Bezárás
Egyéb

2010 óta nyeli a közpénzt az Index-alapító Nyírő András mobiltartalom-fejlesztő cége

Az egykori Index-alapító Nyírő András új cége, az Appsters Kft. nyeli a közpénzt 2010-es alapítása óta, eddig legalább 342 millió forint értékű megbízásokra tettek szert a közszférában. Legnagyobb megrendelőjük az MTVA, de más állami intézményeknek és önkormányzatoknak is készítettek mobilos alkalmazásokat. A Szépművészeti Múzeumnak ingyen készült iPad-alkalmazás, de visszatérő ügyfelük a Terror Háza Múzeumot működtető közalapítvány, és szerződtek a Városliget Zrt-vel is. Nyírő szerint a hazai internetes piacon az állam a legnagyobb megrendelő.

KORMÁNYPROPAGANDA HELYETT VALÓDI HÍREK

Előfizetőket keresünk – támogasd a független tényfeltáró újságírást havi 1000 forinttal!

Júliusban írtunk arról, hogy az MTVA közel 2 milliárd forintot költ internetes megjelenésre, és a megbízást elnyerő konzorcium egyik tagja Appsters Mobiltartalom-fejlesztő Kft. Ezt a céget 2010-ben jegyezte be a három tulajdonos: Bognár Botond, Lozsádi Dániel (a 4 DROPS Solutions Kft.-n keresztül) és Nyírő András, az Index egykori alapítója.

2015-ben az Appsters Kft-nek 31 millió forintot fizetett a Városliget Zrt. “egységes tartalomszolgáltató platform bevezetése” címszóval, 2012-ben pedig a cég készítette el az alaptörvény díszkiadásának iPad-re optimalizált magyar és angol nyelvű változatát nettó 5 millió forintért.

Megpróbáltunk utánajárni, hogy az Appsters Kft. pontosan mennyi közpénzes megbízást kapott 2010 óta. Augusztusban a cég honlapján referenciaként/partnerként feltüntetett állami intézményekhez/cégekhez és önkormányzatokhoz közadatigénylést adtunk be, melyben az Appsters Kft.-vel kötött szerződéseik iránt érdeklődtünk.

A megkeresettek közül a Hungarofest Nemzeti Rendezvényszervező Kft. és a balatonfüredi önkormányzat email-címéről visszapattant az igénylésünk, de lehet, hogy ezt egy nálunk lévő technikai hiba okozta. A Magyar Nemzeti Digitális Archívum (MaNDA) viszont megkapta az adatigénylést, de nem válaszolt rá.

A többi adatgazda elküldte az általunk kért információkat, így sikerült összesítenünk, hogy mennyi közpénzes megbízást kapott tőlük eddig az Appsters Kft.: eddig legalább nettó 342 millió forint értékben szerződtek a céggel közintézmények. Teljesen pontos összeget azért nem tudunk mondani, mert több válaszban szerepel óradíjas és/vagy havidíjas megbízás, ám azok időtartama nem, így azokat nem számoltuk hozzá a fixdíjas munkákhoz.

A kapott adatok alapján az Appsters legnagyobb megrendelője az MTVA, amely összesen nettó 129,7 millió forint értékben szerződött eddig a céggel.

A második helyen a Schmidt Mária által vezetett Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány (KKETTK) áll nettó 81,98 millió forinttal, a harmadik pedig az MTVA tulajdonában lévő Új Média Kft. nettó 31 millió forinttal. A negyedik legnagyobb összeget, nettó 16,68 millió forintot a III. kerületi önkormányzat fizette eddig a cégnek, az ötödiket, nettó 12 milliót pedig Eger.

Kapcsolódó cikkek

Újabb közel 2 milliárd forintot költ az MTVA internetes megjelenésre, Nyírő cége megint nyert

Már 890 milliót költött a Városliget átalakítását végző cég – pedig még egy kapavágás sem történt

Schmidt Mária a legpofátlanabb adatgazda díj első helyezettje

Az alábbi ábrán az egeret a színes kockákra mozgatva látszanak a megbízók és az összegek:

Nyírő Andrást is megkerestük az Appsters Kft. közpénzes megbízásaival kapcsolatban. Először megkértük, hogy ha esetleg van ezekről összesítésük, akkor küldje el nekünk. Azt válaszolta, hogy nincs ilyen összesítésük, de megosztotta velünk a cég történetét:

Nyírő András az Appsters sikereiről

“Cégünk 2010-ben alakult. Az előző évben jelent meg az első olyan iPhone, amire már lehetett mobil alkalmazásokat fejleszteni. Az első alkalmazásunk a száz évvel korábbi párizsi világkiállítás helyszíneit mutatta be, korabeli fotókkal és leírásokkal, valamint a helyszínek aktuális fényképeivel. Erre az alkalmazásra hivatkozva kerestek meg a MANDÁ-tól, hogy segítsünk a Kulturális GPS projektjük elkészítésében.

Ez volt az egyik első hazai megrendelésre készült alkalmazásunk, és nagy visszhangja lett. Több önkormányzattól megkerestek, hogy hasonló mobil alkalmazást szeretnének, a saját közvetlen környezetükre készíteni. A Magyar Telekom is minket választott, amikor Szolnok városa számára kísérleti mobil alkalmazást fejlesztettek, T-City Szolnok néven. A Microsoft Magyarország szintén felfigyelt az alkalmazásainkra, és arra szerződtünk velük, hogy ezek egy részét fejlesszük ki a Windows 8-10 rendszerére is.

Közben több más területen is elindultunk. Készítettünk alkalmazást a Magyar Református Egyháznak, az 1%-os kampányukhoz. Kísérleti alapon, ingyenesen elkészítettünk egy iPad alkalmazást a Szépművészeti Múzeumnak, amiben angol nyelven dolgoztuk fel a nagysikerű Múmia kiállításukat. Ez fontos referenciamunka lett a továbbiakban, a Szépművészeti Múzeum és később a Liget Projekt, valamint a Terror Háza is megbízott minket mobilos, kioszkos alkalmazások elkészítésével.

Ezek a referenciák voltak az alapjai, hogy meghívást kaptunk a Hu-Go e-útdíj projektbe, és később a kapcsolódó szolgáltatások frontendjeinek kiépítéséhez. Itt megkaptuk az állambiztonsági 218-as minősítést, ami az ISO minősgébiztosítási tanusítvánnyal együtt előny lett a tendereken. Évek óta dolgozunk az MTVA számára, jelenleg a digitális fejlesztések végrehajtására alakult konzorcium legkisebb tagjaként a mobil alkalmazásokat fejlesztjük.

Sok alkalmazásunk készült el, ezeket megnézheti az Apple, a Google és a Microsoft alkalmazásboltjaiban. Weboldalaink, kioszk megoldásaink is elérhetőek publikusan. Az Appsters folyamatos innovációban él: nem csak az állandóan megújuló mobil felhasználói felületeket követjük, az új technológiákat is fejlesztjük. Legújabb kísérleti alkalmazásunk az Antenna Hungáriával közösen készült MindigTV VR alkalmazás, mely a virtuális valóság lehetőségeit demonstrálja.

Az általunk fejlesztett alkalmazásokat több, mint másfél millióan töltötték le, jók a felhasználói visszhangok. A hazai internetes piacon az állam a legnagyobb megrendelő. A digitális tankönyvektől az önkormányzati honlapokon át az elektronikus ügyviteli fejlesztésekig számtalan projekt létezik, ezek egyre nagyobb részének van már kapcsolódó mobil alkalmazása is.”

A 2010 októberében bejegyzett Appsters mérlegén szépen látszanak a visszatérő ügyfeleknek köszönhető üzleti sikerek. A cég nettó árbevétele 2011-ben már 41 millió forint volt, majd 2012-ben 92,5 millióra ugrott, a tavalyi évet pedig nettó 260 milliós árbevétellel zárták. Az adózott eredmény nem mutat ekkora növekedést: 2012-ben nettó 7, 2013-ban 8 millió forint volt, 2014-ben és 2015-ben pedig egyaránt 20 millió forint körüli összeg volt.  

Erdélyi Katalin

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom