Bezárás
Egyéb

Éppen most válik köddé a Voldemort-ügy egyik kulcsszereplője

Tavaly novemberben döntött úgy a Mengyi-ügyben országosan ismertté vált Public Sector Tanácsadó Kft. taggyűlése, hogy a társaság nevét ANV Management Kft-re változtatják. Néhány héttel később viszont már a jogutód nélküli megszűnésről határoztak. Ugyanez történt Holbok Sándor másik pályázatíró cégével, a Public Sector Consulting Kft-vel is.

Azon a tavaly novemberi taggyűlésen, ahol a névváltozásról döntöttek, született egy másik fontos határozat is: a Jeltz Holding Kft. megvásárolta Holbok Sándor a Public Sector Tanácsadóban (PST) birtokolt üzletrészét, és ezzel a társaság 100 százalékos tulajdonosa lett.

Napra pontosan ugyanakkor ugyanezen a változáson esett át Holbok másik cége, a Public Sector Consulting Tanácsadó és Szolgáltató Kft.(PSC): november 17-én átnevezték LDY Invest Kft-nek, majd január 1-jén döntöttek a végelszámolásról. A jogutód nélküli megszűnésről szóló döntést már az új tulajdonos, a Jeltz Holding Kft. hozta meg, a végelszámolás lefolytatását pedig ugyanarra az ügyvédre, Tamási Bertoldra bízta.

A Jeltz Holding tulajdonos-ügyvezetője Varga Zsigmond, Holbok régi partnere és üzlettársa, aki a Public Sector-cégekben is ügyvezető volt, de számosan ismerik őt azokon a településeken, ahol ezek a cégek a különböző felzárkóztatási és más projekteket vezényelték.

A Jeltz Kft-nek 2015-ben 200 milliós árbevétele volt és 175 millió tiszta nyeresége, a két PS-cég viszont 300 millió bevétel mellett mindössze 10 milliós nyereséget hozott. A végelszámolás miatt már elkészült beszámolók szerint 2016-ban megtört a lendület: A PST 4 millió forint érbevétel mellett -17 millió adózott eredményt ért el, míg a PSC 3 milliós árbevételéből 1,8 millió profit lett.

A két cég korábban is érdekes eredményeket produkált: a PSC például 2012 és 2015 között közel 400 milliós árbevétellel 38 millió forint veszteséget termelt a tulajdonosoknak, ami egy tanácsadó cég esetében elég sajátos gazdálkodásra utal.

Nem hozott sokkal több nyereséget a PST sem: hiába volt az árbevétele ugyanebben az időszakban 630 millió, mindössze 32 millió forint tiszta nyereséget termelt Holboknak és Vargának. A két PS-cég eredményét összegezve az látszik, hogy a legjobb négy év alatt 1 milliárd forint fölötti árbevétel mellett 6 millió veszteséget hoztak a tulajdonosoknak.

Holbok pályázatíró-tanácsadó cégeinek nem is a közvetlen jövedelmezőség miatt volt jelentősége: ahogy a 168 óra cikksorozatából kiderül, inkább a mások pályázatain keresztül megvalósított forráskihelyezésben volt kulcsszerepe a PS-cégeknek, személy szerint pedig Holbok és Varga mellett a pályázatíróként dolgozó B. Szilviának.

B. az egyetlen, akit előzetes letartóztatásba helyeztek a Voldemort-ügy politikaközeli kulcsszereplői közül, de már ő is szabadlábon van. Emlékezetes, Csepreghy uniós ügyekért felelős államtitkár a 168 órának azt nyilatkozta, azért ismeri B.Szilviát, mert egy játszótérre járnak a gyerekeik.

Akárhogy is, mire kitűzik az első tárgyalást a Voldemort–ügyben, a kulcsszerepet játszó Public Sector-cégeknek már valószínűleg csak hűlt helye lesz.

Becker András

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom