Bezárás
Egyéb

A Mediaworksnél nem lesz kormánypárti Népszabadság, ezt is a Kutyapártnak kell csinálnia

Nem látja „sem racionális lehetőségét, sem gazdasági megalapozottságát” a Népszabadság újraindításának a Mediaworks Zrt. igazgatósága. Állítólag komolyan vizsgálták, és erre jutottak. Ez áll az anyacég, a Mészáros-közeli Opimus Group Nyrt. hétfői tőzsdei közleményében.

Hirdetés

Liszkay Gábor, Lóczi János és Pintér Andrea alighanem a médiatörténetbe kerülnek: a Mediaworks Zrt. igazgatósági tagjaiként ők döntöttek most úgy, hogy nincsen esély az október elején bezárt Népszabadság újraindítására.

Liszkay a kormányszócső Magyar Idők felelős kiadó-tulajdonosa, Lóczi lapigazgató ugyanott, Pintér Andrea pedig jogász, aki még Heinrich Pecina idejében érkezett a Mediaworkshöz, de akit már akkor „Mészárosék” trójai falovának gondoltak a cégnél.

A Népszabadságot pár nap híján 60 év megjelenés után október elején botrányos körülmények között bezárták. Ezt még Pecináék intézték – az osztrák pénzember VCP-csoportja a hónap végén adott túl a kiadón. Benne 12 megyei napilappal, a Nemzeti Sporttal, a Világgazdasággal, nyomdával és magazinokkal.

A vevő a márciusban létrejött Opimus Press Zrt. lett. Az új tulajdonos anyacégét, a tőzsdén jegyzett Opimus Group Nyrt.-t bonyolult személyes szálakkal lehet Mészáros Lőrinc milliárdos felcsúti polgármesterhez kötni.

Kapcsolódó cikkeink:

Kiadók, hotelek, focicsapat – ezeket zsákolták be Mészáros Lőrinc rokonai, barátai és üzletfelei 2016-ban

Viharsarki nagygazdaságok Mészáros-közelben

Még 36 évig bérelhet állami földet a Mészáros-közelbe került Hidasháti Zrt.

Mészáros Lőrinc hatalmas médiabirodalomra tenyerelhet

Megy a bruszt a Népszabi kiadójáért, de még nem ütötték nyélbe az üzletet

A Buda-Cash-csődtől a Népszabadság likvidálásáig

Oligarcha-alkuk, zsarolások és gyáva arrogancia – ezért zárták be a Népszabit

A Népszabadság bezárásakor Pecina gazdasági érveket hangoztatott, ezeket számos helyen ízekre szedték, mi is így tettünk fentebb linkelt cikkünkben. A gazdasági érvek – a BÉT honlapján hétfőn megjelentetett Opimus-közlemény szerint – most mégis visszaköszönnek.

„A társaság egyszemélyes leányvállalata, az Opimus Press Zrt. felkérése alapján a 100 százalékos tulajdonában álló Mediaworks Hungary Zrt. igazgatósága megvizsgálta a Népszabadság című napilap újraindításának lehetőségét. A vizsgálat lefolytatása alapján a Mediaworks Hungary Zrt. igazgatósága nem látja sem racionális lehetőségét, sem gazdasági megalapozottságát a Népszabadság című napilap újraindításának” – fogalmaz a közlemény.

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt nem várta meg a Mediaworks előre borítékolható döntését, és már novemberben, Nerszabadság néven beindította a kormánypárti verziót a www.n0l.hu címen. A hiánypótló projektet a Paks3 beruházás állami hirdetéseivel finanszírozzák.

Rádi Antónia

Már megint itt van az év vége. Az Átlátszó idén is keményen dolgozott azért, hogy átláthatóbb és szabadabb legyen Magyarország. Most itt a lehetőség, hogy úgy támogasd a munkánkat, hogy ezzel egy karácsonyi ajándékra is szert teszel. Ha előfizetsz egy évre, akkor névre szóló 2017-es Átlátszó Támogatói Kártyát küldünk. Újfajta átlátszós póló is van. Részletek itt.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom