Bezárás
Egyéb

Bebetonozott, majd felgyújtott mágnesszalagokat találtak Vác környékén

Félig elégett mágnesszalagokat találtak Vác környékén – tudta meg az Átlátszó egy helybelitől, aki a neve elhallgatását kérte. Nem tudni egyelőre, hogy mit tartalmaznak a szalagok, továbbá azt sem, hogy ki és miért pont így akarta azokat megsemmisíteni. Állítólag egy ellenzéki párthoz kerültek.

„A szokásosnál nagyobb volt a járműforgalom a környékünkön, ezért kíváncsiak lettünk arra, hogy a gépkocsik mit kerestek ott. Aztán mikor megtaláltuk a helyet, meglepődve vettük észre, hogy valamit el akartak égetni, csak éppen nem sikerült, mert az időközben eleredt eső eloltotta a tüzet.”

A helyszínt alaposan megnézve annyi derült ki – közölte az informátor a szerkesztőségünkkel –, hogy a mágnesszalagok valahova be voltak betonozva, onnan szedhették ki azokat. A betondarabokkal nem is bíbelődtek, mert jócskán maradt belőlük az adathordozókon.

„Úgy-ahogy kibontották a mágnesszalagokat, kihozták a határba, gúlába rakták mindet, majd meggyújtották az egészet. Csak az esővel nem számoltak.”

Kezdetben – ez múlt kedden, március 14-én délelőtt történt – kifejezetten szorgalmazták, hogy munkatársunk is legyen szemtanúja a leletnek, ez a találkozó azonban elmaradt, csak fényképeket kaptunk a szalagokról.

Az érintett ingatlan tulajdonosának megbízottjával kellett volna találkoznunk Vácnál, hogy onnan együtt menjünk a helyszínre. A találkozót azonban lefújták, arra hivatkozva, hogy a gazda teendői miatt később, de még aznap kerül rá sor.

Mivel az illető nem jelentkezett, munkatársunk érdeklődött nála, azonban azt a választ kapta, hogy az ingatlan tulajdonosa meggondolta magát. Méghozzá azért, mert felvette az egyik ellenzéki párt helybeli politikusával a kapcsolatot, aki azt javasolta neki, hogy „várjon a médiával”.

Mostanáig ez a párt sem állt elő a sztorival.

Informátorunk még közölte azt is, hogy a mágnesszalagokat biztonságba helyezték, és kíváncsian várják, hogy azok tartalmáról kiderül-e valami.

Egyelőre az Átlátszó is csak annyit tud tenni, hogy a rendelkezésünkre bocsájtott helyszíni fotókat közöljük. Amennyiben ennél több is kiderül a leletről, beszámolunk a fejleményekről.

Csikász Brigitta

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom