Bezárás
Egyéb

„Mi már csak egymáson segíthetünk” – interjú Sándor Máriával

A fekete ruhás nővér közel egy éve állt ki a nyilvánosság elé az egészségügyben tapasztalható problémák miatt. Azóta felmondott és mozgalmat alapított. Számos vidéki fórumon és az országos médiában hívja fel a figyelmet a tarthatatlan állapotokra. Interjúnkban beszél az egészségügyben tapasztalható bérfeszültségről és korrupcióról, az érdekérvényesítés lehetőségeiről, és a megoldáshoz vezető útról.

Ápolóként találkozott a hétköznapi munkája során az egészségügyben lévő korrupcióval?

Szomorú, de azt kell mondanom, hogy igen. Én ott is érzem a korrupciót, ahol a vezetés és az ágy mellett dolgozók között lévő óriási bérkülönbség van.

Ez a bérfeszültség a hivatalos bérekben, vagy a hálapénz elosztása során szembetűnőbb?

Ott is érzem a korrupciót, hogy ha egy vezető elmegy nyugdíjba, akkor nagyon gyakori ezeknek az embereknek a majdnem ugyanabba a posztba való visszaalkalmazása. Egy kórház igazgatója, ha nyugdíjba vonul, sokszor visszafoglalkoztatják szaktanácsadásra, mint nyugdíjast. Akár egy másik intézményben, vagy magában a Magyar Egészségügyi Kamarában kap még egy vezető pozíciót.

Erre azt mondja a kormány, hogy nem szabad elveszteni azt a szaktudást, amit ezek az emberek képviselnek.

Egy vezető, aki vezetett x ideig egy kórházat, azt már nem korrekt visszaalkalmazni szerintem. Helyet kell adniuk a fiataloknak. A béreikre átutalt pénzek nem az ágynál dolgozók túlóráira jutnak. Menjen el a magánszférába, az orvoslátogatókhoz, de ne ugyanoda járjon vissza, amikor ott teljes állásban fiatalokat lehetne alkalmazni.

A hálapénzzel kapcsolatban csak mint ápoló tudok nyilatkozni. Mára elmondható, hogy a nővéreknél hálapénz nincs. Szoktak a vidéki betegek barackot, cseresznyét hozni nyáron, az orvosoknak láttam, hogy tyúkot is hoztak. Az emberek szegények, arra nem lehet apellálni, hogy a nővéreknek, az orvosoknak a hálapénzből lesz a bérkiegészítése. Nem tagadom, hogy vannak más szakterületek, ahol jellemző a hálapénz, de vannak orvos kollégák, akiknek pont ebből lett elegük. Dénes Tamás barátom, a Rezidens Szövetség volt vezetője használta ezt a szófordulatot: “Hálát a betegtől – Pénzt a kormánytól!” Ezzel én is messzemenőkig egyetértek.

Az egészségügyben a készletgazdálkodás és az eszközök beszerzése kapcsán tapasztalható korrupció hogyan szövi át a mindennapokat?

Arról nekem csak olyan szinten van értesülésem, hogy beszélgetek a raktárban dolgozókkal. Az eszközök beszerzése nem mindig arról a helyről történik, ahonnan a legérdemesebb lenne. Hallottam róla, hogy vannak ilyen mutyik, hogy melyik kórház, kivel köt szerződést, és hogy ezért a szerződő fél milyen juttatásban részesül. Mi ezt az ágy mellett úgy tapasztaljuk meg, hogy maga az eszköz és az anyag nem az a minőségű, amire nekünk szüksége lenne.

Mondok egy példát. Amikor a kisbaba megszületik, és elvágják a köldökzsinórt, akkor egy köldökcsattal van elzárva a köldökvéna. Volt olyan időszak, hogy olyan köldökcsatot kaptunk, amelyik elpattant. Ha ez lepattan, a kisbaba elvérzik. Úgy el tud vérezni, hogy be van pelenkázva, és csak tíz percig nem megy arra a nővér.

Jeleztük a gazdasági osztály felé, hogy ez a köldökcsat nem megfelelő. Azt mondták, hogy ez az olcsóbb. Az egyik 39 forint volt, a másik 47 forint. El kellett magyarázni a megrendelést leadónak, hogy ez egy ember életébe kerülhet. Az volt a szerencse, hogy nyitott volt rá az illető, és azt mondta, hogy igazunk van, és ezért küzdeni fog.

De nem minden esetben van rá lehetőség, hogy az ember elmondja, hogy például miért nem jó az a gumikesztyű, amit rendeletek, mert átereszt, elszakad. Lehet, hogy elhasználunk belőle húszat, amikor lenne egy, ami jó. Azt tapasztaljuk, hogy nem mindig a minőségi anyag van megrendelve. Hiába mondjuk, hogy ha nem támasztjuk alá bizonyítékokkal, szétesett fecskendőkkel, levegős csapokkal. Amikor egy infúziót felteszünk és egy csap levegős, az emberéletbe is kerülhet.

Ennek lehet-e az az oka, hogy a különböző beszerzők azért veszik a rosszabb minőséget, mert az nem az olcsóbb, hanem mert visszakapnak belőle?

Igen. Én mindenhonnan ezt hallom, de konkrét bizonyítékokat nem tudok. Minden mögött dolgozik a biznisz, hogy kinek mennyi tud visszajönni. Sajnos ezek szomorú dolgok, hivatalosan én nem vagyok kompetens nyilatkozni, de erről egymás között beszélgetünk az orvosokkal, a nővérekkel, a szakszemélyzettel.

A szakszemélyzet tagjai szakmánként összeállnak, hogy a szakmai érdeküket védjék. Ön is szakszervezeti tag volt a legaktívabb szakszervezetben, amiből végül kilépett. Miért?

A nagy szakszervezet az EDDSz (Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezete) a gazdasági érdekképviseletünk. Úgy éreztük, hogy nem ér el eredményt az asztalnál tárgyalással, és szövetséget kötöttek a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamarával, ami a szakmai érdekképviselet. A szövetségkötésük mögött volt egy olyan dolog is, hogy a mi nagyon feljövő Független Egészségügyi Szakszervezetünk háttérbe kerüljön, és minél jobban ők legyenek tárgyalási pozícióban. A Független Egészségügyi Szakszervezet 2011-ben éppen azért jött létre, mert nem voltunk megelégedve a nagy szakszervezet eredményeivel.

Nagyon sok érdekképviselt működik. Van a SÉSZ, a Semmelweis Érdekvédelmi Szövetség is, illetve kórházanként is létrejött valamilyen érdekvédelmi szövetség. Amikor engem megkeresett a Független Egészségügyi Szakszervezet alelnökasszonya az első interjúm után februárban, akkor úgy éreztem, hogy találtam egy olyan érdekképviseletet, ami valós érdekeket képvisel, mert az ágy mellett dolgoznak.

Teltek a hónapok, és az én mozgalmam, ez a fekete ruhás nővér csapat, ahogy ők mondták túlságosan radikális lett, és én pedig pártszimpátiával vagyok. Nem tudom, melyik pártra gondolnak, mert hála istennek minden párttal jó a kapcsolatom. Ez volt az, amire azt mondták, hogy a Független Egészségügyi Szakszervezet ezt nem tudja felvállalni, mert ők függetlenek.

Én és a hozzám csatlakozó emberek a függetlenséget abban látjuk, hogy mindenkivel beszélni kell, mindenkivel jó kapcsolatot kell kialakítani, és mindenkivel el kell jutni úgy az asztalhoz, hogy ők megkérdezzék tőlünk, hogy mi mit akarunk, és ők miben segíthetnek.

Én ezt a segítségkérést a magyar kormánynál, Orbán Viktornál, illetve Áder Jánosnál, valamint Balogh miniszter úrnál kezdtem. A harmadik, negyedik alkalom után nyitottam bármilyen más pártra, aki a mi hangunkat most már beviszi a Parlamentbe.

A különbség abból adódott, hogy a szakszervezeti elnökség egy része úgy gondolta, hogy mégiscsak az asztal mellett kell folytatni a tárgyalásokat, de Kiss László és én úgy gondoltuk, hogy az nem elég. Az elmúlt húsz, harminc év tapasztalatával, a különböző érdekvédelmi szervezetek eredménytelen munkája során mi arra jutottunk, hogy a magyar egészségügyön már csak a magyar civil társdalom segíthet. Tehát a magyar embereknek kell fölállni és elmondani, mi a panaszuk, hiszen ők maguk is látják, hogy nem működik.

Pár perce sírva hívott föl egy barátom, akit mondhatom, hogy protekcióval juttatunk egy lábtöréssel az XY kórházba. Azt mondta, hogy ő nem kér ebből az ellátásból, mert kriminális és tragikus az állapot, ami között ő ott ül. Úgyhogy elhagyta a kórházat saját felelősségére törött lábbal. Kiszolgáltatott betegek fekszenek félmeztelenül a folyosókon órákat várva orvosra. Az emberek megtapasztalják, most már mi kevesek vagyunk. Nekik kell mozdulni.

A különböző felmérésekben az egészségüggyel kapcsolatos problémák első vagy második helyen szerepelnek az emberek problématérképén. Ennek ellenére miért nem képes a mindenkori kormányzat vagy a mindenkori ellenzék gyógyírt találni az egészségügy bajaira?

Szerintem most jutottunk el arra a pontra, amikor az egészségügyben nincs oktatás, nincs utánpótlás, nem jönnek a fiatalok, akik jönnek, azok egy-két hónap után azt mondják, hogy ők ezt a felelősségteljes munkát ezért a bérért nem végzik. Tehát egy olyan lejtmenetben, én azt mondom, hogy az összeomlásban vagyunk benne, hogy itt nincs lejjebb. Ezért hoztuk létre a Magyarország a Magyar Egészségügyért civil társaságot, hogy a civil emberek csatlakozzanak.

Azt mondják, hogy álljak be egyik vagy másik párt mögé, és meg fognak próbálni fölhasználni engem kampányokra. Nem! Én mindenkit egységesen arra kérek, hogy álljanak be a mi molinónk mögé! Hiszem és látom, hogy nyitottak erre. A magyar társadalom és a politikusok segítségével eredményt fogunk elérni. Most már muszáj, hogy belássák, hogy a magyar adófizető állampolgárnak jár a tisztességes ellátás, és ez jelenleg nincs megadva Magyarországon.

Sikeres lehet egy civil érdekérvényesítés ma, ha az nem radikális?

Mi radikálisak vagyunk! Az utcán vagyunk folyamatosan, jelenleg is készülünk több vidéki fórumra. Hívnak minket. Mi nem fogunk törni-zúzni. Mi nem azt értjük a radikalizmus alatt, hogy bármiben, bárkiben bármilyen kárt tennénk. Egy esetleges hídlezárás, vagy egy ideiglenes forgalomkorlátozás azért kell, mert fel szeretnénk hívni a figyelmet a problémára pontosan azzal, hogy megszólítjuk az embereket az utcán. Én ebben látom a radikalizmust, de akkor ez a radikalizmus pozitív értelme.

Biztos, hogy nem fogunk kirakatokat törni-zúzni. Mi tisztelettel, becsülettel el akarjuk végezni a munkánkat. Nem az asztal mellet fogjuk ezt megoldani, mert arra ott már nincs megoldás.

Számos olyan szektora van a magyar társadalomnak, ami szintén az összeomlás szélén van, mint az egészségügy.

Egyetértek.

Mégis mintha mindenki csak a saját problémájával foglalkozna.

Én erre azt mondom, hogy nem mindenki. Mert mi például a Szentendrei út lezárásakor a magyar föld védelmében voltunk ott. Azt mondtuk, hogy a magyar egészségügy kiáll a magyar földekért, a magyar egészségügy kiáll a magyar emberekért, a magyar egészségügy kéri a segítséget, hogy ugyanígy álljanak ki érte.

Ott vagyunk minden olyan rendezvényen, ami pontosan az összeomlásban lévő szakterületeket érinti, például ott voltunk a pedagógusok demonstrációján is. Összefogást szeretnénk, a kicsi, dolgozó emberek összefogását. Ne aprózódjunk el, mi egy egészet akarunk képezni. Mi pont ezeket a kis szervezeteket, az autonómokat a szociális szférában dolgozókat, a pedagógusokat, vagy a volánosokat akarjuk összefogni.

Ezért is hirdettük meg az összefogást az Autonóm Területi szakszervezettel, amit Varga Andrea vezet, és a Mendrey László fémjelezte Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetével, valamint a többi csatlakozóval. Nagyon sok a civil szerveződés is van, akik ételt osztanak, a legkisebb a legelhagyatottabb embereken segítenek.

A civil 42-esekkel szoktunk hétvégén ruhát és ételt osztani. Úgy érzem, az emberek kezdenek öntudatra ébredni, hogy mi már csak egymáson segíthetünk.

Legközelebb január 9-én a Kerekasztal a Részvételi Demokráciáért eseményén lehet találkozni Sándor Máriával az Óbudai Selyemgombolyítóban. A kerekasztal beszélgetés témája az egészségügy agóniája. A felkért résztvevők között számos szakpolitikus, orvos és egészségügyi szakember szerepel.

Mintha beindult volna a társadalom természetes immunrendszere?

Igen. Az óriási szegénység, amit tapasztalunk, azt mondatja velünk, hogy Magyarországon nem dübörög a gazdaság. Megtapasztaljuk az ágy mellett azt, hogy amikor a gyerekről levesszük a cipőt és meg van nyomorgatva a lába. Megkérdezem tőle: Édeskisfiam rád miért kicsi ez a cipő? A válasz az, hogy : Ezt örököltem a tesómtól.

Amikor a nagypapám világháborús történeteit hallom vissza, akkor elgondolkozom, hogy itt tartunk a 21. században?! Dolgozó szülők nem tudnak eljönni meglátogatni a csecsemőjüket Budapestre?!

Tegyük fel, hogy minden a legjobb forgatókönyv szerint alakul. A különböző társadalmi mozgalmak és szakszervezetek beállnak Ön mellé. Az útlezárások, a radikális akciók, és a tüntetések felkeltik széles tömegek figyelmét, és rengetegen kiállnak az egészségügy védelme érdekében. Orbán Viktor pedig azt mondja: “Na jó, szóba állok ezzel a fekete ruhás nővérrel.” Mit mondana akkor a miniszterelnöknek?

Majd akkor megmondom. Boldog lennék, ha ez így történne, és hiszek benne, hogy így fog történni.

Most úgy tűnik, hogy dermedt a magyar társadalom. Mi lehet az, ami fel tudja olvasztani?

Én hiszek a szeretetben és hiszek az emberekben. Hiszem, hogy a magyar embereknek, a dolgozó embereknek, a kisembereknek nyílik a szemük. Mert megtapasztalom minden nap az utcán. Míg ide jöttem tizenegyen fogtak kezet velem, és két politikus is volt köztük. Hiszem, hogy az emberek rádöbbenek, hogy ez működhet jobban, csak a korrupciót el kéne felejteni. A vezetésbe olyan embereket kell választani, akik azt képviselik, amiért megválasztották őket. Én ebben hiszek.

Vágó Gábor

Fotó: Sándor Mária facebook-oldala

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom