Bezárás
Egyéb

Belénessy Csaba cége médiaközpontot csinál Dunaújvárosban

Az önkormányzat közel 700 millió forintot fizet a városi médiaközpont létrehozásáért és működtetéséért a Crossborder Film Kft.-nek, amelynek tulajdonosa az MTI egykori vezérigazgatója.

tamogatoi_banner_cikkbe

Dunaújváros önkormányzata még márciusban írt ki tárgyalásos közbeszerzést a helyi médiaközpont létrehozására és négy éven át tartó működtetésére. Az ajánlattételi felhívás szerint a főbb feladatok a következők:

1, Médiaház szervezési, vezetési és menedzsment feladatainak ellátása

2, Médiaház szerkesztőség fenntartása, az egyes helyi médiumok tevékenységének összehangolása

3, hetilap szerkesztése, kiadása és terjesztése

4, Dunaújváros TV műsorgyártása és üzemeltetése

5, online felületek üzemeltetése és fenntartása

Infó Dunaújváros print és online, Rádió 24 szöveges felületvásárlás

Augusztus elején lett nyilvános a tender eredménye: Dunaújváros már június elején szerződést kötött az egyetlen ajánlattevővel, a Crossborder Film Kft.-vel, amely 696 millió forintot kap a munkáért.

A Crossborder Film Kft. egyik alapítója, és 2013 januárja óta egyedüli tulajdonosa Belénessy Csaba, aki 2008-2010 között az MTI vezető tisztségviselője, majd 2012 végéig az MTI vezérigazgatója volt. 2010-es kinevezésekor a 168órának adott interjújában azt mondta, hogy

“Egy közszolgálati médium legyen lojális a kormányhoz és tisztességes az ellenzékhez. (…) Egy közszolgálati újságíró nem lehet a kormány ellensége, nem kérdőjelezheti meg a szabadon választott kabinet hatalmát. Az nem megy, hogy elfogadjuk a tisztséget, majd szembeszegülünk a megbízóval.”

Belénessy nyugdíjba vonulása mögött a HVG információi szerint az állt, hogy nem jött ki Böröcz Istvánnal, az MTVA elnökével. 2011-től kezdődően ugyanis a négy közmédia, a Duna Tv, az MTV, a Magyar Rádió és az MTI nem önállóan, hanem a a Műsorszolgáltató Támogató és Vagyonkezelő Alap irányítása alatt működik.

Az MTI éléről való távozásakor Belénessy Csaba hathavi fizetésének megfelelő összeget, bruttó 11,4 millió forintot kapott. 2013 júliusában döntött a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriuma a közmédiumok vezetőinek 2012-es munkájáért járó jutalmakról. Belénessy ekkor bruttó 4,8 millió forintot kapott, ami az adható prémium 65 százaléka volt. A Népszabadság megírta, hogy Belénessy ezzel nem volt megelégedve, levélben reklamált a kuratóriumnál, hogy “miért csak ennyi prémiumot kapott”.

A Crossborder Film Kft.-t 2010 áprilisában alapította Belénessy Csaba. A társaság 2010. december végétől Bíró Balázs és Litter Zsuzsanna kezében volt, de 2013. január eleje óta ismét Belénessy az egyedüli tulajdonosa.

2014 júniusában az MTVA nettó 45,7 millió forintos műsorgyártási szerződést kötött a céggel Az ördög, a Szkalla lányok, a Földindulás, a Molto Pavone, és a Droszt című tévéjátékok elkészítésére. 2015-ben a Turista című műsor elkészítésével bízta meg az MTVA a Crossborder Kft-t 14,4 millió forintért.

Dunaújvárossal 2014-ben nyert először közbeszerzést a Crossborder: júniusban a helyi vagyonkezelő cég nettó 9,8 millió forintért bízta rá a Dunaújvárosi Médiaközpont szervezeti és menedzsment feladatainak ellátását, majd novemberben ugyanezért kapott még a cég 5,8 millió forintot.

Ezenkívül 2014-ben a Volánbusz médiafigyelési közbeszerzését is a Crossborder nyerte nettó 22,3 millió forinttal, 2015-ben pedig a Türr István Képző és Kutató Központnak gyártottak 6 filmet nettó 15,8 millió forintért.

A mostani, közel 700 milliós dunaújvárosi megbízás jelentősen megdobja majd a cég árbevételét, az ugyanis az elmúlt három évben mindössze nettó 36 és 82 millió forint között mozgott.

Erdélyi Katalin

A céginformációt az Opten szolgáltatta.

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom