Bezárás
Egyéb

Bemondásra kapott 400 milliót a kormány kedvenc írótehetség-gondozó szervezete

Egész csokorra való válaszunk van már a szóba jöhető illetékesektől, illetve magától a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft-től arra vonatkozóan, hogy nincs adat. Nincs az eddigi működésükről, a tavalyi támogatás felhasználásáról, de arról sincs, hogy kinek az előterjesztésére és milyen megfontolásból kapott a szervezet tavaly még 400 milliót.

A Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. (KMTG) két éve még nem is létezett, de mostanra 550 millió állami támogatást söpört be. Az első 150 millióból ún. íróakadémiát szerveztek, amelynek az eredménye egy vaskos, ám meglehetősen visszhangtalanul maradt kötet lett. Még el sem készült a szervezet első teljes éves működésének beszámolója, a tavaly év végi pénzosztással már jött is a következő 400 millió.

Két hónapja próbáljuk mi is, mások is kideríteni, létezik-e, és ha igen, mit tartalmaz az előterjesztés, amely alapján a kormány tavaly karácsonykor újabb 400 milliót adott az „íróakadémiára”. A kormányhatározat ugyanis mindössze annyit mond, hogy a támogatás célja

„A Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság megalapításáról szóló 1569/2015. (IX. 4.) Korm. határozat alapján létrejött Kárpát-medencei Tehetséggondozó NKft. Előretolt helyőrség íróakadémia elnevezésű programja”

Január 7-én Kabai Lóránt költő-szerkesztő kérte az EMMI-től a döntést megalapozó, illetve a KMTG eddigi eredményeit bemutató dokumentumokat. A minisztérium tíznapi töprengés után arra jutott, hogy nem minősülnek adatkezelőnek Kabai kérdései tekintetében. A szerkesztő megkereste a KMTG-t is, kérve a 150 milliós első támogatás eredményeit bemutató dokumentumokat, illetve az eddigi tevékenységükről szóló beszámolót.

A KMTG – jogi értelemben korrekt – válasza az volt, hogy majd a törvényes határidőre, vagyis május 31-ére közzéteszik a szervezet tavalyi működéséről szóló beszámolót. (Tegyük hozzá, aki már látott ilyet, az pontosan tudja, hogy a tevékenységre vonatkozó érdemi információk nem nagyon vannak ezekben a beszámolókban.)

Mivel a művészetpolitikai illetékes EMMI azt nyilatkozta, az ügyben nem adatkezelő, a Miniszterelnökéghez fordultunk, kérve a támogatási döntést megalapozó dokumentumot. A február 7-én benyújtott adatigénylést bő két hétig rágta a hivatal, majd kiderült, hogy itt sincs adat: „Tájékoztatom, hogy a Miniszterelnökség nem rendelkezik adattal igénylése tekintetében.

Figyeljünk a finom distinkcióra: a Miniszterelnökség nem azt mondja, hogy nem adatkezelő – ez egy kormányhatározat vonatkozásában elég vicces is lenne-, hanem azt, hogy nem rendelkezik ilyen adattal. Azért nem rendelkezik, mert nincs.

Azért nincs, mert a kormány úgy döntött 400 millió forintról, hogy sem az EMMI-nek, sem a Miniszterelnökségnek nem volt a kezében semmilyen komolyan vehető értékelés sem az előző 150 millió elköltéséről, sem az újabb 400 milliós igény megalapozottságáról. Bemondásra ment ez bizony, akár Orbán János Dénes mentora instanciázott legfelsőbb helyen az újabb százmillókért, akár Balog miniszter járta ki az újabb apanázst.

Becker András

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom