Bezárás
közbeszerzés

A WHB építhet az evangélikus egyház állami támogatásából

A kormány 2013-ban 4,98 milliárd forintos támogatási szerződést kötött az Evangélikus Egyházzal, hogy 2017 őszére megújulhasson a budapesti és győri Insula Lutherana. Győrben a felújításokat a WHB végzi, eddig 700 millióval drágábban az evangélikusok által becsült összegnél.

A kormány 2013. október 31-én kötött megállapodást a Magyarországi Evangélikus Egyházzal arról, hogy az állam 4,98 milliárd forintot ad az Insula Lutherána épületeinek felújítására, hogy azok 2017 októberére, a reformáció 500. évfordulójára megújulhassanak.

A budapesti Insula Lutherana (“Evangélikus Sziget”) rekonstrukciójára 300 millió forint állami támogatás jutott, ebből készültek a Deák téri épület feliratos spalettái.

A kormány a fennmaradó 4,68 milliárd forintot a győri Insula Lutherana felújítására adta az evangélikus egyháznak. A hajó alakú épületegyüttes renoválása összesen 9 részből áll: a templom, a konvent, az iskola, a szeretetház és két lakóépület felújítása, továbbá a szeretetház bővítése, valamint új óvoda és új tornaterem építése.

A kép kattintásra nagyobb:

insulalutherana

A Győri Evangélikus Egyházközség (GYEE) a munkálatokra 2015. március 25-én gyorsított meghívásos közbeszerzést írt ki, a tenderen az Épkar Zrt. és a West Hungária Bau (WHB) Kft. indult. A 2015 júliusában közzétett eredményhirdetés szerint a megbízást a WHB kapta.

A West Hungária Bau Kft. az egyik olyan Fidesz-közelinek tartott építőipari vállalkozás, amely 2010 óta egymás után kapja a milliárdos állami megbízásokat. Ez a cég építi például a lovardát a Budai Várba és a Kerepesi útra, de a Zsolnay-botrány kapcsán is felmerült a neve.

A cég tulajdonosa Paár Attila, aki 2015-ben megvette a miniszterelnök vejétől, Tiborcz Istvántól a Green Investments & Solutions Kft.-t, amelyen keresztül Tiborcz a közbeszerzésekkel vastagon ellátott Elios Zrt. tulajdonosa volt.

A tájékoztató dokumentum szerint a GYEE előzetesen nettó 3,39 milliárd forintra becsülte a keretmegállapodás értékét, ám a szerződés végleges értékét nem tüntették fel. Ezt azzal magyarázták, hogy a pályázóknak most csak egységárakra kellett ajánlatot tenniük, és a nyertes ajánlattevő majd a későbbi konzultációk során mond konkrét árat az egyes projektekre.

2015. november 22-én tette le a győri Insulana Lutherana alapkövét Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára, és Prőhle Gergely, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője.

A kivitelezésre kiírt első közbeszerzésen már két hónappal korábban, 2015. szeptember végén eredmény született. Az új óvoda költségét a GYEE nettó 233,4 millió forintra becsülte, de a WHB ennél jóval drágábban, 349,7 millióért építette meg a tavaly nyáron átadott épületet.

Szinte minden részprojekt többe kerül annál, amennyire a GYEE tervezte, a WHB ugyanis csak egy esetben vállalta a becsült összegnél olcsóbban a munkát.

Táblázatunk időrendi sorrendben mutatja a költségnövekedéseket:

Tárgy Becsérték (nettó Ft) Összeg (nettó Ft) Eltérés (nettó Ft)
óvodaépítés 233 402 034 349 705 606 116 303 572
Rát M. tér 2. felújítása 230 000 000 256 585 787 26 585 787
Öregtemplom felújítása 192 000 000 248 954 406 56 954 406
Kossuth u. 16. felújítása 168 000 000 199 284 337 31 284 337
Rát M. tér 2. felújítása / módosítás 0 6 482 750 6 482 750
iskolafelújítás 389 000 000 303 859 326 -85 140 674
Kossuth u. 16. felújítása / módosítás 0 9 798 716 9 798 716
tornaterem építése 908 000 000 1 063 550 144 155 550 144
Konvent felújítása 251 191 446 641 976 474 390 785 028
Összesen: 2 371 593 480 3 080 197 546 708 604 066

A Rát Mihály tér 2. alatti épület felújítását a GYEE által előzetesen saccolt összegnél 26,5 millió forinttal többért, nettó 256,5 millióért vállalta el a WHB 2015 decemberében, majd 2016 júniusában ehhez pótmunkákra hivatkozva hozzácsaptak még 6,5 millió forintot.

Az Öregtemplom felújítását a WHB nettó 248,9 millió forintért vállalta, vagyis 56,9 millióval drágábban a GYEE által becsült értéknél.

A Kossuth utca 16. szám alatti lakóépület felújítását az előzetesen tervezett 168 millió forint helyett 199,2 millióért vállalta el a WHB tavaly áprilisban, majd augusztusban pótmunkák miatt megtoldották az összeget még 9,7 millióval.

Az iskolafelújítás az egyetlen kivétel: azt a GYEE által becsült összegnél olcsóbban, 389 millió forint helyett 303,8 millióért végzi a WHB. Az új tornaterem épületét azonban a GYEE számításainál 155,5 millióval drágábban, 908 millió forint helyett bő 1 milliárdért építi a cég.

A legnagyobb eltérés a Konventtel kapcsolatos beruházásnál van: a felújítást a GYEE 251 millió forintra becsülte, ám a WHB az összeg két és félszereséért, 641,9 millióért végzi el.

Az összesített adatokból az látszik, hogy az eddigi munkálatokat a Győri Evangélikus Egyházközség 2,37 milliárd forintra becsülte, de ennél már most 700 millióval drágábban, bő 3 milliárd forint értékben szerződtek a WHB-val.

Ráadásul ebben az összegben a közbeszerzési tájékoztatók alapján még nincs benne a Szeretház felújításának és bővítésének költsége, ami jelenleg még nem ismert. A 2015 júliusában közzétett dokumentum szerint a GYEE a Szeretházzal együtt, összesen tervezett 3,39 milliárd forintot költeni az Insula Lutherana építési munkálataira. Ez abban az esetben sikerülhet még, ha a Szeretház renoválását megoldja 300 millióból a WHB.

A munkálatok gőzerővel zajlanak, hogy elkészüljön minden őszre, a reformáció ötszázadik évfordulójára. Az iskolafelújítás jól halad, csak némi kihívást okoz a 800 gyereknek és a tantestületnek. Február elején a tavaly átadott óvoda egyik fala beszakadt a tornacsarnok építése közben, de más problémáról nem számolt be a helyi sajtó.

Erdélyi Katalin

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom