Bezárás
Egyéb

A West Bau és a ZÁÉV újítja fel 1 milliárdért a fertődi Esterházy-kastélyt

Újabb tendert nyert az utóbbi évek két sikeres építőipari vállalkozása.

keepcalmsame2

A kormány 2014 februárjában döntött az Emberi Erőforrások Minisztériuma alá tartozó Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont létrehozásáról. A döntésről L. Simon László (akkor a budai Várbazár, a Várnegyed és a fertődi Esterházy-kastély megújításáért felelős kormánybiztos, jelenleg kulturális örökségvédelemért és kiemelt kulturális beruházásokért felelős államtitkár) tartott sajtótájékoztatót, ahol elhangzott, hogy

“A Forster Központból kiváló új intézmény létrehozásával a kormánynak az a célja, hogy a fertődi Esterházy-kastélyegyüttes a közép-európai régió, Európa, illetve a világ egyik kulturális-szellemi központjává váljon, és mint ilyen, Magyarország meghatározó kulturális-turisztikai helyszíne legyen a jövőben.”

A kastély felújítása 2009-ben kezdődött el, és tart még a mai napig is. Több alkalommal európai uniós forrásból finanszírozták a munkákat, de a központi költségvetésből is költenek az összességében milliárdokba kerülő, több ütemben megvalósuló rekonstrukcióra.

Az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont 2015 október végén írt ki nyílt közbeszerzést a fertődi Esterházy-kastély nyugati szárnyának felújítására. Az ajánlattételi határidő december eleje volt, ezt később egy hónappal meghosszabbították. Csak olyan cégek pályázhattak a munka elvégzésére, amelyeknek az előző három üzleti évben a teljes nettó árbevétele minimum 700 millió forint volt, és ebből legalább 500 millió forint a közbeszerzés tárgyából származott; továbbá amelyek rendelkeznek legalább 700 millió forintos, műemléki épület felújítására vonatkozó referenciával az elmúlt öt évből.

2016. április végén megszületett a tender eredménye:

A ZÁÉV Zrt. és a West Hungária Bau Kft. alkotta W-Z Fertőd Konzorcium nyerte az 1 milliárd forintos munkát.

Bár a ZÁÉV neve sokaknak talán csak különböző stadionokhoz (MTK, Haladás, Puskás) kapcsolódó munkái miatt ismerős, a cégnek megvan az elvárt műemléki tapasztalata is – akárcsak a West Baunak. Tavaly februárban például a keszthelyi Festetics-kastély rekonstrukciójára vonatkozó 1,5 milliárdos megbízást nyert együtt a két cég, tavaly áprilisban pedig szintén közösen kapták meg az ozorai kastély egymilliárdos felújítását is.

Fertődön a kiírás szerint az alábbiak fognak történni:

“Az Esterházy-kincstár és képgyűjtemény az Esterházy-kastély nyugati szárnyába kerül, kibővítve egy nagyívű időszakos kiállítást befogadó térsorral. Ezáltal az Esterházy-kastély olyan új rendeltetéssel gazdagszik, mely korábban sohasem volt itt. Az együttes a hercegi lakosztályt bemutató középrizalit mellett a kor kultúrájának hasonlóan fontos lenyomatát fogja közvetíteni.”

A munkára a nyerteseken kívül pályázott még a Laki Épületszobrász Zrt. és a Laterex Építő Zrt. is, de a W-Z Fertőd Konzorcium nyert a legolcsóbb ajánlattal.

Erdélyi Katalin

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!

Adj 1%-ot az
Átlátszónak
, hogy megtudd, mire megy el az adód 99%-a!

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom