Bezárás
Egyéb

Egy hajdani törzsvendég-szerző rövid gyászbeszéde a Népszabi sírja fölött

Átlátszó-bloggerként jelenik meg a legtöbb írásom az utóbbi években. Valaha a leggyakrabban közölt véleményformálók egyike voltam a főáramú nyilvánosságban, de a médiapiac beszűkülésével, a tőkehiánnyal, a szakmai nívó hanyatlásával, a sajtó elpártosodó-elbulvárosodó tendenciáival párhuzamosan részben kiszorultam, részben kiszorítottak onnan. Bár többnyire nem vártam meg, hogy erre sor kerüljön – távoztam önként, szabad elhatározásból. A Népszabadságnál külső szerzőként eltöltött évtizedemre ma oázisként gondolok vissza. Azt írhattam, amit akartam, arról, amiről akartam. De ennek – a Népszabadsággal együtt – vége. Nosztalgikus nekrológ.

KORMÁNYPROPAGANDA HELYETT VALÓDI HÍREK

Előfizetőket keresünk – támogasd a függetlentényfeltáró újságírást havi 1000 forinttal!

Előzmények

Oligarcha-alkuk, zsarolások és gyáva arrogancia – ezért zárták be a Népszabit

“Kiküldtek a hídra és ránk robbantották a két oldalát” – így tüntettek a Népszabadságért

Publikációs felületet és közösségi adománygyűjtő kampányt ajánlunk a Népszabadság szerkesztőségének

“Nagy mesterterv volt” – így nyírták ki a Népszabadságot

A pályámon még nem ütköztem ilyen akadályba – Máriás Leonárd újságíró

A pártalapítvány esete a kiürített kiadóval: a Népszabadság nehéz napjai

Pecina-Vitézy biznisz? Mediaworks-jelzálog a Helyi Téma védjegyein

Máris cenzúráz a Mediaworks? Pedig még ott sincs Mészáros

Megy a bruszt a Népszabi kiadójáért, de még nem ütötték nyélbe az üzletet

Mészáros Lőrinc hatalmas médiabirodalomra tenyerelhet

Bár már öt éve egy sort nem írtam a Népszabiba, a bezárás híre azért eléggé kizökkentett lelkileg. Főleg, amiatt, ahogy értesültem róla. Az ágyban ülve olvasgatok, tévézgetek, mikor egyszer csak a nejem az arcomba tolja az okostelefonját: mi közöd neked a Népszabadság bezárásához? – Mert a közlemény elején ez szerepel: “A PLT-vel és új székhelyével a Mediaworks korszakváltás előtt áll” – Haha, nagyon vicces, akarnám mondani, aztán eljut a tudatomig, hogy ez komoly.

(PLT a szerző monogramja, ám a közleményben a Mediaworks által megvásárolt Pannon Lapok Társaságát takarja – a szerk.)

Igaz, hogy már fél évtizede nem vagyok ott, de előtte, 2000-2011 között a külsős véleményrovat, a Fórum törzspublicistájaként működtem – szinte nem volt olyan hónap, hogy le ne hozták volna egy írásomat.

Hogy is kezdődött? A ’90-es években – finoman szólva – nem rajongtam különösebben az MSZMP utódpártjáért, sem pedig az egykori állampárt “utódlapjáért.” Eleinte – szélsőbalos kamaszként – azért, mert árulónak, megalkuvónak, túl puhának gondoltam őket. Aztán pedig, (mint a baloldalból kiábrándult ifjú liberális) a múlt diktatórikus örökségéhez való hozzáállás okán. Az Élet és Irodalomban kezdtem el még egyetemistaként publikálgatni, arra viszont nemigen gondoltam, hogy a Népszabiban is megjelenhetnék.

Aztán 2000-ben, a Kommunizmus fekete könyvét érintő baloldali támadásokra reagálva írtam egy meglehetősen kemény antikommunista, utódpárt-kritikus cikket. Én lepődtem meg legjobban, amikor Révész Sándor rovatszerkesztő felhívott, hogy leközölné. Írásom a haladó baloldali körökben elég nagy botrányt és balhét generált. A tartalma gondolom legalább annyira, mint a tény, hogy a Népszabadság közölte.

“Megjegyzendő, hogy a konzervatív történetírás, illetve annak publicisztikai felhigítása gyakran jelentkezik liberális köntösben is. Az Élet és Irodalomtól a Népszabadságig terjed annak a primitív előítéletnek a “liberális” menedzselése, amely a kommunizmus és a fasizmus között nem tesz világos különbséget, és a Gulag-rendszert nem kívánja megkülönböztetni a náci haláltáboroktól, a holokauszttól. Varga László levéltárostól Papp László Tamás “közíróig” hosszú a szerzők listája, akik erkölcsileg és szakmailag kétes színvonalon a fennálló rendszer legitimációs ideológiai szükségleteit nap mint nap kielégítik.” – mennydörgött a radikálbalos Eszmélet tanulmányírója.

Ettől kezdve több mint egy évtizeden át voltam szoros (táv)munkakapcsolatban Révész Sándorral. Aki szorgosan közölte írásaimat. Akkor is, ha nem értett egyet velük. Volt, hogy olyan publicisztikámat is lehozta, amelyben kifejezettem az ő cikkét bíráltam. (Sajnos ezt nem tudom belinkelni, ugyanis a lap online kiadása a Hírszerző portál  – másik hajdani “kenyéradóm” – sorsára jutva eltűnt a világhálóról.)

Amennyiben Révész visszautasított egy kéziratot, ahhoz részletes és alapos indoklást fűzött – amelyet persze nem feltétlenül osztottam. De mindez akkor is korrekt eljárás volt. Miként az is, hogy a közlésre szánt cikkek szerkesztett verzióját minden alkalommal átküldte nekem előzetes jóváhagyásra, “láttamozásra.”

Ez csak látszólag természetes. Más orgánumnál több olyan főszerkesztő, illetve szerkesztő volt a praxisomban, akivel azért kellett megszakítanom különben gyümölcsöző együttműködésünket, mert az engedélyem, valamint hozzájárulásom nélkül belenyúlt a kéziratba – így aztán a leközölt verziót ugyanakkor ismertem meg, akár az olvasó. A Népszabadságnál ilyen – legalábbis velem – soha nem történt.

A szerkesztés maximálisan fair, a szerzőt a munkafolyamatba beavató, abban partnerként kezelő módon zajlott. Az újságírásnak egy olyan (jelenleg defenzívában lévő) válfaját képviselve, ahol lehetett vitatkozni, érvelni, racionális disputákat folyatni, egymás meggyőzésével próbálkozni alulról felfelé is. Szerzőnek a szerkesztővel, külsősnek a belsőssel szemben nem volt “félnivalója”, akkor sem, ha “eretnek” dolgot mondott.

Ami ehelyett kezd eluralkodni: az árnyalatvakság. A polgárháborús-szekértáboros tömblogika, a faék ellen faék érveléstechnikája. És persze a Népszabadság végzete kapcsán is lehet a Szabad Népet emlegetni – illetve azt, hogy a Népszabi alapításától fogva több mint harminc éven át az MSZMP hivatalos lapja volt.

Ami tény. Csak az a furcsa, hogy ezt legtöbbször ama hetilap lelkes (és kritikátlan) olvasói szokták észrevételezni, amelynek főszerkesztője még fiatal zsurnalisztaként a Népszabadság Pártélet rovatában ilyen remekművekkel vétette észre magát. Dicsérve benne “…a Magyar-Szovjet Baráti Társaságot, hogy új utakat, lehetőségeket keressen, s találjon a magyar ifjúság internacionalista nevelésére, a Szovjetunióhoz fűződő viszonyuk világlátásuk tisztázására.” 

Netán ama – minden kormány és rendszer alatt talpára eső nagytőkés érdekeltsége által tulajdonolt – napilap előfizetői, amely újság 1968-ban a pártállami diktatúra kormányának félhivatalos lapjaként indult. Vagy azon köztévé pártos fogyasztói, melyet a Rákosi-korszakban alapítottak, s a Kádár-rendszer hajnalán kezdődött az adása. Most akkor az ott dolgozók is mind komonisták?

A Népszabadság az “én időmben” egy sokszínű, véleményrovatában jobboldali közíróknak, politikusoknak is rengetegszer helyet biztosító újság volt. Mellyel én is sokszor nem értettem egyet – s egyet nem értésemet a rovatban is kifejthettem. Zárásképp álljon itt egy névsor, amit Tóth Gy. Lászlóval vitatkozva, 2001-ben tettem közzé a Beszélőben.

“A Népszabadság Érvek, vélemények / Fórum rovatában a múlt év folyamán a következő jobboldali (kormánypárti) politikusok, közírók kaptak megszólalási lehetőséget: Csoóri Sándor, Elek István, Glattfelder Béla, Gógl Árpád, Illés Zoltán, Liebmann Katalin, Mádi László, Martonyi János, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rockenbauer Zoltán, Simicskó István, Solymosi Frigyes, Surján László, Taxner-Tóth Ernő, Várhegyi Attila.

Ha Tóth Gy. szerint a jobboldal toleránsabb és nyitottabb, akkor nyilván nem okoz majd problémát neki a Magyar Nemzet véleményrovatából ennél lényegesen hosszabb listát prezentálni ellenzéki, szociálliberális közszereplők neveivel. Ha az MSZP-hez közel álló Napvilág Kiadó csak Fricz Tamás népi-urbánus vitáról szóló tanulmányát jelentette, akkor a Tóth Gy. műveit kiadó szupertoleráns polgári-konzervatív Kairosz nyilván több könyvet is jegyez már Kéri Lászlótól vagy Ágh Attilától.

A jobboldal bizonyára nemcsak toleránsabb, de önkritikusabb is. Jómagam írtam már támadó hangú kritikát Krausz Tamás és Lengyel László munkásságáról. Emiatt Hegyi Gyula, Kende Péter és Tamás Gáspár Miklós nemtetszését fejezte ki.

Tóth Gy. László – hisz jobboldali! – bizonyára ebben is túlszárnyalt engem, a frusztrált és gyűlölködő balliberális revolverújságírót. Ő nyilván sokkal több cikkben kritizálta Lovas Istvánt és Schmidt Máriát. Amivel magára vonta Rogán Antal, Tellér Gyula és Bayer Zsolt haragját.”

Nyugodj békében, Népszabi!

Papp László Tamás

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom