Bezárás
Egyéb

A NER legnagyobb túlélői VII. – Dobolyi Alexandra

Gondoljunk bele: akárcsak három-négy évvel ezelőtt hogyan is zengett a közbeszéd főárama? Az egyik oldalról az elmúlt nyolc évet, illetve az elszámoltatást szajkózták. Hogy a zavaros idők bukott embereinek a történelem szemétdombján, valamint börtönben a helye. A túloldalról viszont folyamatosan olyan szövegek mentek, hogy ez diktatúra, amelyet meg kell dönteni, fel kell számolni, s amelynek vezetőivel semmilyen alku vagy paktum nem képzelhető el.

tudta_elofizetok

Előfizetőket keresünk – támogasd a független tényfeltáró újságírást havi 1000 forinttal!

Azt hiszem, most bármelyik frázispanelt kezdenék el akármely oldalon tolni, röhögőgörcsöt kapnánk tőle. Az elszámoltatás – miként egymás között a NER-hívők is beismerik – csúfos kudarcot vallott. És a Diktátorbán ellen küzdők hatalmas elvi szilárdsága is odavan már (ha megvolt egyáltalán valaha).

Gyakorlatilag minden hétre jut egy szoclib funkci, akit (ahelyett, hogy a régebbi kánonnak megfelelően az elmúlt nyolc év kiszolgálójához méltó páriastátuszba kerülne) a NER megkínál valami jól fizető pozícióval. A megkínált személy pedig ahelyett, hogy kikérné magának a Zorbán kegyadományát, szépen elfogadja, s még nyugodtan meg is magyarázza, hogy ez így tök rendben van.

Egyik fél sem jön már zavarba a híveik számára ideológiailag összeférhetetlennek minősülő nexustól. Az egész dolog a “maga természetességével” zajlik, hogy klasszikust idézzünk. E héten Dobolyi Alexandra a soros az örök túlélő befolyás-, és hatalomátmentők panoptikumában.

Sorozatunk korábbi részei

A NER legnagyobb túlélői VI. – Fodor Gábor

A NER legnagyobb túlélői V. – Eörsi Mátyás

A NER legnagyobb túlélői IV. – Farkas Flórián

A NER legnagyobb túlélői III. – Zoltai Gusztáv

A NER legnagyobb túlélői II. – Jáksó László

A NER legnagyobb túlélői I. – Fényi Tibor

Ha pár éve valaki olyasmivel áll elő, hogy Veres János feleségét, (korábbi titkárságvezetőjét) a balliberális éra politikai kinevezettjét, az MSZP-s külügyi titkár és EP-honanya Dobolyi Alexandrát a Fidesz-politikus külügyminiszter nagykövetnek jelöli, valószínűleg napszúrásra gyanakodtak volna az ilyesmit feltételező illetőnél. Főleg azok után, hogy a Gyurcsány-kormány idején a Fidesz-médiastratégák leginkább Veres János pénzügyminisztert akarták levadászni.

Emlékezetes, sőt hírhedt lett ama zavaros provokációs botrány, amelynek során a miniszter környezete és az akkor még Fidesz-párti Hír Tv kölcsönösen azzal vádolta egymást, hogy le akarta egy bizonyos “drogcsempészési” üggyel járatni a másikat. A csempészés lényege az lett volna, hogy a tévé munkatársainak járművébe kokaint juttatnak. Hogy aztán ez önmerénylet, netán valódi kompromittálási próbálkozás volt, máig nem derült ki minden részletében. Akinek nem ugrott be, annak itt egy jelzős szerkezet: haveri kutya.

Aztán persze a kokainról kiderült, hogy sütőpor, a jogerős ítéletből pedig, miszerint az ügy kulcsfigurája, Baráth Miklós “…azt állította, hogy Tóth Viktor, Veres János akkori pénzügyminiszter kampányfőnöke és Helmeczy László ügyvéd megbízásából kábítószert kell elrejtenie Kisberk Szabolcs autójában. A célpontosokkal régóta haragban lévő Helmeczyéket pedig azzal biztatta, hogy így drogügybe keverhetik a Hír Televízió újságíróit. Szolgálataiért a férfi másfél-másfél millió forintot kért – mindkét felet megtévesztve.”

Ebből következően Veres János és szűkebb családi környezete, valamint a Fidesz-holdudvar enyhén szólva se tekinthetők országos cimboráknak. De manapság egy utálkozó fintort se vált ki a dolog, hogy az egykori halálos ellenségek összeborulni látszanak. Mindkét oldalon vannak, akik felmordulnak, de oroszlánrészük beletörődik.

Van azért közös nevező a NER irányába: Dobolyi hajdani EP-tevékenysége “…még a szocialista frakción belül is értetlenséget váltott ki, miután többször kiállt Kína vagy éppen Oroszország igaza mellett az emberjogi vitákban.”  A  kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem kapcsán pedig Dobolyi arra a következtetésre jutott, hogy a magyar nyelvű táblák leszedése nem jelentett különösebb problémát.

„Volt hogy rettegtek a szocik egy-egy megbeszélésen, nehogy megszólaljon, mert még leégeti őket” – számol be a korabeli Index-összeállítás. Az MSZP-nek persze most is kínos az ügy, ciki a dolog. Tiltakozó, hárító nyilatkozatuk mégis rendkívül erőtlen. Ahelyett, hogy mennydörgő hangon kinyilatkoztatnák: bárki, aki Ezektől ilyesmit elfogad, az áruló, s úgy is fogunk bánni vele – csak ilyen latyaklágy motyogásra futja:

“Aki a mai helyzetben elfogad egy ilyen ajánlatot a Fidesztől, az hátat fordít annak a közösségnek, amelyiknek tagja volt. Csalódottak vagyunk, de ez egy olyan helyzet, amikor az érintettek elsősorban saját lelkiismeretüknek tartoznak elszámolással” – így kommentálta az MSZP Dobolyi Alexandra várható nagyköveti kinevezését. A párt szerint az Orbán-rezsim “egy olyan hatalom, amelyik kinevezésekkel, ajánlatokkal megpróbálja kompromittálni az ellenzéket”.

Holott képzeljük el, micsoda önfeledt árulózás kezdődött volna itt, ha mondjuk Schiffer András kap nagyköveti posztot eme rezsimtől. De ezek után már amiatt se nagyon árulózhatnak, hogy az LMP egy-két volt politikusa, így Osztolykán Ágnes vagy Ertsey Katalin kapott (egyébként az eme sorozatban górcső alá vett posztkomcsi vagy szoclib kádereknél jóval alacsonyabb rangú) tisztséget az orbáni rendszertől.

Ámde valószínűleg ettől függetlenül sem futhatná többre, mint ilyen erőtlen tiltakozásra. A szoci pártvezetőkről sok minden rossz elmondható, de az aligha, hogy ne ismernék kitűnően a saját elvtársaikat. Ebből kifolyólag pontosan tudják: nem javallott túl hangosan kiabálni. Tisztséget betöltő, pozíciót viselő tagtársaik jelentős hányada csak az alkalomra, pontosabban az ajánlatra vár.

Sanszos, hogy több száz olyan ember van középszinten a pártban, aki – ha felkínálnak neki ilyen lehetőséget – rögvest dezertál. Mert igazából mi is tartotta össze ezt az állampártból lett utódpártot? Csakis a hatalom – illetve amennyiben épp nincs, akkor a hatalom visszaszerzésének a reménye. Nem mondtunk újat, hisz lényegében minden pártot ez tart össze.

Viszont egy fiatalabb, tisztább, hitelesebb politikai szervezet esetleg három-négy ciklust is kibírna ellenzékben, anélkül, hogy az emberei tömegesen az átállást fontolgatják. De a posztkommunista baloldal túl vén, túl kiégett, túl cinikus már ehhez. Amíg bíztak abban, hogy visszatérhetnek, valahogy egybezártak – a 2014-es összefogásnak is ez volt már csak a kovásza. De mihelyst kiderült, hogy még feles győzelemre sincs remény, az erózió felgyorsult.

Korábban talán a Fidesz is szorongott attól, hogy az őket azelőtt kétszer megverő posztkomcsik ismét összerakják magukat a romjaikból. Mikor kiderült, hogy ettől kár rettegni, a NER is felengedett. Ugyanis ennek a későkádári szoci politikustípusnak csak azért fájt, hogy a Fidesz mindenhová a saját embereit küldi, mert akkor ugye nekik mi marad? Ők a 70-30-as levajazott felosztáshoz voltak szokva.

Most, hogy visszaáll a dolgok korábbi rendje (na jó, talán nem 70-30, csak 80-20 vagy 90-10) a szoci káderek jelentős hányada be fogja látni: nem is olyan rossz ez a NER. Valószínűleg soha nem fogjuk pontosan megtudni, komolyan gondolta-e valaha a Fidesz az úgynevezett elszámoltatást? Netán eleve blöff volt az egész? Vagy menet közben jöttek rá, hogy nem kell a szoclib korszak embereit halomra karaktergyilkolni, pláne nem kell bebörtönözni?

Ugyanis elég, ha lefizetik, kilóra megveszik őket, hisz ráadásul nagyon olcsók, s egyre olcsóbbak lesznek. Aligha véletlen, hogy egy-két, a szabályt próbára tévő kivételt leszámítva, szinte az összes elszámoltatós ügy ment a levesbe. Felmentéssel vagy nevetségesen enyhe ítéletekkel végződvén. Ismerve a posztkomcsi baloldal haveri privatizációs, közbeszerzési, adótrükközős ügyeinek sokaságát, aligha hihető, hogy ne lehetett volna itt akár súlyos letöltendő börtönéveket tucatszám kiosztani.

De (legalábbis egy idő után) biztosan nem ez volt a cél. Mivel bumeránghatásúan kontrasztos lett volna, ha a régi, jó néhány éves szoclib, posztkomcsi ügyekben zsinórban mérik ki a letöltendőt. A NER-káderek sokkal frissebb botrányainál viszont futni van hagyva mindenki.

Így azonban létrejön az egyensúly, hogy ezek is, azok is megússzák. Másfelől pedig a Fidesznek nincs szüksége arra, hogy az MSZP-s nagykutyák börtönbe kerülésével teljesen megfojtsa a hajdani váltópártját. Arra meg főleg nem, hogy az így támadt politikai légüres térbe hitelesebb erők nyomuljanak be.

“A jelölés a naiv demokrata lelkekben mégis zavart okozott, hiszen ők eddig azt hallották, hogy Orbán maga a patás ördög, aki lábon eladja az országot az oroszoknak, pszichiátriára viteti a fák barátait és felmorzsolja a demokráciát. Hogy lehet tőle mégis elfogadni egy ilyen jelölést? […] Egy nagyköveti, főtitkári fizetés azért komoly dolog, teljesen érthető, hogy ilyenkor az ember szívében egy időre kivirágzik a konszenzuskereső, civilizáltan demokratikus közérzület. A kommentelők ezt nem érthetik – ugyan mikor tett az Orbánbasi rendszere állásajánlatot a Klubrádió betelefonálós hallgatóinak?” – fogalmaz vitriolos, fanyar szarkazmussal a Válasz.hu publicisztika rovatában az ilyen kinevezésekről, és az azokat kidumálni akaró szoclib figurákról Eörsi Mátyás esete kapcsán Zsuppán András.

A Fidesz persze még annyira sem érzi magát kínosan. Nem, nekik pont egy ilyen baloldal, egy ilyen ellenzék kell. Zsarolható, fogható emberekkel, akiket kicsit megcibáltak vezetőszíjon, kicsit odasuhintottak rájuk. De épp csak annyira, hogy tudják hol a helyük, hogy megértsék az üzenetet.

Tudnánk mi keményebben is játszani, de mi szabadlábon hagyunk benneteket, mivel pont egy ilyen ellenzékre van szükségünk. Bennünket épp az fog legitimálni, hogy ti szabadlábon maradhattok, sőt az elvtársaitok elfogadják a mi kezünkből nyújtott pozíciót. Itt ne lenne kérem jogállam, nálunk halt volna meg a demokrácia? Hát felmentették az elmúlt nyolc év embereit, sőt még tisztséghez is juthattak nálunk!

Úgy 2009-2010 körül valószínűleg még kabarétréfának, sőt horrorfilm-jelenetnek is erős lett volna, hogy pár év múlva Hunvald György VII. kerületi MSZP-elnök lesz, Molnár Gyula pedig országos pártelnök. És most tökmindegy, hogy ezek az emberek jogilag ártatlanok-e vagy sem? A lényeg ugyanis, hogy nem felelnek meg ama –  a Kósáné Kovács Magdának tulajdonított mondás által örökzöld igazsággá tett – mércének, hogy nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani.

Ők pedig nem látszanak annak, nagyon nem. Ehelyett ugyanolyan sumák és simlis mosolyú figurának, a múlt emberének néznek ki, mint annyian abban a pártban. Hogy minek néz ki valaki – vagy épp minek nézik a többiek – az persze nem jogi kategória. Viszont hogy az MSZP jelentős tényezői ma már kollaborálásra (s túlélésre) gyúrnak, az egyre inkább valószerűnek látszik.

“Moszkvai egyetemi barátja ma Garancsi István üzlettársa a MET-ben, egykori kerületi kabinetfőnöke pedig Tarlós István fővárosi biztonsági tótumfaktuma – mégsem elsősorban Molnár Gyula frissen megválasztott pártelnök miatt mondható, hogy az MSZP a legjobb úton halad, hogy a Fidesz baloldali tagozata legyen. Viszont Molnárnak a kollaboránsnak bélyegzettekkel kell együttműködnie, föltéve, hogy nem két hétre tervezte az új karrierjét.” – idézet Rádi Antónia Molnár-portréjából.

Az MSZMP utódpártja az MSZP. Az MSZP utódpártja viszont a Fidesz. Ez nem vicc. S ahogy telik az idő, egyre kevésbé fogja bárki is mulatságosnak találni. A ’90-es években a Fidesz létrejövő gazdasági holdudvarának a mintaképe akaratlanul is a pártvagyonból magántőkét csináló, hajdan KISZ-funkcionárius és pártkáder MSZP-háttérelit volt.

Amilyen trükköket összefüggésbe hoztak a Fidesz-hátországgal, legyen az székház, bánya vagy fantomcég, azt a rendszerváltás idején az utódpárti vállalkozók már hasonló módon lebonyolították. A Fidesz mestere ebben a szoci klientúra volt.

Csakhogy a tanítvány mostanra felülmúlta a tanítót. Lopásban, demagógiában, gátlástalanságban, tehát az összes fronton. Letarolták az MSZP bázisát és hátterét egyaránt. Ami a ’90-es években az MSZP volt, az ma a Fidesz. A panelnyugdíjasok oroszlánrésze már a rezsicsökkentés táján dezertált. Jelenleg pedig azok dobbantanak, akik eddig úgy-ahogy a pártból éltek (vagy legalábbis reménykedtek, hogy újra abból fognak élni) de immár látják, hogy ez kilátástalan.

Örülünk, hogy ezt a jelenséget a Válasz.hu háza táján is felfedezték, s némi késéssel, (úgy laza másfél évvel az Átlátszó után) ők is elindították a túlélősorozatukat.

A NER most lenyúlja az MSZP-től a használható (tehát kellőképpen elvtelen, mindenáron a győzteshez tartozni akaró) embereit is. Az MSZP persze ezután sem fog megszűnni, hisz a NER  elidegeníthetetlen része – annak szüksége is van rá. Mint egyfajta politikai skanzenre vagy rezervátumra. Ahol fura, atavisztikus őslények utolsó hírmondói élnek, akik már semmiféle veszélyt nem jelentenek az új idők ragadozóira. Hát a biodiverzitás jegyében óvják és védik őket.

Papp László Tamás

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom