Bezárás
vizes vb

Újabb 620,5 millióval drágult a vizes vb

497 millió forintba kerül a Duna Aréna üzemeltetése, amit Kis-Szölgyémi Ferenc cége végez majd. A Császár-Komjádi uszodába 123,5 millióért vesznek eredményjelző LED-falat és egyéb felszereléseket az Antenna Hungária Zrt.-től.

Az EU-s közbeszerzési értesítő május 27-i számában két eredményhirdetés jelent meg a heteken belül kezdődő vizes vb-vel kapcsolatban. Mindkét tender esetében a világbajnokságot szervező Bp2017 Kft. a megrendelő, és mindkettő – szokás szerint – hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás volt a rendkívüli sürgősségre való hivatkozással.

– a Duna Aréna üzemeltetése nettó 497 millió forint

A feladat egész pontosan a Duna Aréna (Dagály) és az ún. FINA Market teljes körű üzemeltetési és épület-karbantartási feladatainak ellátása. A tendert a Kis-Szölgyémi Ferenc tulajdonában lévő B-Omega-T Kft. nyerte havi 142 millió forintos ajánlattal. A Simicska Lajos és Fonyó Károly közeli üzleti körbe sorolt Kis-Szölgyémi a vezérigazgatója és egyedüli tulajdonosa a B+N Referencia Zrt.-nek, amely évek óta zsinórban nyeri az állami közbeszerzéseket.

Pályázott még a feladatra havi 151 millió forintos ajánlattal az állami tulajdonú HM EI Zrt., és a Fakultás FM Kft., valamint az AQUALOGISZTIKA Kft. is, ám utóbbi két cég ajánlatát érvénytelennek nyilvánították.

– gyengeáramú rendszerek a Császár-Komjádi uszodába nettó 123,5 millió forint

Erre a tenderre az Antenna Hungária Zrt., az EURO ONE Számítástechnikai Zrt., és a T-Systems Magyarország Zrt. nyújtott be ajánlatot, a nyertes az állami tulajdonú Antenna Hungária lett. Az összegből hangrendszereket, eredményjelző LED-falat, wifit, IP-telefont, és egyéb elektronikus felszereléseket vesznek az uszodába.

Április közepén kigyűjtöttük a Közbeszerzési Értesítőből az összes olyan eljárást, amelynek leírásában a vizes vb-re hivatkozott a kiíró. A szerződéseket összesítő táblázatunk ezen a linken megtekinthető, folyamatosan frissítjük. A szerződésmódosításoknál a becsült összeghez nullát írtunk, és az áremelkedés mértéke szerepel a végösszegnél.


A nyilvánosságra hozott szerződések összköltsége jelenleg
nettó 101,5 milliárd forint.

Erdélyi Katalin

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom