Bezárás
Egyéb

Matolcsysta kutatóintézet: családban marad

Mém Műhelyre változtatta nevét és a jegybankelnök fia lett az egyetlen tulajdonosa a valaha Növekedéskutató Intézetként ismertté vált Matolcsy-agytrösztnek.

tamogatoi_rontgen_jav2

Matocsy Máté Huba, Matolcsy György jegybankelnök fia lett az egyetlen tulajdonosa és ügyvezetője az 1997-ben Privatizációs Kutatóként indult, majd Növekedéskutatóként ismertté vált műhelynek, amelyet némi megszakítással 2010-ig vezetett az MNB mostani elnöke.

A cég alig burkoltan az állam lehúzására jött létre, Matolcsy legalábbis így fogalmazott 1998-ban, az első Orbán-kormányra utalva: „intézetük független, de szellemiségük közel áll az új kormányéhoz, és készek teljesíteni ennek megrendeléseit”.

Az első tulajdonos az 1991-ben létrehozott Tulajdon Alapítvány volt, amelynek vagyonát annak idején az Állami Vagyonügynökség és állami bankok, köztük a botránypénzintézet Postabank dobta össze. Célja egyebek mellett az ÁVÜ munkáját segítő tanulmányok készítése volt, s most is az, bár ÁVÜ évtizedek óta nem létezik. A kuratóriumában az évek során megfordult Matolcsy és Széles Gábor nagyvállalkozó is, illetve vezette egy utóbb törölt bírósági bejegyzés szerint vezette a Matolcsy-mentorként számon tartott unortodox közgazdász-doyen Kopátsy Sándor is.

A Tulajdon Alapítvány – amelynek képviselője jelenleg Csizmadia Norbert, az MNB gazdaságstratégiáért felelős ügyvezető igazgatója – 2001-ben kiszállt ugyan a kutatóintézetből, de a mostani névváltoztatással egy időben a cég székhelye átköltözött az alapítvány budapesti címére.

Korábban voltak már ide, a Győri útra bejegyezve, 2015-ben azonban Balatonakarattya volt a központ. Az a falu, ahol Matolcsy felesége, Matolcsy Gyöngyi a polgármester. Matolcsy Gyöngyi idén márciusig ügyvezető, jegybankelnök férje pedig tulajdonos volt a most Matolcsy Máté Huba által átvett cégben. Matolcsy Máté Hubának nem ez az egyetlen vállalkozása: futtat internetes kereskedelemben érdekelt céget is. A „futtat” persze túlzás: 2014-ben mindössze 58 ezer forintot forgalmazott a családi vállalkozás, az Amur Online Kft.

A jelenleg is társadalomkutatással foglalkozó Mém Műhely sem prosperál különösebben: 2014-ben 6,5 millió forint árbevétel mellett pár százezres veszteséget termelt. A matolcsysta kutatóintézet Iránytű – Magyarország bővül című 1998-as tanulmányát nehezen követhetőnek és rosszul alátámasztottnak mondva pellengérezte ki a sajtó.

Rádi Antónia

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!

Adj 1%-ot az Átlátszónak, hogy megtudd, mire megy el az adód 99%-a!

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom