Bezárás
Egyéb

Korrupcióinfó: Műkörömépítő cégre bízták a családsegítő pályázatok elbírálásának előkészítését

A Család-Ifjúság és Népességpolitikai Intézet EU-s forrásokkal kapcsolatos közbeszerzései hemzsegnek a gyanús kifizetésektől. A fél éve megszüntetett EMMI háttérintézmény helyébe egy másik állami tulajdonú nonprofit kft lépett, rögtön kapott is egy hatmilliárdos pályázatot egyedüli indulóként, mondta Hadházy Ákos, az LMP társelnöke.

A Család-Ifjúság és Népességpolitikai Intézet (NSZCSI) is áldozatául esett a kormány tavaly szeptemberi háttérintézmény átszervezési hullámának. Hadházy Ákos LMP társelnök megvizsgálta a jogutódlással megszüntetett intézmény eddigi közbeszerzéseit és számos esetben lelt igencsak problémás kifizetésekre.

Hadházynak az a véleménye, hogy azért kellett bezárni az NSZCSI-t, amiért beszántották az uniós források fekete lyukának számító Türr István Kutatóközpontot is, hogy eltüntessék a nyomokat.

Számos uniós nagyprojektnek volt a gazdája az NSZCSI. 1624 milliós uniós támogatást vettek fel szociális szolgáltatások modernizációja, központi és területi stratégiai tervezési kapacitások megerősítése, szociálpolitikai döntések megalapozása címszóval futó projektben.

A szociális képzési rendszer modernizációját egy 5,3 milliárd forintos EU-s projektből finanszírozták.  A korai életszakaszban feltárt fejlődésbeli rendellenességek, lemaradások kezeléséhez szükséges hozzáférés javítására egymilliárd forint jutott uniós kasszából.

Korábbi cikkeink a Hadházy-féle korrupcióinfókról

Korrupcióinfó: Copy-paste projektekre mentek az EU-s százmilliók az egészségügyben

Korrupcióinfó: Tiborcz István üzleti köre szívja a vérünket állami segítséggel

Korrupcióinfó: Oldalanként félmillió forintos tanulmányok a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamaránál

Korrupcióinfó: Milliárdok mentek a mentésirányításra, mégsem ér ki mindig a mentő

Korrupcióinfó: Hatmilliárdnyi gyanús közbeszerzést húzott be az uniós pénzekre szakosodott polip

Korrupcióinfó: Milliók mentek dinnyekóstoltatásra is – így működik a Simonka György körüli cégháló

Korrupcióinfó: Elszabadult az uniós pénzből épült szellemhajó Győrben

Korrupcióinfó: a trafikok mintájára osztották az uniós tanoda-támogatásokat

Korrupcióinfó: Dél-Békésben is varázsoltak a közpénzekkel

Korrupcióinfó: Azért szüntetik meg az egyik legkorruptabb háttérintézményt, hogy eltüntessék a nyomokat

Korrupcióinfó: fidesz-közeli cégek nyerészkedhetnek a túlárazott Erzsébet-táborokon

Korrupcióinfó: Hová tűnt a Fidelitashoz kötődő Új Nemzedék pénze?

Korrupcióinfó: fideszes kötődésű vállalkozó nyerészkedhetett a munkahelyi képzéseken

Korrupcióinfó: 558 millió forint EU-s pénz ment el 59 darab földbe ásott lyukra

Az EFOP 3.1.1 kisgyermekkori nevelés támogatása kiemelt 1260 milliós projekt valamilyen oknál fogva szerepel az NSZCSI honlapján, de a projektben konzorciumi partnerként a a Családbarát Ország Nkft szerepel.

Nem csak ez a projekt az egyetlen összekötő kapocs a megszüntetett NSZCSI és a helyébe lépő Nonprofit Kft között. Jóval beszédesebb, hogy mindkét jogi személy székhelye a budapesti Tüzér utca 33-35 alatt volt/van. A nonprofit Kft székhelyét pár nappal a háttérintézmény megszünte után helyezte át a Tüzér utcába.

A cég tulajdonosa az a kormány-közeli Új Nemzedékek Központ Kft, amelyet az ÁSZ is feljelentett az ügyészségnél, mert nem tudott rendesen elszámolni az előző nagy projektjével.  A Családbarát Ország Nonprofit Kft egyedüli indulóként hatmilliárd forint uniós támogatást nyert el egy új uniós projektre.

Hadházy úgy véli, hogy az NSZCSI nyilvánosan fellelhető közbeszerzései azt mutatják meg, hogy a nemes társadalmi célok megvalósulása helyett újból egy szűk céghálózat gazdagodását láthatjuk csupán. A közbeszerzéseknél a legtöbb esetben sorozatban olyan cégeket hívnak meg  a szakmai feladatok elvégzésére, amelyeknek semmi közük az adott területhez.

Havi 330 ezer forintért béreltek három darab használt Opel Insigniát közel két éven át. Ebből a pénzből újat is vehettek volna, de olcsóbbat is bizonyára találtak volna, ha nem egy ajánlatból választották volna ki a nyertest.

Egy hódmezővásárhelyi, ingatlanbérbeadással foglalkozó cégtől (Utilitas Pro Kft) 16,5 millióért rendelték meg a képzési dokumentáció monitorozását, bármit is jelentsen ez a tevékenység.

Egy rendezvény étkeztetéssel foglalkozó cég (Event Procontrol Kft) végezte az irattárazást több, mint 24 millióért. Egy akkoriban frissen alakult, azóta nullás mérleggel rendelkező, aggteleki szociális szövetkezet készített módszertani útmutatót gyermekbántalmazási témakörben 19 millióért.

Brüsszelben a magyar állam elbukta azt a 78 milliót, amit az intézet az  LDAP Számítástechnikai Kft-nek adott egységes informatikai alapú nyilvántartási és monitoring rendszer kialakítására. A már létező rendszer forráskódját (amit csak az NSZCSI használt) egymillióért vette meg egy évvel a pályázat előtt az LDAP. Ez a nyilvánvaló üzérkedés a brüsszelieknek is szemet szúrt, száz százalékos korrekciót írtak elő.

Egy műkörömépítéssel és fodrászattal foglalkozó cég közel húszmillióért végezte el az intézetnek a nem kis felelősséggel járó feladatot, a személyes gondoskodást végző személyek, nevelőszülők, valamint a befogadói szülői ellátásban dolgozó szakemberek pályázatainak előzetes bírálatát.

Tehát közvetetten emberi sorsokról döntött egy olyan cég, akinek a pedagógiai referenciái között a szempilla-hosszabbítás és a sminkelés oktatása szerepel.

Szintén egy mindenhez is értő cég az NSZCSI-től 24 milliót húzott be a koragyermekkori intervenció rendszer-hiányosságainak azonosításáért. A felnőttképzéssel foglalkozó Prekog Alfa Kft. a Schmidt Mária köréhez kapcsolódó ózdi digitális pénznyelő erőmű projektben is alvállalkozóként szerepelt.

Vágó Gábor

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom