Bezárás
Egyéb

Nógrádi Györgyöt és Tarjányi Pétert megrohanták a fundamentalisták

De nyugalom: egyik terrorspecialista tévéceleb sem esett iszlám militánsok fogságába. A békés, vértelen keresztény fundamentalizmus hazai rajongói támadták le – dedikálást óhajtva – a két szerzőt, a KDNP ifjúsági szervezete, illetve a Hit Gyülekezete által rendezett  győri előadásaikon. Újfent igazolódott a tétel: a biztonságpolitikai szakértő jelzős szerkezettel leírt közszereplő a bulvárpolitológus momentán legtrendibb válfaja. 

KORMÁNYPROPAGANDA HELYETT VALÓDI HÍREK

Előfizetőket keresünk – támogasd a független tényfeltáró újságírást havi 1000 forinttal!

Két terrorpiaci sztárelemző volt az északnyugat-dunántúli megyeszékhely vendége. Bár Tarjányi Péter és Nógrádi György más időpontban, helyszínen (és közönségnek) produkálta magát, de fellépésüknek mégis volt néhány közös ismertetőjegye. Az Átlátszó tudósítója mindkét rendezvényt figyelemmel kísérte. Összehasonlító tesztben mutatjuk be a terrorpszichózis-konjunktúra szórakoztatva borzongató celebjeit.

Tarjányi előadása Széchenyi Egyetem Új Tudástér tömbjének elviselhető levegőjű helyiségében volt. Nógrádié a Rába Hotel fojtogató klímájú rendezvénytermében. Előbbi helyen könyvet, az utóbbiban levegőt nem lehetett kapni. Tarjányi Péter azért jött le, hogy a nemrég megjelent, A terror stratégája című művéről beszéljen, viszont a szervezők kevés példányt hoztak belőle. E sorok írója hiába állt sorba – mire odaért, a készlet elfogyott.

Nógrádi Györgynél viszont bőven volt a tavaly kiadott önéletrajzi könyvéből. Megnyugtatta a közönséget: jut belőle mindenkinek. Viszont itt se levegőből, se ülőhelyből nem volt sok. A hőmérséklet a terroristák vallatásához használt cellákét idézte. Úgy tűnt, állni fogunk végig, aztán az egyik öltönyös szervező megkönyörül rajtunk: leülhetünk a díszvendégeknek fenntartott helyekre.

Tarjányinál a hallgatóság átlagban jó néhány évvel fiatalabb, míg Nógrádinál hangsúlyosabban reprezentált a nyugdíjas réteg. De mindkét célközönség zöme a középosztályhoz sorolható. Nincsenek jelen a lakossági fórumok régi bútordarabjai, a provokálva, személyeskedve kérdezgető ellenoldaliak. De még kritikus, vitatkozó mondatok sem jöttek a hallgatóktól. Jól levehető, hogy ide a két terrortudor médiasztár rajongói érkeztek.

Ugyan az előadók habitusa és pártszimpátiája nem ugyanaz – Tarjányi korábban a Szocialista Klubban tartott fejtágítót, Nógrádi pedig a köztévé és a Magyar Idők agyonidézett szaktekintélye – de itteni közönségük világnézetében jóval több átfedés mutatkozik. Nógrádit az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) hívta meg. Tarjányi vendéglátói pedig a Hit Gyülekezete Egyetemi Lelkészsége, valamint a Dosek Ritával közösen írt regényét gondozó Patmos Records.

Ha a két rajongótábornál rákérdeznénk olyan dolgokra, mint abortusz, melegházasság vagy eutanázia, nemigen robbanna ki késhegyre menő vita köztük. Politikai és vallási dimenziókban egyaránt hívőkről beszélhetünk. S amikor a rendezvény a vége felé közeledik, akkor esik le, hogy mennyire nem passzol ide ez a két ember.

Talán a közönség, illetve most az olvasók soraiból is látták páran az Önkéntesek című filmet. A Tom Hanks által játszott Lawrence, a csibészesen jóképű hamiskártyás a kártyaadósság (és az uzsorás verőemberei) elől a Békehadtest tagjait szállító repülőgépre menekül. Amikor rádöbben, hova keveredett, s meglátja a földöntúli révületben hallelujázó társaságot, onnan is pucolni akar. A stewardess próbálja feltartóztatni, de ő csak annyit kérdez: “Miért, beleillek ebbe a népitánc-csoportba?” Mire a nő lemondóan megrázza a fejét.

Ugyanezt a kérdést érdemes volna feltenni e tudósítás főszereplőinek, ha már ők nem teszik fel maguknak.

Mindkét figura túl laza az ideológiailag merev közeghez. De azért próbálnak felzárkózni a csoporthoz – vagy az próbál hozzájuk lazulni. Tarjányi mesél a “szélsőséges iszlám valódi arcát” leírni akaró regényéről, amelynek szerzőjeként “belebújtam egy terrorista stratéga fejébe.”

Tarjányi Pétert nehezen tudom elképzelni ahogy Gesztesi Károly és Hack Péter között csápol a Vidám Vasárnap zenei nyitányára. De aki fizet, az rendeli a muzsikát: az író megadja a gyülekezetnek, ami a gyülekezeté. Kicsit hegyeződni kezd az ember füle, amikor Tarjányi arról kezd beszélni, miszerint a harc Európában nemcsak fegyverekkel, de a fejekben és a szívekben is zajlik. Problémának tartván, hogy “a fiataljaink komoly része hit nélkül él, a templomok kiüresedtek, mert a deviancia nagyobb érték a fiataloknak.” A könyv ajánlója fel is teszi a szónoki kérdést: “Le lehet győzni a szélsőséges iszlámot hit nélkül?

Hogy pontosan mi is volna a deviancia, arról csak az előadás vége felé bukik ki egy félmondat. (Bár olyan ez, mint a viccben, amikor Rákosi pajtás kérdezi az úttörőket, ismerik-e az ő harcos életét? Erre Móricka: nem ismerjük, de el tudjuk képzelni.) Amikor már a belpolitikáról  van szó, Tarjányi azon kesereg, hogy a kampányban már Terry Black is szerephez jut. “Ez a melegágya…” – elharapja a mondatot, de a közönség hálás kacajjal díjazza a homofób fantáziát megmozgató freudi elszólást.

Nógrádi György esetén a szexista odamondásokat és poénokat díjazza nevetéssel a valláserkölcsileg mélyen beágyazott publikum. “Egy csinos hölgy elment, romlott az arány!” – veti közbe, amikor a hallgatóság valamelyik női tagja elhagyja a helyszínt. Még húzósabb beszólás, amikor férfi és nő egyszerre lép a terembe, de ülőhely már aligha lesz nekik egymás mellett. Nógrádi újból aktivizálja magát, szemét körülfuttatva leülteti őket a helyiség különböző pontjaira. “A férfi hátramegy, a hölgy elöl marad!” – újabb derültséghullámot generálva.

A közönségből az sem vált ki elemi felháborodást, amikor Nógrádi a politika szexuális álszentségét ostorozza – mondván, a magánszektorban is mindennapos, hogy az embereknek szeretői vannak, de bezzeg, ha egy politikus félrelép, az világbotrány – szinte várom, mikor kezdi el a nyitott házasság pozitívumait ecsetelni. Idáig persze nem megy el, de érződik, hogy nem igazán az önmegtartóztatás híve.

Előadása laza, de pergő nyelvű sztorizgatások füzére. Húzósabb megjegyzései előtt – akár egy, mellékhatásokra figyelmeztető betegtájékoztató – rendre figyelmeztet: “Megint nagyon szemét leszek!” Első sztorija egy norvégiai utazásához kötődik – átverte egy migráns taxisofőr. A közönség ismét nevetgél, hogy lám, ilyenek ezek. (Csupa mázlista ülhet a közönségben, akik szinte csak a sarkkör tőszomszédságában lévő migránsok között bukkanhatnak tipikus lehúzós taxisofőrre – a törzsökös, bennszülött fajmagyar taxisok között nyilván lámpással se bukkanni ilyenre.)

A migránspoénokkal nem tud betelni a közönség. Aztán Nógrádi György belevág Trump elemzésébe. Leszögezi, hogy mindkét jelölt alkalmatlan elnöknek, de nincs ezzel akkora baj: Ronald Reagan is alkalmatlan volt, keverte Brazíliát Venezuelával, de mégis ő nyerte a hidegháborút.

Nógrádi előadásából valami olyasmi csendül ki: nem olyan nagy gond, ha egy politikus össze-vissza hazudozik, mert hát ilyen ez a bitang világ. Ennek alátámasztására Madeleine Albright, Clinton egykori külügyminisztere, valamint Konrad Adenauer hajdani német kancellár lesz felhozva. Utóbbitól idézi, hogy három dolgot nem szabad elhinni: amit a férj a feleségének mond, amit a vadász a vadászatról mesél, illetve amit a politikus a kampányban ígér.

Lélegzetvisszafojtva várom Nógrádi szenzációs bejelentését arról: itt az ideje, hogy a magyar nemzet rehabilitálja Gyurcsány Ferencet, hisz nem tett ő egyebet, csak annyit, mint a nyugati politika nagyágyúi, nem kell hát ezt annyira mellre szívni. De ez valamiért elmarad.

Tarjányi Péter nem teszi ennyire próbára a gyülekezetes közönség toleranciáját. Igaz, a közönség se az övét. Annyira nem vizsgáztatják, kóstolgatják: igaz, már nem kell. Ott voltam egy korábbi könyvbemutatóján, amelyet a Hit Gyülekezete győri imatermében rendeztek. Ott meg is kérdezték tőle: hisz-e Istenben? Az igenlő választ a közönség megnyugvással fogadta. Ezért aztán itt már nyugodtan beszélhet Ghaith Pharaon esetétől a bőnyi rendőrgyilkosságon át egészen a Trump-győzelemig a kurrens témákról.

Tarjányi – elmondása szerint legalábbis – a valódi törvényhozók fejébe is be tud hatolni, nem csak a kitalált terrorstratégáéba. Azt mondja, volt már olyan jogszabályi változás, ami az ő ötletéből született – igaz, azt nem mondja el, melyik is lett volna az? Sok újat persze nem tudtunk meg az előadásából – a spoiler bűnébe pedig itt most nem esnénk – akit érdekel a kötet, olvasson bele.

Elhangzik ugyanakkor pár izgalmasnak szánt nóvum. Például, hogy a magyar titkosszolgálatnak már 1966-ban volt olyan technológiája – egy IPOLY nevű készülék – amellyel távolról is “be tudta élesíteni” – lehallgatásra alkalmassá tudta tenni – a készenléti állapotban lévő vezetékes telefon mikrofonrészét. Pedig hol voltak még akkor a hártyamikrofonok?

A két előadásnak számos közös pontja van: az egyik ilyen Németország, mint téma. Tarjányi regénye Németországban játszódik, s Nógrádi is újra meg újra visszatér a németekre. Merkel teljesítménye szerinte: “8 év siker, 2 év csőd” – ettől Tarjányi diagnózisa sem áll messze.

A két előadás üzeneteinek további átfedései: ez egy ilyen világ, amelyet  cinikus geopolitikai sakkjátszmák fémjeleznek, az országoknak nincsenek barátai, csak érdekei. Aki megteheti, hogy lehallgassa (aztán az így szerzett információval lenyomja) a másikat, az meg is teszi. Ukrajna lehet a nagy vesztese a Trump-győzelemnek (Nógrádi már az ukrán gazdasági menekültek tömegeit is megpendítette lehetőségként), Izrael viszont örült Trumpnak, Oroszország helyett a közel-keleti térségen lesz a hangsúly. Senki nem érdekelt az erős Európában.

S hogy kik akarják az európai gazdaságot legyengíteni? Kína, Oroszország, USA. (Úgy látszik, már nem is két, hanem három pogány között vagyunk – dünnyögjük magunkban.) De – legalábbis Nógrádi így véli – Trumppal mégis jobban járt Európa. Nógrádi pergőbb nyelvvel beszélt – gyorsírónak is becsületére válik lejegyezni. A riporteri jegyzetlapok is gyorsan betelnek.

A végére jöjjön egy Nógrádi-aranyköpés.”A románok hihetetlenül ügyesek: az USA még ki sem talált valamit, ők már támogatják.” (A közönség nevetésébe a magyar nacionalizmus román nacionalisták iránti komplexusos irigysége vegyül: utáljuk őket, de milyen jól csinálják, ezt kéne tőlük eltanulni.)

Nógrádi György elmondja még: Törökország egyszemélyi diktatúra. (Tehát mégse frankó illiberális demokrácia? – kérdi magában a tudósító.) Az előadó nemigen hisz Erdogan puccsverziójában. Szerinte furcsa, hogy a rendőrök gyakorlatilag kézifegyverrel tették ártalmatlanná a nehézfegyverzetű hadsereget. (Ezt azért Szíjjártó Péternek is elmondhatná, ha összefut vele – jegyezzük meg halkan.)

“Orbán Viktor mond valamit, a Nyugat nekimegy, aztán ők is megcsinálják, amit mondott.” – ez a diagnózisa Nógrádinak az itthoni helyzet nemzetközi kontextusáról. Tarjányi persze kritikusabb, de azért ő is megadja Orbánnak, ami az Orbáné. Tőle is elhangzik a fordulat, ami ellenzéki körökben is mind gyakrabban. (Nagyjából így foglalható össze: én ellenzéki vagyok, de Orbánnak azért ebben vagy abban igaza van.) Hogy Tarjányi eme orbáni mondatot egyetértőleg idézte, azért a hallgatóság java aligha fog neheztelni. Migránsügyben a Hit Gyülekezete gyaníthatóan inkább kormánybarát érzelmű.

Az pedig nem Tarjányi Péter hibája, miszerint a  kritikai hang mellé nem társul demokratikus kritikai alternatíva a jelenlegi rendszerben. Hogy is társulna? Az ellenzék totális szétesettségét bizonyítja, hogy a vele szimpatizáló egyetlen napilapot sem volt képes megmenteni, az egyetlen, tematikusan politizáló ellenzéki tévécsatorna pedig csak az ultrakonzervatív keresztény fundamentalizmus kegyelméből létezik. Ahogy Tarjányi könyve és előadása is.

Papp László Tamás

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom