Bezárás
Egyéb

Ki ad 890 millió forintot 24 millióért? Persze, hogy a Quaestor-cég állami felszámolója

Mindössze kétmillió forint havi bérleti díjért adta ki az ETO Park Hotelt a tulajdonos Quaestor-cég állami felszámolója 2015-ben – értesült az Átlátszó. Ez a legóvatosabb becslések szerint is százmilliós nagyságrendű ajándékpénz évente a bérlőnek.

Határozatlan időre havi nettó kétmillió forint bérleti díjért vette bérbe a 2015. július 17-én a becsődölt Quaestor-csoporthoz tartozó győri ETO Park Hotelt a Service 4 You Szállodák Kft. A bérlő cég alig egy hónappal a szerződéskötés előtt, június 19-én alakult.

A bérbeadást a felszámoló cég, az állami tulajdonú Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. intézte. Tehette, miután az ingatlantulajdonos ETO Park Kft. felszámolásáról szóló bírósági határozat már majdnem egy héttel korábban, július 10-én jogerőre emelkedett.

Nem csak a szerződés került az Átlátszó birtokába, de az ETO Park egyik fő hitelezője, a szintén állami Magyar Fejlesztési Bank Zrt. által készíttetett szakvélemény is, amely a hotel üzemeltetéséből eredő éves bevételeket 418-787 millió forintra teszi 2013-2022 között.

A bevételeket mi kicsit másképpen számoltuk. A szálloda honlapján közzétett legalacsonyabb napi szobaárat, aktuálisan 33 ezer 900 forintot felszoroztuk a szobák számával (103) és 365-tel. Az eredménynek (1,2 milliárd) pedig kiszámoltuk a 40 és a 70 százalékát is, mivel turisztikai szakemberek szerint e két arány között lehet valahol az átlagos szobafoglaltság a jó elhelyezkedésű négycsillagos hotelben. Az eredmény 892, illetve 480 millió forint.

A költségeket a szakvélemény 297-632 millióra taksálja a 2013-2022-es időszakban. Vagyis százmillió felett cseng a kassza a legszerényebb becslések szerint is 24 milliós bérleti díj kiadás mellett.

Azt, hogy 24-e még a 24, vagyis emelt, netán csökkentett-e idő közben bérleti díjat a felszámoló, nála, illetve a bérlő cégnél is kérdeztük, válaszukat várjuk.

A bérlő Service 4 You korábban szintén felszámolás alatti turisztikai céggel kötött üzlet révén került a hírekbe. Akkor a kehidakustyáni wellness-komplexum, a Club Kehida működtetését vette át, miközben az üdülési jogosultak attól tartottak, hoppon maradnak a felszámolásban.

A győri szálloda azon kevés vagyontárgyak egyike, amely megmaradt a Quaestor 2015 márciusi csődje után, és alkalmas lenne a károsultak legalábbis részbeni kifizetésére.

Az Átlátszó Quaestor-dossziéja

Az ügyészség nem értett egyet a Quaestor értékes ingatlanprojektje, a leendő olimpiai falu zár alá vételével

MSZP-közeli és oroszbarát szálak a 200 milliárdos Quaestor-csődben

Kereskedőház-milliárdok: a Xénia-láztól a moszkvai informatikai elhárításig?

Irodabútorokból fizetnék ki a Quaestor hitelezőit

Közel 200 millió forintot vett fel egy állami sofőr a Quaestortól a csődbejelentés napján

Kokik és sallerek az ügyészségnek Quaestor-ügyben

Újabb Quaestor-talány: a luxemburgi végrehajtás

Tarsolyék hétmilliárdos iowai fantomja – be sem jegyzett offshore cég részvényeivel fizetett a liechtensteini tulajdonos

Közpénzek a Quaestornál: csúcsra jár a kormányzati ködgép

Rádi Antónia

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom