Bezárás
Egyéb

Lagzi Lajcsi Mexikóban napozva is kivárhatná ítéletét az áramlopás ügyében

Nyugodtan külföldre költözhetne Galambos Lajos, ha a büntetőeljárás során a rendőrök már nem akarják meghallgatni vagy szembesíteni másokkal, sőt a bírósági tárgyalást sem kellene végigülnie, ha azt kérné, hogy távollétében tartsák meg és hozzanak ítéletet. Ám az, ami a sajtóban megjelent, miszerint hogy a családjával szökne másik országba és próbálna meg elrejtőzni, nem elég hihető. Arra persze kiváló lehet, hogy a mulatós sztár újabb nyilatkozatokkal haknizza körbe a bulvársajtót.

tamogatoi_rontgen_jav2

A hazánknak kiadatási egyezménnyel nem rendelkező Mexikóba költözött Galambos Lajos – adta hírül a Blikk, mintegy utalva arra, hogy a Lagzi Lajcsiként ismertté vált trombitaművész el akar szökni az országból a felelősségre vonás elől, miután áramlopás és vesztegetés gyanúja miatt büntetőeljárás indult vele szemben és négy hónapot előzetesben is töltött.

A lap azt is tudni vélte, hogy a dáridós Boldogasszony pusztai otthonából költöztetők szállították el a család ingóságát. Továbbá, hogy Galambos Lajos feleségével és gyerekeivel úgy hagyta el az országot, hogy még arra sem vette a fáradtságot, hogy a nyomozó hatóságot vagy az ügyvédjét értesítse.

Tegyük rendbe a dolgokat, mert a cikk inkább a szenzáció hajhászására megy rá, mint az igazság megírására!

Az eléggé elképzelhetetlen, hogy egy súlyos büntetőügy gyanúsítottjaként, amely akár több éves szabadságvesztéssel is járhat rá nézve, Galambos Lajos megkockáztatná azt, hogy szökés és elrejtőzés veszélye miatt újra előzetes letartóztatásba kerüljön vagy esetleg nemzetközi elfogató parancsot adjanak ki ellene.

A zenész nyilatkozataiból is kitűnik, hogy nem vágyik vissza a rácsok mögé.

Korábbi cikkünk

Itt a jegyzőkönyv, ami rácsok mögé juttatta Lagzi Lajcsit áramlopás miatt

Emlékezetes, az E.ON munkatársai a Galambos Lajoshoz köthető ingatlanokon, négy fogyasztási helyen illegális áramvételezést állapítottak meg, amellyel a szolgáltatónak 3,3 millió forintos becsült kára keletkezett.

Többek között olyan beavatkozásokat találtak a szerkesztőségünk birtokában lévő jegyzőkönyv alapján, minthogy az alagsorban gipszkarton-fallal burkolt rész fedte el az épület méretlen főelosztó szekrényét, valamint, hogy sziloplaszttal és buborékfóliával szigeteltek le megsérült földkábeleket, továbbá, hogy tüskés szorítók nyomai voltak láthatóak a földkábeleken.

Amennyiben Galambos Lajos úgy tervezné, hogy az egész famíliájával egy másik országban telepedik le, hogy megússza a büntetést, nem valószínű, hogy három iskoláskorú gyerekével meg tudná oldani a bujkálást.

Még egyedül sem mindig könnyű a hatóságok szeme elől elrejtőzve élni, a kamaszokkal még nehezebb lenne, hiszen nekik is be kellene tartaniuk azt, hogy egyetlen rokonukkal vagy haverjukkal sem lépnek kapcsolatba.

Hogy a mintegy ezer embert több milliárd forinttal megkárosító Kun-Mediátor Marcsikaként elhíresült Dobrai Sándornénak ez sikerült, és eddig nem tudták előkeríteni, nem mindennapi jelenség.

A trombitaművész, ha nincs vele szemben szabadságát és mozgását korlátozó kényszerintézkedés elrendelve, bárhová mehet, utazhat, vagy esetleg ha kedve szottyan rá, költözhet is. Azt kell csak betartania, hogy a büntetőügy nyomozati szakaszában köteles megjelenni a hatóság idézésére.

A lakcíme megváltozását nem kell engedélyeztetnie, viszont három napon belül jeleznie kell a nyomozó hatóságnak, hiszen oda küldik az idézéseket, illetve onnan vezetik elő, ha nem jelenik meg, ezért kell tudnia a hatóságnak, hogy hol lakik.

Ha elköltözött Boldogasszony pusztáról, akkor arról értesítenie kellett a rendőrséget, megadva az új címét.

Míg a hatóság által szükségesnek tartott kihallgatásokon, szembesítéseken meg kell jelennie, a nyomozást lezáró iratismertetésen nem kell ott lennie, ha nem akar. Amennyiben megtörténik a vádemelés, majd elkezdődik a bíróságon az ügy tárgyalása, Galambos Lajosnak azon sem kötelező részt vennie, kérheti azt, hogy távollétében folytassák le az egészet és hozzon ítéletet a bíró.

Ez a taktika arra jó lenne, hogy elkerülje az újságírók hadát és a kamerák kereszttüzét is.

Ha az éveken át is elhúzódható eljárásban felmentik végül Galambos Lajost, diadalmenetet tarthat ártatlansága bizonyítottá válására, bár erre, az ügy jelenlegi állása szerint nincs túl sok esély.

Amennyiben a jogerős bírói döntés bűnösnek mondja ki és letöltendő szabadságvesztéssel sújtja, akkor nincs mese, azt le kell ülnie.

Persze, ha valóban Mexikóba helyezné át a lakhelyét, onnan nehéz volna a trombitaművészt a kiadatási egyezmény hiányában hazahozni, de akkor kiadnák ellene a nemzetközi elfogatóparancsot. Galambos Lajosnak meg kellene várnia az elévülési időt, ami az ő esetében nyolc év.

Ezt viszont megszakíthatja bármilyen intézkedés, amit a hatóság a körözéssel kapcsolatban végrehajt és akkor az elévülés idejének a számítása újra kezdődik. Ez azt is jelenthetné, hogy a mulatós zenész akár több évtizeden át Mexikóhoz lenne kötve.

Azzal viszont, hogy kiderült, nem költözésről, hanem néhány hetes nyaralásról van szó, a mulatós zenész újabb interjúkat adhat a sajtónak arról, hogy esze ágában sem volt megszökni, nincs is miért, mert úgy is bebizonyosodik, hogy nem követett el bűncselekményt.

Csikász Brigitta

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!

Adj 1%-ot az Átlátszónak, hogy megtudd, mire megy el az adód 99%-a!

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom