Bezárás
Egyéb

Közel 18 millió forintot kapott a Századvég az olimpiához kapcsolódó tanácsadásra

A kormányközeli gondolattartálynak azt kellett megvizsgálnia, hogy a budapesti olimpia megrendezéséhez szükséges infrastrukturális fejlesztéseket miként lehetne EU-s pénzből finanszírozni.

Az olimpiarendezésről népszavazást kezdeményező Momentum február 17-én leadta a referendum kiírásához szükséges 138 000 aláírás közel kétszeresét, 266 151 darabot. Emiatt február 22-én Orbán Viktor, Tarlós István és Borkai Zsolt közölte, hogy visszavonják Budapest pályázatát.

Azóta eltelt 2 hét, de még nem felejthetjük el teljesen az olimpiát. Most a közbeszerzési értesítőből pottyant ki egy csontváz.

A március 8-án megjelent tájékoztató szerint az állami tulajdonban lévő Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zrt. (KKBK) még január 16-án szerződést kötött a Századvég Gazdaságkutató Zrt.-vel. A Fidesz-közeli gondolatközpont nettó 17,8 millió forintért vállalta, hogy feltérképezi, miként lehetne, lehetne-e egyáltalán EU-s pénzből finanszírozni a budapesti olimpia megrendezéséhez szükséges infrastrukturális beruházásokat.

“A nyertes ajánlattevő feladata az olimpiarendezéshez szükséges infrastrukturális fejlesztések uniós forrásból történő finanszírozhatóságának vizsgálata, ennek alapján 1 db forrástérkép elkészítése, valamint ehhez kapcsolódó szakértői tanácsadási szolgáltatás biztosítása legfeljebb 300 óra időtartamban, vállalkozási szerződés keretein belül.”

A Századvég Zrt. tulajdonosa Szalay-Bobrovniczky Kristóf, akit tavaly ősszel nevezett ki a kormány londoni nagykövetté. Szalay-Bobrovniczkynek korábban közös cége volt Habony Árpáddal, akit 2015-ben a Heti Válasznak adott interjújában bajtársának nevezett. Látták őket együtt a Four Seasons hotelben és a londoni repülőtéren is. Felesége, Szalay-Bobrovniczky Alexandra, budapesti főpolgármester-helyettes.

A Századvégnek nem ez az első közpénzes megbízása a budapesti olimpiai pályázathoz kapcsolódóan: a Budapest 2024 Zrt. tőlük rendelt 10 ezer darab propagandakiadványt 3,5 millió forintért.

Erdélyi Katalin

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom