Bezárás
Egyéb

Hétmillió forintba került a paralimpiai bizottság tavaly júniusi divatbemutatója

Érdekes tételek is szerepelnek a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) 2016 júliusában, a paralimpiai nyári játékok előtt megtartott közgyűlésének és divatbemutatójának elszámolásában. Így például az MPB elnöke, Szabó László barátjának cége is munkához jutott. 

Mintegy 7 millió forintba került az a rendezvény tavaly július 15-én a Várkert Bazárban, amelyen bemutatták a Magyar Paralimpiai Csapat riói forma- és sportruházatát – derült ki abból a tájékoztatásból, amelyet a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) adott ki az Átlátszó közérdekű adatigénylésére.

A divatbemutatót megelőzően tartották meg egyébként az MPB közgyűlését, amelyen elfogadták a paralimpiai csapat összeállítását. A helyszínért a PMB a Várgondnokság Közhasznú Nonprofit Kft. részére két részletben összesen 635 ezer forintot utalt.

A formaruházatot pályázaton választották ki, a zsűri tagjai Epres Panni, Borókai Fanni a Design Terminál projektvezetője és Pálfi Judit paralimpiai ezüstérmes vívó voltak. A formaruházatot a Celeni varrta meg, a tervező Cselényi Eszter kék-barna-fehér színű kollekciót alkotott. A sportruházatot a piros-fehér-zöld színű gálakollekcióval, fehér, piros és szürke színű kiegészítő termékekkel a Tisza vállalat készítette el.

A divatbemutatóra az MPB a Netraw Bt.-től 417 703 ezer forintért rendelt dekorációt, valamint 701 ezer forintért eszközöket. A Netraw ügyvezető igazgatójának, Váry Péternek egy másik érdekeltsége, a Macaron és Társai Kft. a rendezvényen étkeztetést is végzett mintegy 200 ezer forintért.

További eszközöket adott még a Colossal Rendezvénytechnikai Kft. 1,6 millió forintos értékben. Ez a szolgáltatás sem lehetett azonban teljes körű, mert a paralimpiai bizottság – mint a tájékoztatásukban megadták – URH adó-vevőt és adaptert közel 10 ezer forintért más cégektől szerzett be.

A cateringet a Budapest Party Service (BPS) Kft. biztosított a rendezvényen, amiért a paralimpiai bizottság 1 millió 33 ezer forintot fizetett ki. A cég egyik tulajdonosa Semsei Rudolfé, aki 2015-ben elnyerte az „Év Vendéglőse” díjat, és aki a társaival a Vakvarjú éttermeket viszi.

A megfelelő hangtechnikáért az LGT és a Skorpió zenekarok alapítójaként ismert Frenreisz Károly cégének, az Omega Trading Kft.-nek 308 ezer forintot fizetett az MPB.  A társaság a rendezvény után nem sokkal zrt.-vé alakult.

Szintén hangtechnika megjelöléssel állított ki számlát a paralimpiai bizottságnak a Dancemix Records Bt. 63,5 ezer forintról. A vácrátóti vállalkozás ügyvezetője és beltagja a település polgármestere, Spiegelhalter László, vagy, ahogy DJ-s körökben ismerik, Spigiboy. A zenész korábban a paralimpiai bizottság elnökével, Szabó Lászlóval közösen szervezett DJ-táborokat.

Az MPB költekezéseiből az előző elnök, Gömöri Zsolt idején adódtak gondok. A volt vezetővel szemben – mint a hvg.hu megírta – tavaly augusztusban sikkasztás és hamis magánokirat felhasználása miatt emeltek vádat, mondván, Gömöri Zsolt az érdekkörébe tartozó cégeknek jogtalanul fizetett ki közvetítői jutalékokat.

Gömöri elnökségének idején az MPB több mint egymillióért bérelte ki egyetlen napra az Iparművészeti Múzeumot 2012-ben, hogy közgyűlést tartson a díszteremben, majd és gálavacsorát adjon az Üvegcsarnokban, miközben a paralimpikonoknak egy 2013-as külföldi versenyen a pénzhiány miatt olyan külvárosi motelben kellett megszállniuk, ahonnan alig tudtak bejutni kerekesszékeikkel a nemzetközi verseny helyszínére.

Csikász Brigitta

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom