Bezárás
Egyéb

Kicsoda Adnan Polat, a magyar miniszterelnök török barátja és üzletfele?

Adnan Polat török üzletember néhány napja azzal keltett feltűnést, hogy Orbán Viktor társaságában kapták lencsevégre a felcsúti Pancho Aréna tetején. Erre korábban nem volt példa, azt viszont eddig is tudni lehetett, hogy a magyar állammal és a miniszterelnök családjával is üzletel. Bemutatjuk, hogy ki is Adnan Polat.

Mint jó barátjának, úgy mutogatta Orbán Viktor Felcsútot és környékét a Pancho Aréna tetejéről Adnan Polat török milliárdosnak február 18-án a Videoton-Újpest bajnoki mérkőzés előtt. A Bors fotóin megörökített pillanatok megerősítik az emberben azt az érzést, hogy az oligarcha olyan bizalmi viszonyban van a miniszterelnökkel, amely megalapozza a környezetével való üzleteket. A kormányfő vejéhez, Tiborcz Istvánhoz köthető cégekben ugyanis Adnan Polat és üzlettársai már tavaly megjelentek.

A 64 éves Adnan Polat a kelet-anatóliai Erzurumban született. A sajtónak adott interjúiban azt mesélte fiatal éveiről, hogy négy-öt évesen került Isztambulba, és a középiskola végéig építkezéseken dolgozott. Egyetemi diplomáját az USA-ban, a Long Island University-n szerezte 1976-ban. Ezt követően 1981-ben beállt a családi vállalkozásba, a Polat Holdingba, és fokozatosan átvette a cégbirodalom irányítását. 2002-ben a török Kerámia Szövetség elnökévé választották, 2003-tól az Ege Seramikban is elnökként dolgozott öt éven át. Az üzleti élet mellett szerencsét próbált a politikában is: 1999-ben indult az isztambuli főpolgármesteri posztért, de nem őt választották meg.

Adnan Polat életpályájának ezen a pontján találkozott Orbán Viktorral: a Magyar Narancs Mészöly Kálmán Szőke Szikla című életregényéből idézte fel, hogy mikor és hogyan ismerkedtek meg. Az első találkozás 2005-ben, az Isztambulban megrendezett Bajnokok Ligája-döntő előtt történt.

„Kihasználtam az alkalmat, és Orbán Viktort bemutattam Adnan Polatnak, a Galatasaray tulajdonosának, egy dúsgazdag helyi vállalkozónak. Vele aztán körbejártuk Isztambult, hol Adnan Polat, hol én mutattam meg a város nevezetességeit.” – írta Mészöly a könyvében.

Ez a találkozó olyan jól sikerült, hogy 2006-ban a Polat-csoport egyik cége, a burkolólap-gyártásban világvezető EGE Seramik a Vasas futballcsapatának mez-szponzora lett. A cégcsoport további tagjai többek között az építőiparban és az ingatlankereskedelemben tevékenykednek, illetve kerámiakészítéssel, és újabban szélenergia-termeléssel is foglalkoznak. A Polat családé a 42 emeletes isztambuli Polat Tower. A birodalom nagyságát mutatja, hogy vállalkozásainak jegyzett tőkéje  összesen mintegy 57 milliárd forintra rúg.

Adnan Polat 2013-ban a török elnökkel, Recep Tayyip Erdoğannal látogatott hazánkba, hogy Orbán Viktorral magyarországi befektetési lehetőségekről tárgyaljanak. A találkozó igencsak eredményesnek bizonyult, hiszen Adnan Polat vállalkozása, az ALX Magyar–Török Kereskedelmi Központ Kft. üzemelteti 2015 áprilisa óta a törökországi magyar nemzeti kereskedőházakat, amiért több mint egymilliárd forintot kapott a Magyar Nemzeti Kereskedőháztól. Sőt, Polat lett az elnöke a Török Külgazdasági Kapcsolatok Bizottsága török–magyar tagozatának is.

Az üzletember egyik irodaházában, a Polat Ofisban kapott helyet az Isztambuli Magyar Intézet, az Isztambuli Magyar Főkonzulátus, az Eximbank isztambuli képviselete, és a Magyar–Török Kereskedőház is.

A külgazdasági kapcsolatok mellett Adnan Polat 2015-ben a magyar ingatlanpiacon is megjelent. A milliárdos cége az AMX Investments a tulajdonosa annak a HBRE International Investments-nek, amely 2015 augusztusában megszerezte az AMX HS Real Estate Management Hungary Kft.-t. A cég ügyvezetője Polat régi üzlettársa, Suat Gökhan Karakus volt. Az AMX HS vette meg – mint az Átlátszó megírta – a Rátkai Klub Városligeti fasori épületét, a Spitz-villát.

Ezzel egyidőben jött létre az a BDPST Zrt., amely a HBRE-vel közösen átvette a Karakus másik vállalkozását, az AMX Nador House Hungary Kft.-t, és amely 50 százalékos tulajdonos lett az AMX HS-ben is. Az AMX Nador House nagyon jó üzletet csinált, mert az övé lett a József nádor téri Postabank-székház. Szerkesztőségünk is beszámolt arról, hogy az ingatlanon hamarosan túladtak, az a jordán milliárdos Ghaith Pharaon ügyintézőjéhez, Ammar Abu Namous által jegyzett céghez került, és átnevezték  Pharaon-Kappának.

Korábbi cikkeink Adnan Polatról

Kastélyok, villák, székházak – így gyarapodott a miniszterelnöki vő környezete az elmúlt évben

A jó bevándorlók: arab, török és ázsiai üzletemberek az Orbán-család körül

Jordániai üzletember vásárolt meg egy Tiborcz Istvánhoz köthető ingatlancéget Postabank-székházastul

Milliárdos török üzletember a Tiborcz Istvánhoz köthető cégcsoportban

Tiborcz István ismerőse került az AMX HS Real Estate Kft. élére

kapcsolati_halo1642

Infografika: Magyar Narancs

A BDPST Zrt. révén Polathoz köthető a miniszterelnök veje, Tiborcz István is, aki éppen 2015 tavaszán gondolta úgy, hogy kiszáll az Elios Innovatív Energetikai Zrt.-ből, és átvált az ingatlanbizniszre. Tiborcz fizette be a BDPST százezer forintos bejegyzési illetékét a cégbíróságon, üzlettársa, Hamar Endre ügyvédi irodája járt el a turai Schossberger kastély megvételénél. Az ingatlant egy másik, a BDPST által létrehozott vállalkozás, a TRA Ingatlanhasznosító és Szolgáltató Kft. szerezte meg.

A Tiborcz által közvetetten tulajdonolt Elios Innovativ Zrt. cég az elmúlt években EU-s forrásból finanszírozott közvilágítás-korszerűsítési projektetek sokaságát nyerte el. Az Elios Innovatívnak adott pályázatok ügyében vizsgálódni kezdett az EU csaláselleni hivatala, sőt az Európai Bizottság illetékes főigazgatósága is érdeklődni kezdett a pályázatok során tapasztalt szabálytalanságok iránt.

Azóta több olyan találkozó híre jelent meg a magyar sajtóban, amelyeken a török oligarcha tárgyalt a kormányfő családtagjaival. A Magyar Narancs újságírója szúrta ki, hogy Adnan Polat és a fia, Kerim Polat az egyik belvárosi szálloda teraszán beszélgetett a miniszterelnök lányával, Orbán Ráhellel. A turizmus iránt érdeklődést mutató Orbán-lány és férje a Postabank-székházat megvásároló a jordán cég ügyvezetőjével, Ammar Abu Naomussal, és a valódi tulajdonosnak tartott Gaith Pharaonnal is találkozott.

További kapcsolódási pont a török milliárdos és a magyar miniszterelnök családja között, hogy a Magyar Kereskedőház Polaték által működtetett izmiri kirendeltségét – mint a 444 megírta – Orbán Viktor felesége, Lévai Anikó unokaöccse, Szeghalmi Balázs vezeti. Adnan Polat a hvg.hu értesülése szerint a 2016. július 15-i puccskísérlet után Törökország imázsának javítása érdekében magyar újságírókat utaztatott ki hazájába.

A futball szeretete is összeköti a török üzletembert a magyar miniszterelnökkel: Polat a Galatasaray Sport Klub labdarúgó szakosztályának alelnöke volt 1992-1996 között, később pedig az egész klubnak az elnöke lett 2008-2011 között. Ekkor készült el a Galatasaray új, 53 ezer férőhelyes stadionja is.

Csikász Brigitta

 

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom