amelynek maga Seres Mária, és a Civil Mozgalom jelöltjei nem voltak az SMS párt tagjai. A listavezető szerint erre azért volt szükség, mert így kívánták elkerülni a pártoknál megszokott frakciófegyelmet, amely a népszavazásra alapuló politikai modelljükkel ellentétes.

Az országgyűlési választásokon elinduló 67 képviselőjelölt mellett országos listát is állított az SMS. Összességében a választópolgároknak kevesebb, mint fél százalékát tudták maguk mögé állítani, ezzel ismét alatta maradtak az állami támogatást jelentő 1 százalékos küszöbnek.

A 2014-es európai parlamenti választásokon hasonló eredményt értek el, ott a legfőbb üzenetük az volt, hogy a halálbüntetés visszaállításáról is lehessen népszavazást tartani.

D. Kovács Ildikó – Vágó Gábor

Van egy remek karácsonyi ajándékötletünk: ajándékozz névre szóló Átlátszó Támogató Kártyát!

Havonta csak egy ezres: már csak 872 új előfizetőre van szükségünk ahhoz, hogy az alapműködésünk közösségi finanszírozásúvá váljon.

Az Átlátszó Támogató Kártyát itt lehet megrendelni.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom