Bezárás
Egyéb

A Fradi vezérigazgatójának reklámcége népszerűsítheti a budapesti olimpiát

A közbeszerzéseket a MOB írta ki a budapesti olimpia népszerűsítésére nettó 35 millió forintért. 

Január 15-én a Közbeszerzési Értesítőben két hasonló tender nagyon hasonló eredményhirdetése jelent meg.

Mindkét közbeszerzés

– kiírója a Magyar Olimpiai Bizottság

– tárgya az Olimpia társadalmi párbeszédének megvalósításával kapcsolatos reklámkampány

– hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás volt egyetlen ajánlattevővel

– nyertese ugyanaz a cég, a Human Telex Kft.

Ez az a vállalkozás, amely a MOB múltkori tenderén alulmaradt Rogán szomszédjának cégével szemben. Most azonban egyszerre két megbízást is kapott.

Az egyik közbeszerzés tárgya

“Vállalkozási szerződés az Olimpia társadalmi párbeszédének megvalósításával összefüggő internetes felületek tervezésére, üzemeltetésére és kapcsolódó szolgáltatások nyújtására.”,

a másiké

“Vállalkozási szerződés “Az Olimpia társadalmi párbeszédének megvalósításával összefüggő hirdetési szolgáltatások ellátása.”.

Az első, nettó 24,78 milliós megbízás keretében a Human Telex Kft. feladata lesz egy honlap elkészítése, és minimum 10 000 hirdetés megjelenés a közösségi médiában.

A másik, nettó 9,95 milliós “közbeszerzés célja az olimpia megrendezésére vonatkozó pályázat beadásához kapcsolódóan olyan, fókuszcsoportokra felépített kommunikációs akciók lebonyolítása, amelyek képesek az “Olimpic Agenda 2020″ reformprogram által eszközölt változásokat, az olimpia rendezés előnyeit, hátrányait, turisztikai hatásait, a megrendezés kockázatait, valamint a pozitív gazdasági hatásait a legszélesebb célközönségnek bemutatni.

A közbeszerzési eljárás tárgya a társadalom informálása érdekében hirdetési feladatok ellátása”.

Ennek keretében lesz:

– 2 hírháttér-műsorban vagy stúdióbeszélgetésben minimum 1-3 perces megjelenés, és legalább 3 hírműsorban történő megjelenés legalább 1 kereskedelmi, és legalább 1 közszolgálati televíziós csatornában

–  legalább 20 db minimum 20 mp-es rádióreklám-megjelenés, teljes napot lefedő idősávban, legalább 5 hír- vagy programajánló műsorban, legalább 2 rádió csatornában

– legalább 8 db reklámcélú megjelenés vagy programajánló, vagy szakmai támogatott oldaltartalom minimum 2 db vidéki terjesztésű heti és/vagy napilapban és ezen médiumokhoz kapcsolódó online portálon hirdetés és/vagy PR
megjelenések

– legalább 30 000 AV megjelenés vagy szakmai támogatott oldaltartalom vagy bannermegjelenés minimum 1 db országos látogatottságú online hírportálon, valamint legalább 2 db vidéki újság online felületén

A Human Telex Kft. tulajdonosai Orosz Pál, Soproni István Róbert, Dömötör György Róbert, és Hajnal Tamás. Dömötör, Hajnal, és Soproni a tulajdonosai a HTX Advertising & Event reklámügynökségnek is.

Orosz Pál igazgatósági tagja a Ferencvárosi Torna Club tulajdonában lévő Fradiváros Zrt.-nek, és cégjegyzésre jogosult tagja a szintén az FTC tulajdonában lévő FTC Zrt.-nek.

Bár Orosz – akinek édesapja a Ferencváros legendás labdarúgója volt – csak Kubatov Gáborral közösen írhat alá a cég nevében, 2011 óta őt nevezik a Fradi Zrt. vezérigazgatójának.

Erdélyi Katalin

A cégadatokat az Opten szolgáltatta. Kép innen.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom