Ángyán József: egy Fidesz-alapító körei és külföldi érdekcsoportok vásároltak be az állami földből Győr-Moson-Sopron megyében

maxresdefault

 

Ángyán József, a második Orbán-kormány volt vidékfejlesztési államtitkára újabb tanulmányt tett közzé a földárverésekről. A Győr-Moson-Sopron megyében történtek általános tanulságokkal is szolgálnak, melyek Ángyán szerint pontosan mutatják a föld- és birtokpolitika feudális klientúra-építő jellegét.

 

Hirdetés

800x600_BUEK

 

A megyében árverésre meghirdetett állami földterületek közel kétharmadát Simicska Lajos és Nyerges Zsolt nagyvállalkozók érdekeltségi körébe tartozó  Lajta-Hanság Zrt. által 2051-ig bérelt területek adják. A Mezort-csoportba tartozó céget  2001-ben privatizálták, másik tizenegy állami gazdasággal együtt, amelyeket szakmai berkekben csak „piszkos 12”-ként emlegetnek.

A Fidesz rendszere Ángyán szerint úgy működik, hogy ha egy gazdasági érdekeltség a „mi kutyánk kölyke” státusban van, akkor a Fidesz által irányított állam minden eszközével kiszolgálja és segíti az érdekcsoport zsákmányszerzését. Például az állam „stratégiai partnereként” támogatások és az erőforrások monopolhelyzetű fő megszerzőjévé válhat. Például a Csányi Sándor agrárérdekeltségei közé tartozó Bonafarm-csoport gazdaságai kivételezett mintagazdaságokká válhatnak, így maguk alá gyűrhetik, integrálhatják az élelmiszergazdaság java részét.

Amíg a politikai elit szemszögéből nézve a “mi kutyánk kölyke“ státust fennmarad, addig az érdekcsoport a kivételezett helyzete is érinthetetlen. Azonban ha valamilyen körülmény folytán a politikai elittel ápolt baráti viszonya megromlik, úgy helyére más érdekcsoportok azonnal bejelentkeznek. Az így kialakult bandaháborús viszonyok legnagyobb vesztesei Ángyán szerint az állam által magukra hagyott gazdálkodó családok, és helyi közösségek.

Korábbi cikkeink Ángyán Józsefről

Ángyán József újabb tanulmánya a Fejér megyei termőföldek rablóprivatizációjáról

Így verte át Orbán Viktor Ángyán Józsefet a 2010-es választások előtt

Földárverések: Itt a legújabb Ángyán-jelentés

Ángyán József beolvas: Így még nem osztotta ki egy volt tagja sem az Orbán-kormányt

Kisegítők és tartótisztek (2) – Beszélgetés Ángyán Józseffel

Kisegítők és tartótisztek (1) – Beszélgetés Ángyán Józseffel

Hálórészletek – Beszélgetés Ángyán Józseffel

Tervek és taszítások – Beszélgetés Ángyán Józseffel

Egyetemi háttérháborúk – Beszélgetés Ángyán Józseffel

A megyében a legnagyobb terület (összesen 799 hektárt, az elárverezett megyei összterület 11,8%-át) egy Fidesz alapító közgazdász, Szajkó Lóránt érdekköre szerzett meg. A Szajkó körül csoportuló emberek a Kisalföldi Mg. Zrt. és a Miklósmajori Mg. Kft. részben közös vezérkarából ismerik egymást. Szajkó nemcsak a rendszerváltáskor vette ki a Fidesz-alapításból a részét, hanem 2010 után is kapcsolódott a kormánypárthoz, páldául tejüzemének átadójáról a Fidesz honlapja is beszámolt.

 

fazekasszajko
Szajkó Bálint és Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter kép: kormany.hu

A nagy nyertesek között egy stróman-gyanús új földdesúrnőt is megnevezett Ángyán.  Fazakas Ildikónak nem ismert a mezőgazdasági előélete. Mégis Győr egyik tíz emeletes lakótelepi panelházának nyolcadik emeletéről nyert el 201 hektárt, ami a megyében egyben elárverezett legnagyobb földrészlet, és az összes elárverezett megyei állami földterület 3%-a.

 

 

A jelentésből megállapítható, hogy az elárverezett 235 darab, összesen 6748 hektár  területű birtoktestből közel 13%-át (összesen 30 darab birtoktestet, 872 hektár területet)  nyolc külföldi, illetve kettős állampolgár nyertes árverező szerezte meg. Közülük is kiemelkedik a nickelsdorfi illetőségű, szarvasmarha- és sertéstartással foglalkozó Paul Meixner és családja. Ő már 2011-ben a hetedik legnagyobb Győr-Moson-Sopron megyei uniós agrártámogatást felvevő társaság tulajdonosa volt. A Nyugati Kapu TSz tulajdonosaként, már 2011-ben is több mint 1300 hektáron gazdálkodott.

 

angyan3

 

Ángyán József ezúttal egy ajánlást is hozzáfűzött a szokásos tényadatokon alapuló részletes elemzéséhez, amelyet itt olvashat:

Ajánlás

Győr-Moson- Sopron megye állami földprivatizációs adatainak vizsgálata – a megye helyzetéből fakadóan – számos fontos szempontra rávilágít, annak eredményei pedig sok érdekességet, specialitást mutatnak, érdekes színekkel járulnak hozzá az országos összképhez.

Maga az a tény pl. ugyan nem egyedül álló, hogy tőkeerős árverezők kikiáltási áron szereznek meg nagy birtoktesteket, de az már szembetűnő, hogy ebben a megyében a hivatalosan közzétett tényadatok tanúsága szerint minden 1.000 hektár elárverezett területből 935! hektár így – versenytársak, árverseny és licitálás nélkül – került az árverési nyertesekhez. Az már csak „hab a tortán”, hogy a megyében is előfordult olyan „árverseny” is, ahol az árverező – az ár szándékos felverése, ezzel az esetlegesen elővásárlási jogukkal élni akarók, helyi gazdacsaládok kiszorítása érdekében – egyedül, önmagára licitált, így a nyertes árajánlat ugyan meghaladta a kikiáltási árat, de ez árversenynek nem, csupán a tőkeerővel való visszaélésnek és a jog megcsúfolásának tekinthető.

Ez az a megye továbbá, ahol a Kormány által közölt, hivatalos adatok alapján minden nyolcadik hektár elárverezett állami földterületet külföldi vagy kettős állampolgár nagybirtokosok szereztek meg. Bár a megyék közt – sajnos – az sem példátlan, hogy politika-közeli rokoni, baráti gazdasági érdekkörök jutnak jelentős állami földterületekhez, ám itt különleges színfoltként a legnagyobb területet szerző árverési nyertesek listáját a 37 FIDESZ alapító tag egyike és az ő érdekköre vezeti.

No és az is e megye „specialitásai” közé tartozik, hogy itt található az a Lajta Hanság Zrt., amely állami területeit korábban, még a „baráti viszony” – az első Orbán-kormány, a „piszkos 12-nek” nevezett állami gazdaságok privatizálása – időszakában 50 évre bérbe kapta. E baráti viszony megromlásával, a közbeszédben csak „Orbán-Simicska háborúként” emlegetett folyamatban azonban – a „hűbéri” birtokadományozó, ám „hűtlenség” esetén attól megfosztó feudális rendszer jellemző vonásának megfelelően – minden bérbe kapott állami területét dobra verték. Így ezek – a Lajta Hanság Zrt. „bandaháborúnak” áldozatul esett, „hűbérúri büntetésként” elvett, klientúra-cserére szánt területei – adták a megyében árverésre bocsátott területek közel 2/3-adát.

A Győr-Moson Sopron megyei állami földprivatizációs zárójelentés – a hivatalosan közzétett adatok alapján, egyéb információs adatbázisokat is igénybe véve – mindezeket és számos egyéb szempontot is részletesen elemez, és igyekszik megmutatni a „Földet a gazdáknak!” program igazi megyei arcát.

Ezzel a szándékkal, az igazság, a nyilvánosság valamint a tisztességes, jó akaratú emberek összefogásának erejében töretlenül bízva, adventi várakozással és baráti szeretettel ajánlom atényeken és azok elemzésén alapuló megyei összeállításomat, állami földprivatizációs zárójelentésemet a megyében és azon kívül élő kortársaimnak éppen úgy, mint okulásul gyerekeinknek és unokáinknak, a jövő nemzedékek tagjainak, a tetteinket megítélő utókornak.

Gödöllő, 2016. december 18. – Advent 4. vasárnapja

Ángyán József

 

Vágó Gábor

Év végi előfizetési akció!

Ha január 8-ig előfizetsz egy egész évre, akkor névre szóló 2017-es Átlátszó Támogatói Kártyát küldünk. Újfajta átlátszós póló is van. Részletek itt.

  • Péter István

    A nyílt árveréseken – a jogosultsági keretein belül – mindenki annyi földet vásárolt, amennyit csak akart. Ezért, minden további blabla szánalmas és nevetséges. És hát, olyan is van, hogy valaki belecsavarodik a saját mániájába.

    • darázsfészek

      Úgy gondolod, tisztességes dolog, hogy közpénzből megszedték magukat az új földesurak + állami banktól kaptak rá hitelt, és abból megveszik a földet, amit majd a földalapú támogatásból visszafizetnek, amit szintén az állam ad?
      Ha jön egy tolvaj, ellopja a pénzed, és abból megveszi a földedet, az úgy rendben van?
      Lehet, hogy egy ilyen agyhalottnak itt nincs semmi látnivaló, úgyhogy neked nem kell elgondolkodnod a tolvajlásokon, de más, akinek nálad több esze van, az hadd gondolkodjon már.

      • Péter István

        Miért nem beszélsz normálisan? Egy kicsit konkrétabban, ki, mikor, mennyit lopott és melyik bíróság állapította ezt meg.

        • valodi

          Hahaha! Hát mit gondolsz, minek tartjuk Péterünket?

          “Az ügyészség megszüntette a Kanyok Attila fideszes tiszaújvárosi önkormányzati képviselő (szociálpedagógus, Mengyi Voldemort Roland fidesz-nagyúr kampányfőnöke) ellen folytatott eljárást azzal az indokkal, hogy bár fiktív székhellyel (Mezőcsát, Szent István u. 48.) pályázott állami földekre (496 hektár), a valótlan adattal kötött szerződést nem szegte meg.”
          http://nol.hu/belfold/verszeme..

          • Péter István

            De Visinszkij elvtárs már meghalt és az ügyészség nem a hazug rágalmak alapján dönt.

          • toportyán

            Nevetni lehet csak a fajtádon.Hol élel te vajh?Biztos hogy nem magyarhonban.

          • István Balogh

            Azt se feledd, hogy a hatályos – és persze csak a másodrendű állampolgárokra vonatkozó – jogszabály szerint egy magánszemély legfeljebb 300 ha termőföldet birtokolhat. Ez a 496 egy picivel mintha több volna!

        • János Virág

          A népbíróság,és a tettesek felelni fognak!

    • Pál Zele

      Az árverések nyíltak voltak ez tény de a huncutság nem érhető tetten .A földeket először bérbe adta az NFA 20 évre és ,hogy kinek adta ki bérbe azt NFA döntötte el és ezeket a földeket meghirdették eladásra nyílt árveréseken .Árveréseken lényegében semmilyen verseny nem alakulhatott ki hisz csak a bérlőnek érte megvenni a földet ,hisz senki sem vesz olyan földet amire 17-20 év múlva léphetne először :-)fejér megyében 1 hektár föld kb 0,8-1,2 millióért volt meghirdetve és mondjuk békés megyében 4 millióért :-)vajon miért ?Voltak etikátlan részei is ezeknek a dolgoknak de szerintem még igy is pozitívan kell értékelni ezeket a földeladásokat még ha a legnagyobb nyertesei nem is a kis emberek voltak :-)

  • János Virág

    Az árverés nyílt volt,de csak fidesz haverokat engedtek pályázni! Akár a dohány boltoknál!