Bezárás
Egyéb

Bv-s, honvédségi és BÁH-os konténer-beszerzések összesen mintegy 800 millió forintért

Mintegy 800 millió forintot költöttek állami szervezetek mobilkonténerekre az elmúlt és az idei évben – számolta össze az Átlátszó a Közbeszerzési Értesítésekben megjelent tenderek alapján. A BvOP a piaci ár felett vásárolta meg a fémtárolókat, a megfelelő kiosztású és számú konténerekre nem tudott senki más, csak egy osztrák cég ajánlatot tenni. Közben a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal és a honvédség kiírásain egy magyar társaság, egy ismert szállítmányozási vállalkozó, az Iszak Tibor érdekeltségébe tartozó Mobilbox Konténer Kft. szerepelt nagyon jól.

banner2_mozgo_2

Nettó 46 millió forintért vásárol szállító konténereket a Honvédelmi Minisztérium (HM) a honvédség táborfalvai anyagellátó raktárbázisa számára – derül ki a Közbeszerzési Értesítőből. A kiírásban 54 konténer szerepelt azzal együtt, hogy attól el lehet térni. A nyílt eljárásra három ajánlat érkezett be, ezek közül a Mobilbox Konténer Kft-é bizonyult a legjobbnak, mivel a cég adta a legolcsóbb ajánlatot.

Az idén február utolsó napján megkötött szerződés alapján a konténerek darabjaiért 1,2 millió forintot – összesen bruttó 58,5 milliót – fizetett a HM.

A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP) a piaci árnál jóval többet áldozott konténerek beszerzésére tavaly ősszel. Mint a sajtóban megjelent, az osztrák Containex Gmbh-tól – hirdetmény nélküli eljárás során – 101 millió forintért vett meg a szervezet 51 konténert, hogy azokban tartsák meg a menedékkérelmi eljárásokat a röszkei határátkelő-helyen.

Az Átlátszó figyelmét egy olvasó hívta fel az aránytalan nagy értékű vásárlásra. Mint megjegyezte, egy konténer máshol legfeljebb 1-1,2 millió forintba kerül. Így az 51 fémdobozért – 44 iroda- és 7 szaniterkonténerért – legfeljebb 50-70 millió forintot kellett volna piaci áron fizetni a 101 millió helyett.

A közérdekű adatigénylésünkre adott válaszában a BvOP azzal magyarázta a költekezést, hogy azért fogadták el a piaci árnál magasabb árajánlatot, mert sem a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal sem a rendőrség igényeinek megfelelő kiosztású és számú konténerekre magyar érdekeltségű gazdasági társaságok nem tudtak ajánlatot tenni.

Befogadó-helynek szánt konténerekre a BÁH mintegy 660 millió forintot költött

A honvédségen és a büntetés-végrehajtáson kívül a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal is beszerzett mobilkonténereket a szentgotthárdi ideiglenes állomás létesítéséhez az elmúlt évben. A befogadó-hely kialakítására szánt konténerekre kiírt közbeszerzést szintén a Mobilbox Konténer Kft. nyerte el – hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás keretében –, mintegy 659,6 millió forintért.

Az óbudai székhelyű Mobilbox Konténer Kft. értékesítés utáni nettó árbevétele – az Opten céginformációs rendszer alapján – 2013-ban 1,9 milliárd forint, míg 2014-ben, 2,25 milliárd forint volt. Míg három éve 42 millió forintot könyvelhetett el mérleg szerinti eredményként, addig a következő évben már 581 milliót. A cég a Magyar Szállítmányozói és Logisztikai Szolgáltatók Szövetségének elnöke, Iszak Tibor érdekeltségébe tartozik a Mobilbox Konténerben tag Wintco Kft. és Ádor Kft. révén.

A Mobilbox Konténer Kft. nem volt ismeretlen sem a BÁH, sem a büntetés-végrehajtás részére, ez a vállalkozás nyerte el ugyanis 2014-ben – szintén hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás során – az állampolgársági hivatal által közzétett közbeszerzést, amelyben a Szegedi Fegyház és Börtön nagyfai objektumába adott bérbe annyi konténert, amennyi elég egy 300 fős tábor kialakításához.

Ez hatvan lakó konténert, 10 szaniter konténert és egy orvosi szobaként működő fémdobozt jelentett. irodának további 9 konténerre volt szükség, valamint tárolásra még kettőre. Minderre fél évre kötött szerződést a BÁH a kft-vel 51,1 millió forintért.

Csikász Brigitta

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom