Bezárás
Egyéb

Az Átlátszó által feltárt ügyben is nyomoznak Simonka György ellen

Költségvetési csalás gyanúja miatt rendeltek el újabb nyomozást egy uniós projektben.

A Magyar Nemzet információi szerint újabb ügyben indult vizsgálat Simonka György fideszes országgyűlési képviselő ellen. Úgy tudják, hogy Tényi István a 24.hu cikke alapján tett feljelentést, amely azonban egy olyan témát boncolgat, amelyről az Átlátszón már 2015-ben beszámoltunk.

A magyar-román közös uniós pályázattal, a HURO-val foglalkozó cikksorozatunk második részében foglalkoztunk a kommunikációs pályázatokkal, amelyben feltűnt Simonka György. A Békés megyei községben, Pusztaottlakán működő alapítvány, valamint a romániai Arad városának polgármesteri hivatala által lebonyolított, “Cross Press Közös sajtó szolgáltatás a határmenti térség jobb informálása érdekében”(HURO 1001/276/1.2.3) nevű projektjének összértéke 200 ezer euró volt.

A projektvezető, Simonka érdekeltségébe tartozó Dél-Békés Mezőgazdasági Termelőiért Közhasznú Alapítvány (DBMTKA) által kiírt, áfával 79 ezer euró értékű közbeszerzési pályázat szerint az elvégzendő munka többek között honlapfrissítés, összesen 60 percnyi rádióadás elkészítése, egy 3×2 napos médiatréning lebonyolítása, valamint publikációs kiadványok (sic!) elkészítése volt.

A DBMTKA képviselője a 2012-es közhasznúsági beszámoló szerint Tóth Renáta volt, aki anyja neve (Simonka Zsófia) alapján rokona, egy forrás szerint unokatestvére Simonka Györgynek.

Mivel a munka nem érte el a 25 millió forintos értékhatárt, a Magyarországon elterjedt gyakorlat szerint a kiíró hirdetmény nélküli tárgyalásos úton ítélte oda a pusztaottlakai Likefest Szervező és Szolgáltató Kft.-nek, amely korábban állatsimogató létesítésére nyert pénz.

A másik két pályázó sem volt köszönőviszonyban semmilyen sajtótevékenységgel, az egyikük a Likefest szomszédjában található Simba Hungary Kft. volt, amelynek korábban Simonka György volt a tulajdonos-ügyvezetője. A cégek székhelyét meg is találtuk a pusztaottlakai “business parkban”.

A Közbeszerzési Döntőbizottság egy bejelentés alapján vizsgálatot indított, amelyben megerősítették, hogy az egyik meghívott cég benne volt a pályázatot kiíró alapítvány alapítói körében, az alapítvány kuratóriumának egyik tagja pedig a pályázat lebonyolítása idején ügyvezető igazgatója volt a nyertesként kihozott cégnek – írta a 24.hu.

A közbeszerzési hatóság akkor 1,5 millió forint befizetésére kötelezte a DBMTKA-t, amely megfellebbezte a döntést. A bíróság 300 ezer forintra csökkentette a büntetést, amelyet újra megtámadtak, de ezt a fellebezést végül elutasították. Az eredmény most, másfél évvel később lett nyilvános.

D. Kovács Ildikó

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom