Bezárás
Egyéb

824 millió forintért újíttatják fel a Hild-villát Fekete Györgyék

A nemrég a Magyar Művészeti Akadémia tulajdonába került budapesti Hild-villa felújítását a Laki Épületszobrász Zrt. végzi el.

824 millió forintért, az eredetileg tervezettnél 24 millió forinttal drágábban fogják felújítani a Hild-villát – derül ki a Közbeszerzési Értesítőből. A Budapest XII. kerületében található épület renoválására kiírt pályázatot a Laki Épületszobrász Zrt. nyerte el, egyedüli ajánlattevőként.

A Fekete György által vezetett Magyar Művészeti Akadémia (MMA) 2014 októberében kapta meg az államtól teljesen ingyen a Hild-villa mellett a Műcsarnok és a Pesti Vigadó épületét. A tervek szerint a villában az MMA kutatóintézete fog működni.

A Laki Épületszobrász Zrt. már több műemléképület felújításában is részt vett, ők dolgoztak a Keleti Pályaudvar Lotz Csarnokán, a Vígszínházon, a Szépművészeti Múzeumon és a keszthelyi Festetics-kastélyon is.

D. Kovács lldikó

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom