Korrupcióellenes “árnyékügyészséget” indít Juhász Péter és Jávor Benedek

KK Final

 

Nem akarják, hogy nyom nélkül elsüllyedjenek a korrupciós ügyek, és következmény nélkül maradjanak a korrupciós esetek. Ezért a Jávorhoz és a Juhászhoz kötődő alapítványok együttműködésbe kezdtek. Máriás Leonárd tényfeltáró újságíró is a Közérdekvédelmi Központhoz igazolt.

 

 

A Jávor Benedek (a Párbeszéd Európai Parlamenti képviselője) által alapított Zöld Műhely Alapítvány, illetve a Juhász Péter (az Együtt elnöke) által fémjelzett Igazmondó Alapítvány közös korrupcióellenes projektet indított a mai napon. A Közérdekvédelmi Központ célja, hogy minden civil eszközt felhasználva küzdjön a korrupció ellen.Missziójuk:

“A Közérdekvédelmi Központ a korrupció visszaszorítására létrehozott intézmény, árnyék-korrupcióellenes ügyészség, melynek célja közös érdekeink védelme, a törvények betartásának kikényszerítése és az igazságszolgáltatás segítése azokban az ügyekben, amelyekben politikai vagy gazdasági szereplők visszaélnek hatalmukkal és befolyásukkal, jelentős károkat okozva a magyar adófizetőknek.

Ezt a feladatot egy állami, független nyomozóhatóság látná el leghatékonyabban, ezért tevékenységünkkel egy korrupcióellenes ügyészség felállításának szükségességét is szeretnénk bizonyítani.

Az intézményt a Zöld Műhely Alapítvány és az Igazmondó Alapítvány támogatásával hoztuk létre, de további támogatókat és segítőket is örömmel fogadunk. A korrupció elleni küzdelemben mindenkire szükség van, aki tenni akar közös érdekeink védelméért és a közélet megtisztításáért.

A sajtóban napvilágot látó egyedi ügyek felháborodást váltanak ki. Mi arra szeretnénk rámutatni, hogy ezen a területen rendszerszintű problémával állunk szemben, és ennek a felszámolásához szándékozunk tevékenységünkkel hozzájárulni.”

Profi jogászok segítségével az utolsó utáni jogorvoslati lehetőségeket is kihasználva küzdenek majd a korrupciós cselekmények szankcionálásáért. Sokszor díjazott tényfeltáró újságíró segítségével feltárnak majd nagyobb horderejű ügyeket. Tapasztalt kampányosok segítenek abban, hogy az ügyek nagyobb hullámokat keltsenek a nyilvánosságban.

 

kozerdek

 

Komoly szakmai stáb segíti a Közérdekvédelmi Központot, hogy feldolgozzák és elemezzék a korrupció jelenségét, és szakpolitikai ajánlásokat fogalmazzanak meg, például a bejelentővédelem területén.

A Közérdekvédelmi Központ legnagyobb sajtópiaci igazolása Máriás Leonárd tényfeltáró újságíró. Máriás 2014-ben nyerte el a legjobb fiatal tényfeltáró újságíróknak járó “Soma-díjat” a dohánytörvény-módosítással kapcsolatos cikksorozatáért.

Az Átlátszó írta meg, hogy Máriással nem hosszabbított szerződést a Világgazdaság, amiért meg akarta írni a Magyar Nemzeti Kereskedőház gigantikus veszteségeiről szóló hírt, az azóta Mészáros Lőrinc érdekkőrébe került lapba.

Kapcsolódó cikkeink:

A pályámon még nem ütköztem ilyen akadályba – Máriás Leonárd újságíró

Jávor Benedek EP-képviselő Korrupcióellenes Ügyészséget hozna létre Magyarországon is

Szél Bernadett, Juhász Péter, Kónya Péter és a többiek – ellenzéki politikusok is használják a Kimittud rendszert

Feljelentés-elhárítás felsőfokon: ezért nem vizsgálódtak a hatóságok 2016 leggyanúsabb ügyeiben

A korrupcióellenes “árnyékügyészség” olyan ügyekben tervez “árnyéktárgyalásokat”, melyeket a Polt Péter vezette magyar ügyészség nem volt hajlandó, vagy képes kivizsgálni. A romániai DNA mintájára szervezendő független korrupcióellenes ügyészségről a Párbeszéd négy alkalommal nyújtott be törvényjavaslatot a magyar Parlamentben. Mindannyiszor leszavazta a Fidesz és a KDNP.

A magyar Országgyűlés csak kormánypárti szavazatokkal külön határozatot is hozott arról, hogy elutasítja az Európai Korrupcióellenes Ügyészség tervezetét. Azóta sem enyhült az Orbán-kormány ebben az ügyben, hiába fenyegette meg az Európai Bizottság súlyos következményekkel Magyarországot, ha Orbán keresztbe fekszik a kezdeményezésnek.

Juhász és Jávor azt is érzékeltetni szeretné az együttműködéssel, hogy politikusok, újságírók és civil szervezetek bizonyos ügyek mentén együtt tudnak működni az Orbán-rendszer visszásságainak felszámolása érdekében. A korrupciós bűncselekmények elévülési idejének 12 évre való növeléséért népszavazási kezdeményezést indító Korrupcióellenes Szövetség is  együttműködőként csatlakozott a kezdeményezéshez.

Disclaimer: A cikk szerzőjének cége kommunikációs tanácsokkal segíti majd a Közérdekvédelmi Központot.

Vágó Gábor

 

tetszett_a_cikk3

 

 

  • Péter István

    Nos, a korrupció immáron a destabilizáció és a lejáratás egyik legfontosabb
    stratégiai fegyverévé lépett elő, amit egyébként a titkos szolgálatok hoztak
    létre. A kidolgozók és az alkalmazók is úgy gondolják, hogy ez a módszer és
    eszköz kiválóan alkalmas arra, hogy a különböző országok, szervezetek és
    személyek iránti bizalmat végzetesen megingassa és akár meg is semmisítse. Egyébként, az esetek legnagyobb részében a vádaskodás semmiféle konkrét tényt, vagy hiteles adatot sem tartalmaz, hanem csaknem kizárólag feltételezéseken és rosszindulatú kitalációkon nyugszik, de mire kiderülne az igazság és a bíróság ténylegesen is megállapítja a valós helyzetet, a célszemély, vagy szervezet már régen a hitelét vesztette. Többek között, ettől szenved Magyarország is, mert a különböző ügynök és diverzáns szervezetek, valamint a hazaáruló politikai kalandorok és az internacionalista segítőik szinte megszakítás nélkül rágalmazzák és gyalázzák a magyar hazát és a magyar nemzetet. A korrupciós hisztériakeltőket és a politikai haszonlesőket még csak az sem zavarja, hogy a FIDESZ-KDNP pártszövetség immáron tartósan a választópolgárok meghatározó többségének a bizalmából és mind a mai napig megnyilvánuló
    támogatásával van hatalomgyakorlási pozícióban. Különben, egyre inkább úgy néz ki a helyzet, hogy az emberek számottevő hányada már nem hisz a korrupcióval történő rágalmazásnak és vádaskodásnak, s inkább a gyalázkodók szavahihetőségét vonja kétségbe.

  • Vidéki

    Index írta: Több százezer áldozata volt a „négyek bandájának”.

    A képen látható három alakról a “hármak bandája” jut eszembe.

    Korrupcióellenes “árnyékügyészséget” indít Juhász Péter és Jávor Benedek. Bizonyíték az nem kell ilyen rágalmazásban edzett alakoknak!

    Az Átlátszónak a Kendermagos Juhász Péter a hős.

    Ki is ez a Juhász Péter, honnan jött?
    A Kendermag Egyesület egy magyarországi non-profit civil szervezet, mely céljául elsősorban a könnyű drogok legalizálását, és minden drog dekriminalizálását tűzte ki. Elnöke Felső László, alelnökei: Juhász Péter, Borszéki Attila, titkára: dr Fazekas Tamás.
    Az Egyesület alapszabályát 2006-ban módosították.

    E SZERINT A KENDERSZÁRMAZÉKOK ESETÉBEN LEGALIZÁCIÓRA SZABÁLYOZOTT PIACRA,
    MÁS KÁBÍTÓSZEREK ESETÉBEN PEDIG DEKRIMINALIZÁCIÓRA VAN SZÜKSÉG.

    Az Egyesült Államokban a döntéshozók nem gondolják, hogy Juhász törekvései helyesek lennének.

    • Katalin Borbély

      Tedd hozzá:egyes döntéshozók. néhány népesebb államban mát megtörtént, és nem adok 10 évet, ez lesz a jellemző. A szesztilalom is pont annyit ért, amennyit érvényesíteni lehetett belőle. plusz: megágyzott a gengszterizmusnak, maffiának. Ugye, milyen klasszak a tilalmak? Papagájgyerek, legyen már saját eszed!
      Amúgy nem tudom, miféle rágalmakról beszélsz, én csak olyanokat hallottam, amelyek őket rágalmazták, nyertek is pereket. Szinte mindet. Nézd: abban egyetérthetünk -talán- hogy azt a bizonyos 10 Igét be kéme tartani, ami az emberszerű embertől el is várható. Az viszont tételesen tiltja a karaktergyilkosság alapvető eszközét, a hamis tanúságtételt felebarátoddal szemben. Nem gondolod, hogy Isten ezért büntetni fog? Nem hiszel benne?

      • Vidéki

        “A feje a néninek éppen jó lesz pemszlinek.” Írta József Atilla.

        “Ne tessen maszatolni! ( nyertek is pereket. Szinte mindet.)

        Írja: (Az USA)néhány népesebb állam(á)ban már megtörtént, (Vagyis az amit a Kendermag Egyesület követelt) E SZERINT A KENDERSZÁRMAZÉKOK ESETÉBEN LEGALIZÁCIÓRA SZABÁLYOZOTT PIACRA,
        MÁS KÁBÍTÓSZEREK ESETÉBEN PEDIG DEKRIMINALIZÁCIÓRA VAN SZÜKSÉG.

        1920. január 16-tól az Egyesült Államok egész területén tilossá vált a szeszes italok előállítása, forgalmazása, megvásárlása és fogyasztása.

        A törvénynek mégis voltak kiskapui.

        Ezek egyike az volt, hogy vallási célra egyházi személyek bort szerezhettek be,
        a másik pedig az, hogy orvosi rendelésre, emésztési zavar megszüntetésére az orvosok whiskyt írhattak fel a pácienseknek.

        Az orvosi célú legalizáció csak annyira teszi legálissá a marihuána használatát, amennyire az 1920. január 16-i szesztilalmi törvény a szeszes italok fogyasztását.

        Florida lett az USA 26. állama, ahol a választók szavazataival legalizálták az orvosi célú marihuána-felhasználást – jelentette a Vox.com. Ezzel már a tagállamok többségében megvalósult az orvosi célú legalizáció, a rák, az epilepszia, a HIV-fertőzés (AIDS), a PTSD (poszttraumás stressz szindróma) és más súlyos betegségek kezelésére.

        Ez nem jelenti A KENDERSZÁRMAZÉKOK ESETÉBEN LEGALIZÁCIÓT,

        MÁS KÁBÍTÓSZEREK ESETÉBEN PEDIG DEKRIMINALIZÁCIÓT!

        Tetszik érteni magyarul?
        Ne tégy “hamis tanúságtételt”!

  • Simon Gábor László

    Akkor gyorsan adok 1-2 témát ami a mi derágha miniszterÁlnokunk sara és egyenként is belebukna demokráciában.
    – miért nem hallom, naponta kérdezni: és mi van a Quaestor ügy kirobbanásakor élőben, köztévében, parlamenti űlésen felszólalásákor elismerte, hogy ő adott utasítást az eleve törvénytelenül elhelyezett közpénzek kivételére a Quaetorból?
    Normális demokráciában rég sokéves börtönbüntetését töltené és nem az országot lophatná tovább szét!!
    Mikor jelenti fel valaki ezért??

    • Simon Gábor László

      .. 2015-ös vagyonbevallásában több ingatlan szerepelt – közte amit ingyen bérbeadott a PFLA-nak amivel egyébként adócsalást követett el, lévén nem adhatja ingyen bérbe, piaci árat kell kérni és közterheit befizetni, ezezl évente 10 milliós adócsalást követ el, most pedig az akinek a nevére átírták, — ezek az ingatlanok eltüntek a 2016 vagyonbevallásából, de ami a csúcs: nincs egy Ft árbevétel sem az ingatlanokból, tehát egyszerűen csak azt a cétt szolgálta az átcsoportosítás, hogy a választók elől eldugja a vagyonát. Pofátlanság és szégyenletes.
      És nincs egy ellenzéki aki megkérdezze nyilvánosan hééééé!
      Hová tűnt a sok100 milliós ingatlan vagyon!
      Nem mondhatja vagyontalan, mert a felesége nevén meg milliárdos ingatlan birodalom és annak nagy része közös szerzemény, tehát igencsak megvagyonosodott a szegénylegény!
      Ebben az ingatlan pakkban volt az az ingatlan amit “állítólag” 50 évre ingyenesen bérbe adott ami törvény ellenes!!

      • Simon Gábor László

        A bérbeadott ingatlanhoz:
        Ez az állítás, nyilvánosan több médiában jelent meg, ami adócsalást sejtet.
        Adócsalás tényét az ÁFA törvény – 2. 5. 6 paragrafus,- alapozza meg, ugyanis szolgáltatás, ellenszolgáltatás esete áll fenn amiért anyagi ellenszolgáltatás jár és ennek adókötelezettsége van!! Adócsaló miniszterálnoknak nincs helye a közéletben, ráadásul ez bűntett, tehát amint az állítás megalapozott, azonnal le kéne mondania!
        Szerintem a tények megalapozottak!!
        ……..Ugyanis, nem adhatja ingyen bérbe, mert törvénytelen, – csak közvetlen rokon magánszemélynek lehet, a PFLA nem az, tehát köteles bérleti díjat kérni és azt bevallani, valamint a rájutó adót befizetni. Látszik a vagyonbevallásában, ilyen nincs,– tehát sokadszor is hazudott egy jót.
        …….Na most ha csak hazudta az ingyent, akkor meg szintén adót csal, – ami feltételezhető, lévén a vagyonbevallásában nincs benne, pedig ez az ingatlan az ő nevén van, nem a feleségéén, akinek a nevén van vagy 50 ingatlan ami közös szerzemény, tehát az is hazugság, hogy vagyontalan.-
        Tehát ha mégis van bevétele a PFLA bérléséből akkor következik: szintén adót csalt.
        Több mrd-os felépítmény a PFLA tehát az ingatlan bérlése sem 2 ft, inkább több millió éves szinten.
        …..Ezt nem lehet önállóan nézni, mert minden ami Felcsúton a szeretett miniszterÁlnokunk budija sarkaiban történik, az nagy eséllyel közpénzherdálás, adócsalás, vagyonbevallás, hiányosságait hordozza amik összefüggnek.
        A közpénz TAO, és egyéb formában ömlik oda sok milliárdos nagyságrendben, amit szinten kéne a médiában harsogni!

    • Deák István

      csak jelzem, hogy a vezetés a mi színvonalunkat közvetíti! mert olyan van hatalmon, akit mi hagyunk/választunk meg! 😀 szóval, hogyha fikázod és hánysz rá, magadat is hányod és fikázod! 😉 csak gondold végig… JAJJ igen! majdnem el is felejtettem! hogyha ennyire basz, menj és jelentsd fel! 😀 bizonyíték megvan 20 archívumban és netes oldalon! ja, lépni már büdös, mert nehéz és veszélyes…. EZÉRT NEM LESZ ITT SOHA SEMMI VÁLTOZÁS! ugatás és rinyálás megy, de tenni már nem mer senki! :)

  • Simon Gábor László

    Ha ez a csoport azt akarja robbanjon a korrupciós gazemberség, akkor elég egy emberre koncentrálni, ez maga a miniszterálnok.
    Ha csak az ő törvénytelenségeit tárják fel, akkor buknia kell, de a bukása a fidesz összeomlását vonja maga után.
    Az összes mutyi valamilyen szálon OgV-hez köthető, tehát a nála feltárt elvezet másokhoz.

    • Vidéki

      Az eszébe sem jut, hogy nagyon alapos bizonyítási eljárásra, bizonyítékokra van szükség ahhoz, hogy valakit elítéljenek egy jogállamban.

      Erre azért van szükség, hogy csekély esélye legyen annak, hogy ártatlan emberek szenvedjenek.

      Szolzsenyicin, az Aranyketrec című művében, leírja, hogyan működött az “igazságszolgáltatás” a sztálini időkben.

      Egy minisztériumból egy személy telefonált az USA követségére a metró állomásról és titkosnak minősülő adatokat közölt. A lehallgató tiszt elbambult egy kicsit és így a személy megléphetett. A téma alapján, az államvédelmi hatóság a minisztériumot be tudta azonosítani.
      A kivizsgálás során felhasználtak egy fejlesztés stádiumában lévő elektronikus fonetikai analizátor készüléket, amelyet bebörtönzött tudósok fejlesztgettek az “Aranyketrecben”.

      Sok személy vált gyanússá. Mindegyik gyanúsítottat kivégezték, de köztük volt az USA követségére telefonáló személy is!

      Napjaink kormányellenes propagandistái nem tartják fontosnak a bizonyítást, leizzadnak az erőlködéstől és rendszerint megmaradnak a rágalmazás szintjén.

      • lényeglátó

        Amely országban a gonosztevők büntetés nélkül maradnak, gyilkosságok, ragadozások, minden Istentelenségek eláradnak, melyekért veszedelemre bocsátja Isten az országot…Mivel sokszor a kis lopót a nagy lopók felakasztják: sokszor aki sokat lop, aranyláncot visel, aki keveset, kenderkötélen függ. Pázmány Péter (Ma annyira szégyentelenek, vagy tudatlanok, mesterségük címerként hordják!) Sólyom elvtárs tiltja meg a privatizáció, ügyészségi felülvizsgálatát!

        • Vidéki

          Lenin elvtárs is éppen így gondolkodott egykoron, mint te, a “lényeglátó”

          1917 novemberétől az ügyek az ún. forradalmi törvényszékek elé kerültek. A „bírók” nem voltak jogvégzettek, elég volt, ha tudtak írni.
          Számukra nem léteztek törvények, „szocialista igazságérzetükre” kellett támaszkodniuk.
          1922-ben végre mégis bevezettek egy törvénykönyvet. Lenin a törvényt kidolgozó Igazságügyi Népbiztosságnak írt utasításában leszögezte: „A bíróság nem azért van, hogy megszüntesse a terrort…, hanem hogy megalapozza és legitimálja.”
          A törvény szövege szerint a halálos ítélethez elég volt, ha valakinek csak szándékában állt elkövetni valamit.
          Kivégezhették továbbá akkor is, ha tette nem volt bűn, de a bírók a társadalomra károsnak ítélték.
          Szokás a lenini kor rémtetteit a polgárháborúval magyarázni. Csakhogy ezek nem szűntek meg és nem is szelídültek a polgárháború végeztével

          • lényeglátó

            nekem, ti is “átlátszók” vagytok!

            „írók, politikusok, mindenfajta újságok riporterei, röviden irodalmi ügynökök úgy a szocialista mozgalomban, a fenekük pedig a német sajtón ül. Minden újságon rajta tartják a kezüket, és elképzelheted, hogy milyen émelyítő az, az irodalom, amit ez eredményez.” Ez az egész zsidó világ, Michael Bakunyin

            Liszt véleménye

            „Birtokba vették a szépirodalom és az újságírás terét. Mint sáskasereg rohanták meg a sajtót, hatalmukba kerítették az időszaki iratokat, magukhoz ragadták a gondolatok vezérlését, s meg fészkelni látszották magukat a közvélemény-árulásban. (…) A zsidók a művészetet is ápolták, hogy azt legtávolabb teréig hatalmukba kerítsék… Ők sohasem tudták azt, miképp termett a művészet inspirációk által…. Az izraeliták új dallamokat nem tudtak feltalálni, mert ők sohasem a maguk érzelmeit dalolták

            2017. május 26. 17:53 Disqus írta, :

      • http://anonymand.blogspot.com anonymand

        Szó-hasmenésed van ismét.
        Sebaj!

        “Az eszébe sem jut, hogy nagyon alapos bizonyítási eljárásra, bizonyítékokra van szükség ahhoz, hogy valakit elítéljenek egy jogállamban.
        Erre azért van szükség, hogy csekély esélye legyen annak, hogy ártatlan emberek szenvedjenek.” – minő szép és igaz szavak!
        Az meg sem fordul a fejedben, hogy kicsit más megközelítésben is górcső alá vegyed a jelenlegi gazságszolgáltatást?
        Hogy igen alapos vizsgálatra van szükség a tények kiderítésére és az esetleges elkövetők felelősségre vonására?
        Jogállamban?
        “Híd a munka világába.”
        1,6 milliárd.
        + 1,3 milliárd, az adófizetők (netán a te pénzed … is) pénzéből.
        Farkas Flórián meg nem vezetőszáron, mint Simon Gábor (230 millió nem közpénz), hanem együttműködési szerződést ír alá.
        Miféle jogállamról hablatyolsz?
        A józan eszed maradéka is oda?

        • Vidéki

          Az Investigation Discovery TV csatornán megtörtént bűneseteket ismertetnek, elemeznek, mutatják be a bűnös bűnhődéséhez vezető utat.
          Gyakran olyan a helyzet a nyomozó hatóságok szempontjából, mintha egy tűt keresnének egy szénakazalban.

          Ha nem találnak olyan bizonyítékokat, amelyet a bíróság is elfogad, akkor az addig befektetett munka csak döglött aktákat eredményez a világ legfejlettebb államában, az Egyesült Államokban, amely már csaknem fél évszázada képes volt űrhajósokat küldeni a Holdra és vissza is tudta hozni őket.

          A döglött akták minden gondját mégsem voltak képesek megoldani.

          • http://anonymand.blogspot.com anonymand

            Gratulálok a szép eszmefuttatáshoz.
            Igen, vannak döglött akták,amiket olykor elővesznek.
            De nehogy már egy napjainkban folyó valódi nyomozás ne legyen képes a számlák, bizonylatok közt eligazodni, tárgyi bizonyítékokat találni, hogy nyugodtan bíróság elé lehessen vinni a több mint másfél milliárdos ügyet.
            Ezt ugye te sem gondolod komolyan.
            A számlákat, bizonylatokat meg kell őrizni meghatározott ideig, azokon aláírások vannak.
            Ez nem döglött akták döglött ügye, ez forró nyomos (lehetne),

          • Deák István

            persze, csak mivel nem verjük szét a várost és vele együtt a nyomorékokat, addig nem fog történni semmi, csak röhögnek, viszket a tenyerük, ti meg egymást basszátok halálra vakon, mert addig nem láttok el, hogy CSAK EGYÜTT van esélyünk! ja, hogy a magyar egy negatív idióta, aki csak lehúzni tud mindent? (tény) na, hát akkor igaz, hogy a nép olyan vezetést érdemel, mint amilyen maga a nép! :) kaptatok egy tükröt, most szopogathatjátok saját magatok az arroganciátokat, a pökkhendiséget és az egyre jobban elharapódzó félelmet, gyűlöletet és idiotizmust! :)

      • Deák István

        Erre vannak ez etikus hekkerek, csak szólok! mivel már nem a papír és cerka/toll korában élünk…. ezt, valahogy minden idióta elfelejti… -_-

    • lényeglátó

      Tyúkeszű barátom! Abszurd mese

      Hol volt, hol nem volt az állami vagyon. A moszkvai világbirodalmon túl, az átláthatatlan privatizációs üveghegyen innen, a nagy varázslók korában eltűntek a gyárak, üzemek, kastélyok, földek, erdők az állami tulajdonból.
      Az elvarázsolt ország, nevesincs királysága (nem király a neve, de a királynál is nagyobb a hatalma) kedvenc, sőt kegyenc miniszterére bízta az állami birtok (f)osztogatását. Kopasztották is az államot, mint Márta asszony a vasárnapi húslevesbe való tyúkot, forró víz nélkül.
      Rózsa Sándor és a világ valamennyi, valaha volt útonállója szájtátva bámul ránk, hogy ez lehetséges? Elvenni a vagyont azzal, hogy az Államé, mindnyájunké, kicsit pihentetni, aztán magamévá tenni aprópénzért, mint az olcsó utcalányt. Mindezt a jog, és az állam palástja alatt.
      Az útonállás magánvállalkozásban soha nem lenne ennyire „hatékony”. És mindezt a magánvállalkozás elsődlegessége jelszavával! A lényeg: mindent jól összezavarni, akkor lehet igazán sikeresen a zavarosban halászni!
      Az ostoba becsületesnek meg: „száraz tónak nedves partján, döglött béka kuruttyol!”

      Megjelent a Magyar Fórumban „Nem mese ez gyermek címmel” 1995.

      • Deák István

        ezért kéne az összes vén idiótát és a hozzájuk tartozó sleppet kib@szni, mint macskát szarni és a fiatalokat beengedni! nem pedig, mint itt is, hogy 50/60/70 és még talán 80 éves fejjel egymást basztatják egyfolytában, hogy ki milyen intellektualitással bír!

        Maga is “lényeglátó” kurvára láthatja a lényeget, hogyha még mindig abban él, amikor még az öregnek volt igaza…. lófaszt lát maga, nem lényeget! 😀

        • lényeglátó

          Te meg majom rágod!

          2017. május 29. 16:56 Disqus írta, :

          • Deák István

            ássa el magát ilyen vén korára, hogy ilyen idióta. :) de lévén, hogy több eszem van láthatóan, így inkább nem bocsátkoznék vitába, mivel szellemi harcot vívni egy fegyvertelen emberrel masszívan unfair. :/

        • szmoker (Homo Trollicus)

          “és a fiatalokat beengedni”
          Ilyen már volt úgy kb. 25-26 éve. Aztán nézd meg mi lett a fiatalokból.
          Asszimilálta őket a biomassza és ugyanolyan korrupt gecikké váltak mint az összes többi naplopó abban a díszes házban.

  • lényeglátó

    Korrupt országokban a panamákon szokás leginkább felháborodni. Imádott hazánk pedig igen-igen korrupt ország. Ebből kifolyólag természetes, hogy itt minden ember fölháborodik, ha a másik ember panamázik… A magyar társadalomban, mint minden fenékig romlott társadalomban privátim, kis körökben, bizalmas tereferék közt vidáman és szemérmetlenül szoktuk tárgyalni mindezt. Vezető státuszférfiakról, előkelő politikusokról, társadalmi vezéremberekről, kedves, hízelgő elismeréssel szoktuk megállapítani, hogy nagy gazemberek.
    Aljasabbnak látszunk Szerbiánál. Szerbiában lemészárolták a királyi családot. Nálunk a nemzetet gyilkolják meg. Pár százezer ember kisajátítva tartja az országot. A nép milliói jogtalan rabszolgák. Az ország koldus és leigázott. A parlament urai pedig liferáljak (szállítják), a népet, a nép jogait, a hazát.(Akkor a Habsburg, ma az Európa Birodalomba) Ilyen nemzetveszejtő ocsmányságot nem mutat föl a világhistória. Orgiája ez az összegyülemlett bűnöknek. Beteljesülése a kérlelhetetlen fátumnak. Fölfakadt seb vagyunk Európa testén. Lesz- e balzsam erre a sebre, vagy egyszerűen ki fogják égetni?… Rettenetes, rettenetes történet ez. Panama és anarchia Nagyváradi Napló: 1903. júli.18.
    Az adózó nép szegénységének veszedelmesebb forrása nem lehet, mint a tabu szemlátomást való szaporodása. Mely országban a tabu népe megszaporodnak, az vagyoni végromlás szélén áll. (A szatmári adózó nép állapotárul, 1830)*** “Kölcsey Ferenc: Országházi beszédéből!

    • Mária néni

      Neked melyik a hazád?

      • lényeglátó

        LEGFELJEBB a föld felszín, melyet gazemberek bírtokolnak!

        2017. május 27. 23:48 Disqus írta, :

  • Mária néni

    OLAF

  • vian

    Szuper! Támogatom és nem csak szavakban :-)