A Duna Aszfaltnak egy 52 milliárdos munkával indul az év

Fotó: Marton Szilvia / Napi Gazdaság
Fotó: Marton Szilvia / Napi Gazdaság

 

Szíjj László cége építi az M4-es gyorsforgalmi út M0 és Cegléd közötti egyik szakaszát.

A Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő (NIF) Zrt. 2016 májusában írt ki nyílt közbeszerzést az M4-es gyorsforgalmi út M0 és Cegléd közötti szakaszának megépítésére. Az M4-es egyébként eleinte autópályának indult, kivitelezésében a Közgép is részt vett, de a magyar hatóságok a drágaságára hivatkozva elkaszálták a beruházást, miután Simicska Lajos összeveszett Orbán Viktorral.

Az uniós közbeszerzési értesítőben január 7-én közzétett eredménytájékoztató szerint az M0 és Cegléd közötti szakasz két részben, összesen nettó 72 milliárd forintért készül el.

Az egyik szakaszt 20,48 milliárd forintért a francia Colas három cége építi, a Colas Út Zrt., a Colas Hungária Zrt. és a Colas Közlekedésépítési Kft.

A másik szakaszt 52,14 milliárdért a Duna Aszfalt Kft. és az EuroAszfalt Kft. kivitelezésében készül el.

Ennek a szakasznak a költségeit az EU-s értesítő szerint a NIF előzetesen 4,78 milliárd forintra becsülte, vagyis a Duna Aszfalt és az EuroAszfalt nyertes ajánlata közel 11-szer drágább az állami cég által előzetesen kalkulált kiadásánál. Loppert Dániel, a NIF szóvivője a HírTV megkeresésére azonban azt közölte, hogy a becsült összegnél csupán elírás történt, az nem 4,78 milliárd forint volt. Loppert az Átlátszónak is megerősítette, hogy a becsült érték valójában 47,8 milliárd forint volt, és hamarosan fel is adják az erről szóló, korrigált dokumentumot az EU-s közbeszerzési értesítőben.

Erdélyi Katalin

Újévi előfizetési akció!

Ha január 8-ig előfizetsz egy egész évre, akkor névre szóló 2017-es Átlátszó Támogatói Kártyát küldünk. Újfajta átlátszós póló is van. Részletek itt.

  • Péter István

    Hála Jóistennek, akkor most már nem kell tovább izgulni, mert akadtak olyan becsületes magyar vállalkozók, akik gondoskodnak az M4 gyorsforgalmi út megépítéséről.