Bezárás
Egyéb

A fideszes keménymaggal buliztunk, kormányszóvivővel szelfiztünk Tusványoson

Kovács Zoltán, Németh Zsolt, Toró T. Tibor – három ismert ember, akikkel összefutottunk a tusványosi buliban. Az előadásokra kevesen kíváncsiak, a látogatók többsége budapesti fiatal, akik ebben a pár napban kieresztik a gőzt. A részvétel bárkinek nyitott, mégis meglehetősen zárt világ ez: rajtunk kívül szinte mindenki a Fidesz-frakciónak, a Parlamentben, esetleg a Miniszterelnökségen dolgozik, vagy legalább egy fidelitasos karszalag van rajta. Erdélyi Katalin és Sipos Zoltán riportja.

tamogatoi_banner_cikkbe

Reggel hatkor indul a vonat a Keletiből, és közel egy órás csúszással, majdnem délután háromra ér Kolozsvárra. Ott ebéd, kávé, aztán a sátor és egyebek bepakolása a kocsiba, majd indulás Tusnádfürdőre. Gyönyörű tájakon, hegyek és pici falvak közt vezet a négyórás autóút, amelynek a felénél ránk esteledik, és elkezd szakadni az eső.

Ömlik megállás nélkül, ezért gondolkodás nélkül megállunk Marosvásárhely után, mikor három hátizsákos lányt látunk az út mellett stoppolni. Beülnek hátra, nagyon köszönik, hogy felvettük őket, és még jobban örülnek, mikor kiderül, hogy egészen a szállásukig visszük őket, mert mi is oda megyünk. Kedvesek, fiatalok, és beszédesek. Egyikük még főiskolára jár, ketten már végeztek, és egyiküknek már munkája is van.

Méghozzá nem akárhol, a Fidesz-frakciónál, de kihangsúlyozza, hogy rendes állásinterjúja volt, semmi protekció. Elmondja azt is, hogy Kósa Lajos frakcióvezető nagyon jófej, néha leül hozzájuk, egyszerű dolgozókhoz ebédelni, és elcseni a tányérjukból a finomabb falatokat.

Összenézünk Sipivel, de tartjuk a rezzenéstelen pókerarcot, s közben átfut a fejemen, hogy vajon mennyi a reális  esélye annak, hogy Erdély közepén, este, szakadó esőben pont ez  a lány stoppoljon, és pont mi vegyük fel. Persze jó ez így, az élet a legnagyobb rendező. Mesél még a Parlament titkos folyosóiról és liftjeiről, amiken a politikusok az újságírók elől menekülnek, mert “nem hagyják őket békén”, mi meg buzgón bólogatunk, hogy “Igen, ilyenek ezek.”

Az “És ti honnan jöttetek?” kérdésre pedig szemrebbenés nélkül rávágjuk, hogy Kolozsvárról, mert végülis ez az igazság. A hajnali Budapest már csak valami nagyon távoli emlék így 15 óra és 700 kilométer távlatából.

Este 9 után valamivel végre megérkezünk Tusnádfürdőre, ahol már az eső sem esik, bár messziről olyan volt a fekete felhőkbe burkolózott hegy, mint maga Mordor. Közelről viszont még sötétben és sárosan is gyönyörű. Megállunk pár percre a benzinkút parkolójában, mikor tőlünk 20 méterre hirtelen előbukkan az útmenti fák közül egy anyamedve a bocsaival. Fél pillanat alatt, egyetlen hang nélkül átsétálnak az úttesten, és eltűnnek a túloldali zöldben, mi meg még percekig nézünk utánuk, és emésztjük a látványt.

Aztán lemegyünk a táborba. Sipi tényleg nem tud észrevétlen maradni, rögtön az elején ráköszön az egyik vezető erdélyi politikus, én viszont nem tartok a lebukástól, mert a múlt heti családi kempingezés sminkeletlen utónyomaival, és a párás levegőtől begöndörött hajjal szinte én is alig ismerem meg magam a tükörben, nemhogy az, aki egyszer régen látott valahol szép ruhában közbeszerzésekről vagy más hasonló komoly dolgokról beszélni.

Mivel ez a nulladik nap, még folynak az utolsó simítások a nagyszínpad környékén is, de nagyjából kész minden. Áll már a Magyar Turizmus Zrt. sátra, a Puskás Ferenc Kávéház, valamint az MVM és a MOL közös sátra is.

Gyorsan felállítjuk mi is az Átlátszó kétszemélyes ideiglenes székházát, aztán elindulunk a híres Csűr felé, ahol ma állítólag szervezői buli van. És tényleg, de még mekkora. Ott táncol Németh Zsolt külügyi államtitkár, és Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke is, na meg természetesen a sok-sok fiatal, többen közülük Fidelitas-karszalagban.

A polgári demokratikus és katolikus értékrend senkin nem látszik, pont olyan az egész, mint bármilyen diszkó bárhol. Aktuális popslágerek közt egy-két retroszám, mindenki iszik és ropja, sokan hozzánk hasonlóan gumicsizmában, hatalmas a tömeg és a hangulat. Hajnali 4 körül hagyjuk ott az egészet, de nem jött be a számításunk, a sátrunk melletti placcon még ekkor is buli van. Mindegy, nagy nehezen elalszunk.

Majd négy óra alvás után arra kelünk, hogy már megint buli van. A nemrég érkezett fiúcsapat sátorverés közben bőszen piál, és óbégatja a reggeli napsütésben, hogy az éjjel soha nem érhet véget, mi meg kicsit öregnek érezzük magunkat ehhez a fesztiválozgatáshoz.

A kávé és forró zuhany után sokat javul a kedvünk, meg is nézzük, hogy mutat Tusványos nappali fényben. Van egy varázsa, az biztos. Körben zöld erdőkkel borított hegyek, a tábor területén apró faházak, a színpad környékén kajás sátrak, a kerítésen meg a medveveszélyre és a sziklás medrű, sebesen rohanó Olt folyóra figyelmeztető kiírások.

Plusz a támogatói molinók végig, a táborba vezető út két oldalán: valamelyik MNB-alapítvány, a külügyi államtitkárság, józsefvárosi önkormányzat, Magyar Posta stb. Meg természetesen az MTVA, ami komoly erőkkel van jelen a rendezvényen.

Napközben legalább 10 kilométert gyaloglunk a tábor környékén, közben több kisebb-nagyobb köztévé-logós autót és sok egyenpólós dolgozót látunk.

tusvanyos2

Talán az övék volt a kedd esti Ákos-koncert alatt repkedő drón is, ezt nem tudjuk. Azt viszont igen, hogy a NER kedvenc énekese azzal a meglehetősen sértődött szöveggel nyitott a színpadon, hogy őt utoljára 12 éve hívták meg ide.

Később azt mondja egy bennfentes, hogy ez azért volt, mert a dalcsináló úr annyira sok gázsit kér, hogy ennyi ideig tartott, mire összespórolták az árát. Bár ez a támogatókat figyelembe véve nem tűnik túl hihetőnek, de lényeg, hogy a koncerten csápolt a közönség, és mi is túléltük.

Utána ismét csűr, újra hatalmas tömeg, nagy buli. Ácsorgunk, nézelődünk, és fél egy körül jön is a meglepetésvendég: egy fehéringes testőr mögött Kovács Zoltán kormányszóvivő vág át a tömegen. Elélépek,  mosolyogva ráköszönök, hogy “Jó estét, Kovács úr, hogy van?”, ő pedig széles mosollyal közelhajol, azt mondja “Megvagyok, köszi”, majd megy tovább.

Örülök, hogy már nem haragszik, amiért múltkor a Soros-ösztöndíjáról kérdeztem, csak azt sajnálom nagyon, hogy nem készült fotó a találkozásunkról. De szerencsém van, kicsit később meglátom a tömeg szélén álldogálni, hát odalépek hozzá, hogy “Jó estét, Kovács úr, kérhetek egy közös képet?”, ő meg barátságosan rávágja, hogy “Hello! Persze, szelfizzünk!”, így aztán lett egy nagyon vidám partifotónk. Persze nyilván azt hitte, hogy fideszes vagy vendéglátós vagyok, de sebaj.

Ezután összetalálkozunk a buliban a stoppos lányokkal, majd Sipi elmegy aludni, én meg velük maradok hajnalig. Aranyos, vidám csajok, ők ezért jöttek, hogy jól érezzék magukat. Nekik – mint mondják – ez egy olyan közeg, ami sehol máshol nincs, itt mindenki kedves, normális és közvetlen.

Tényleg így van, semmilyen atrocitás nincs, és teljesen természetes az is, hogy egy srác úgy mutatkozik be, hogy megmondja a teljes nevét, majd hozzáteszi, hogy “a Parlamentben dolgozom”. Közben persze nyomatékosan néz, várja a hatást. Egy másik ugyanígy, csak ő a Miniszterelnökségen van. Talán ha elég kedvesek lennénk velük, már mi is ott dolgozhatnánk hétfőtől, de nem szeretnénk, úgyhogy elköszönünk a csajokkal.

Pár óra alvás után arra ébredünk reggel a kollégával, hogy az üres nulladik, és a nyögvenyelős első nap után végre tényleg megkezdődött Tusványos, már mindenféle előadások vannak mindenhol. Igaz, komoly érdeklődés egyik iránt sincs, a nézők többsége sajtómunkás. Sipi is bemegy egyre, én meg a kávézó teraszán ülve próbálkozom a folyton szakadó wifivel, és nézem a dél körül gyűrt állapotban előbukkanó bulis fiatalokat, akik gyakorlatilag egyből elkezdenek alapozni az aznap estére. Nagyrészt belőlük áll a látogatók tábora, és nekik ez az egész egy sima fesztivál, semmi több.

Úgy terveztük eredetileg, hogy csütörtök reggelig maradunk, de az átélt élmények hatására és a beharangozott éjszakai eső miatt inkább már délután elbontjuk a sátrunkat. Búcsúzóul megmásszuk még a tábor melletti Sólyom-sziklát, ami kvázi kötelező program Tusványos idején, majd az Intim Torna Illegál -koncert előtt elindulunk hazafelé.

Sipi sajnálja, hogy mára egy belterjes fesztivál lett a rendezvényből, ami régen tényleg szabadegyetem volt érdekes előadásokkal, de azért jól érezte magát ő is.

Eredetileg az volt ötlet, hogy elvegyüljünk a tömegben, és ennek alapján hangulatriportot írjunk, de persze már akkor tudtam, hogy számomra ez esélytelen, amikor ez felmerült. Igazam volt: a sötétség ellenére a tusványosi kempingbe érkezésünk után körülbelül tíz perccel köszönt rám az Erdélyi Magyar Néppárt egyik vezető politikusa – tudtam én, Erdélyben titkos ügynöknek teljes csőd vagyok, akkor sem lehetnék feltűnőbb, ha villogó reklámpannóval a nyakamban sétálgatnék.

De mit kerestem én a nulladik napon a táborban? Az időzítésben semmi szándékos nem volt – egyszerűen úgy alakult, hogy ekkor tudtunk időt szakítani erre a kiruccanásra. A látogatás célja is eléggé banális: saját szememmel is megszerettem volna nézni, hogyan halad a tusványosi kemping felújítása, amiről tavaly ősszel sorozatot közölt az Átlátszó Erdély (nem halad, de ez egy másik sztori).

Az már bonyolultabb kérdés, talán a választ sem tudom igazán, hogy miért érzem azt, hogy a tusványosi tábor még mindig olyan hely, ahova el kell jönni, és amiről érdemes írni. Sokan megírták már, hogy a tusványosi tábor hogyan vesztette el a súlyát, és hogyan alakult át a román-magyar párbeszéd, az erdélyi magyar társadalom modernizációjának egyik fő műhelyéből a magyarországi kormányzat egyfajta beltenyészetévé.

De tényleg, ha az ember nap közben sétál be a táborba, és végignézi a molinókat, az illúzió tökéletes: mintha Magyarországon járnánk – magyar állami cégek, a kormány és annak háttérintézményei mindenhol, a beszélgetések a magyar kormány épp aktuális kommunikációs paneljeihez igazodnak, a sátrak közt pedig a magyar kormány különféle rendű-rangú hivatalnokai sétálnak, eltelve a “különleges hangulattól” (no shit).

Ez a befele fordulás azért fura, mert a tábor nem a semmi közepén lebeg, hanem – tetszik vagy sem – egy másik ország kellős közepén található. Ennek némi hatása azért van azok hétköznapjaira, akik nem “lejönnek” Budapestről pár napra, hanem életvitelszerűen ott tartózkodnak. És ha már szabadegyetem, akkor erre a helyzetre valamiképp reflektálni kellene.

Ilyenkor az embernek eszébe jutnak azok az évek, amikor a román kormány tagjai szép számmal jelen voltak a táborban, ahogy az sem volt rendkívüli, ha a román civil társadalom képviselői is ott ültek az asztalok körül. Sőt, olyan is volt, amikor a hagyományos szombati “Orbán-koncerten” a miniszterelnököt Traian Băsescu román államelnök ellenpontozta.

Ennek azonban vége. Nem keveset kell keresgélni a programban, míg sikerül pár olyan előadást találni, mely egy erdélyi számára valamilyen relevanciával bír: szerdán például a Kós Károly sátorban megrendezett Székelyföld története-vita meg a nyelvi jogok-beszélgetés volt izgalmas, a többi sátorban zajló beszélgetések témái számomra értelmezhetetlenek voltak.

De persze értelmetlen fanyalgás meg nosztalgiázás ez az egész, az előadások pár újságírón meg néhány értelmiségin kívül kutyát nem érdekelnek. A sátortáborban kora délutántól az esti koncertekre melegítenek – bármit is gondolunk a Tusványosról mint politikai rendezvényről, a résztvevők zöme bulizni jár ide, egyrészt mert olcsó, másrészt meg mert más úgysem igen van a környéken.

A nulladik nap estéjén egyedül a Csűrnek nevezett, Budapesti kormányzati körökben is legendás épületből szűrődött ki zene, és itt zajlott le az az epizód, ami miatt szerintem Tusványos még mindig egy jó hely, amiről írni érdemes. Erről csak annyit árulhatok el, hogy eddigi tusványosozásaim közül most akartak másodszor elküldeni a táborból, és itt fordult elő először az, hogy a kiutasításnak egy szervezői sörözés lett a vége.”

tusvanyos1

Erdélyi KatalinSipos Zoltán

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom