Bezárás
Egyéb

Mondvacsinált okokkal titkolózik a Miniszterelnökség a Mengyi-ügyben, bepereltük őket

Farkas Flóriánt az EMMI közreműködésével kimentették a fenyegető büntetőeljárásból, majd a kormány nekiállt a eltakarítani a szemetet. Valami hasonló történik a Voldemort-ügyben is: Mengyi képviselő ugyan bíróság elé fog állni, de a további felelősök felé vezető szálakat nem vizsgálta a nyomozóhatóság, dacára annak, hogy Köpeczi-Bócz Tamás volt EMMI-államtitkárnak fontos szerepe van mindkét ügyben. A tavalyi botrány körüli pánikban még azt ígérte a kormány illetékese, a gyanúba keveredett pályázatokat átvilágítják, és a vizsgálat eredményét nyilvánosságra hozzák. A botrány mára elült, a nyomozás lezárult, a vizsgálat eredménye pedig már nem nyilvános – kértük, nem adták, ezért bepereltük az ügyben illetékes Miniszterelnökséget.

Néhány hete a 168 óra, a minap pedig az Index elemezte a Mengyi-ügy legújabb fejleményét, amit abban lehet összefoglalni, hogy az ügyészség az eddig ismerteken kívül nem talált semmi érdemit a két éve tartó eljárás során.

A nyomozást nemrég lezárták, Mengyi és társai ellen vádat emeltek, de az eljárás számos kérdést megválaszolatlanul hagyott. Így például nem tisztázódott, honnét szereztek tudomást a vádlottak az ellenük folyó titkos nyomozásról, és úgy tűnik, a nyomozóhatóság nem is nagyon törte magát, hogy megtalálja a szivárogtatót.

Mengyiéknek két helyről súghattak: vagy a szövetkezeti csalás kiagyalói ellen nyomozó NAV-tól, vagy az EMMI-ből, a minisztériumot ugyanis figyelmeztette az adóhatóság a készülő trükkös pályázatra. A nyomozás során meghallgatták Balog miniszter kabinetfőnökét – magát a minisztert nem-, aki azt vallotta, hogy a miniszter utasítására megmutatta a NAV-tól érkezett titkos dokumentumot a pályázatokért felelős helyettes államtitkárnak, Köpeczi-Bócz Tamásnak.

Kapcsolódó cikkeink

Az ember, aki ott se volt: Köpeczi-Bócz Tamás tündöklése és bukása

Korrupcióinfó: Azért szüntetik meg az egyik legkorruptabb háttérintézményt, hogy eltüntessék a nyomokat

IT-szolgáltatásokat is a piaci ár sokszorosáért vásárol a Türr István Intézet

Jogerős: nyilvános a Türr Intézet uniós támogatási szerződése

Magyarország dobogós helyeken az Európai Csalás Elleni Hivatal, az OLAF feketelistáin

A világ legdrágább Opel Corsája és a Belügyminisztériumhoz közeli irodaház – így ver hidat a munka világába az Országos Roma Önkormányzat

A NER legnagyobb túlélői IV. – Farkas Flórián

Köpeczi-Bócz viszont azt mondta a nyomozóknak, nem látta a csalásra figyelmeztető dokumentumot. A két magas rangú minisztériumi vezető vallomása közti ellentmondással az ügyészség nem bíbelődött, a nyomozás ezen a vonalon nem ment tovább. Nemrég Bárándy Gergely szocialista képviselő a minisztériumi vezetők szerepét firtató kérdésére Polt Péter azt válaszolta, a minisztériumi illetékesekkel kapcsolatban

„büntetőjogi felelősséget nem lehetett kimutatni”

Ez a lazaság már csak azért is nehezen értelmezhető, mert azt maga a legfőbb ügyész is elismerte, hogy Mengyi Köpeczi-Bócz államtitkárt kereste meg, és a lehallgatott telefonbeszélgetésekben is többször emlegetnek felső kapcsolatként egy bizonyos Tamást. Köpeczi-Bócz Tamás ezen túlmenően is legalább egy további szövetkezeti lenyúlás körül felbukkant, értelemszerűen vele együtt munkáltatója, az EMMI is. Csak emlékeztetőül:

a minisztériumnak – és vélhetőleg magának a helyettes államtitkárnak -, kulcsszerepe volt abban, hogy a Farkas Flórián elnökölte Híd a munkába szociális szövetkezet több száz milliós pénzszórását nem követte büntetőjogi felelősségre vonás.

Ebben az ügyben is a NAV nyomozott – igaz, a Fővárosi Főügyészség felügyelete mellett-, és itt is az EMMI kulcspozícióban lévő munkatársainak vallomása volt a döntő. A pénzügyi nyomozók ugyanis épp a minisztérium Köpeczi-Bócz vezette államtitkárságát keresték meg, adjon szakvéleményt a szövetkezet szürreális beszerzéseiről és kétes munkaszerződéseiről.

Köpecziék pedig mindent szabályosnak és okszerűnek találtak, így a nyomozást megszüntették, a kormány pedig eltakarította a szemetet. Tegyük hozzá, Köpeci-Bócz 2014-ig a Türr István Képző és Kutató Intézet (TKKI) főigazgatójaként tevékenykedett, a TKKI pedig az ORÖ konzorciumi partnere volt az összes nagy felzárkózási projektben – így a botrányba fulladt Híd a munkába projektben is.

Titkosított miniszterelnökségi vizsgálat

„Egyértelműen látható, hogy két cégről, két testvércégről van szó, amely 2007 óta többtucatnyi európai uniós pályázat végrehajtásában vett részt. Az egyik, a Public Sector Consulting, ami számszerűen 19 projekt esetében vállalt pályázatíró, projekt menedzsment vagy valamilyen szolgáltatói munkát, a másik, az pedig a Public Sector Tanácsadó Kft., amely 2010 óta végzett hasonló típusú szolgáltatásokat, mintegy 44 esetben. (…) a miniszter úr arról rendelkezett, hogy újra át kell tekinteni ezeket az értékeléseket, ami pedig egy végkövetkeztetést fog hozni olyan másfél hónapon belül, amikor megtörténik az összes, 2007 óta általuk kezelt vagy részben általuk menedzselt pályázatnak az áttekintése” – nyilatkozta tavaly nyáron a Voldemort-ügyben közismertté vált Public Sector-cégekkel kapcsolatban Csepreghy Nándor, miniszterelnökségi államtitkár.

Csakhogy a korábbi bejelentéssel ellentétben a vizsgálat eredményét nem hozták nyilvánosságra sem októberben, sem később. Márciusban aztán adatigénylésben kértük a Miniszterelnökségtől a vizsgálat eredményét, illetve azon pályázatok listáját, amelyekben valamelyik Public Sector-cég közreműködött.

Egyes információk szerint a 60 pályázat értéke meghaladja az 5 milliárd forintot. Csakhogy úgy néz ki, a takarítás Voldemort-ügyben is beindult: a Miniszterelnökség megtagadta a korábban nyilvánosságra hozni ígért adatok kiadását, mondván, az ügyben büntetőeljárás folyik.

Hiába hivatkoztunk arra, hogy a Kúria egy korábbi ítélete alapján önmagában az a tény, hogy a kért adat szerepel egy büntetőügy irataiban, nem elégséges ok a kiadás megtagadására. Időközben a nyomozás is lezárult, végképp okafogyottá vált tehát a büntetőeljárásra hivatkozni – a Miniszterelnökség ennek ellenére tovább titkolózik, ezért kénytelenek voltunk perre menni, hogy kiderüljön, mire jutott a Miniszterelnökség a Public Sector-cégek pályázatainak ügyében.

Igaz, ezzel a kormány fél-egy évet nyert, hogy a Voldemort-ügyben is el lehessen tüntetni a közvetlen felelősökön túlmutató nyomokat.

Becker András

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom