Bezárás
Egyéb

Nem nyomoznak a Pollack Mihály téri mélygarázs ügyében

Nincs itt semmi látnivaló – nagyjából ezzel az érveléssel utasította vissza a Pollack Mihály téri mélygarázs-mutyi ügyében a nyomozást a BRFK. Az offshore-hátterű eladó háromszor olyan drágán adta a magyar államnak az ingatlant, mint amennyiért alig másfél évvel korábban megvette. A szálak a Tiborcz-körbe tartozó Paár Attila felé, illetve a Szivek Norbert MNV-vezérrel is együttműködő, csalás miatt elítélt Tolnai Sándor irányába vezetnek, és felbukkan a sztoriban az igazságügyi miniszter ügyvédi irodája is.

A közéleti feljelentések Paganinije, ifjabb Tényi István, illetve egy másik magánszemély kérte a rendőrséget, járjon el hűtlen kezelés miatt a józsefvárosi Palotanegyedben található Pollack Mihály téri mélygarázs ügyében. Történt, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. tavaly szeptemberben 3,65 milliárd forintért vette meg a Nemzeti Múzeum szomszédságában lévő 2500 négyzetméter alapterületű garázst. Az ingatlant az eladó, az ekkor luxemburgi offshore-tulajdonban lévő Tállya Hotel Invest Kft. alig másfél évvel korábban vásárolta ingóságokkal együtt 1,2 milliárd forintért.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság korrupciós és gazdasági bűnözés elleni főosztálya elutasította a feljelentés, mivel érvelésük szerint a cselekmény nem bűncselekmény. A határozat indokolásában az is olvasható, hogy az ingatlant a Tállya Hotel Invest jelzáloggal és egyéb terhekkel vette, de tehermentesen adta tovább, ráadásul értéknövelő beruházásokat is végrehajtott.

A BRFK határozata még februárban kelt, de csak nemrég került a birtokunkba. Kérdeztük a rendőrségen, hogy jogerőssé vált-e azóta vagy esetleg panasz nyomán vagy bármi más okból mégis folyik-e a procedúra, válaszukat várjuk. A feljelentők egyébként nem élhettek panasszal, mert a törvény szerint az csak a sértettek kiváltsága.

A mélygarázs ingatlanára korábban bejegyzett terhek így alakultak: a „resztlihez”, a NAV 5,8 milliós és a józsefvárosi önkormányzat 21 millió forintos, adótartozásból eredő végrehajtási joga mellé az Erste Bank 28,9 millió svájci frankos jelzálogjoga is társult. Ezeket kétségtelenül törölték az MNV tulajdonszerzéséig.

Úgy fest tehát, a luxemburgi hátterű Tállya Hotel Invest nem hogy nyert volna, de éppenséggel milliárdokat vesztett a bizniszen. A svájci frank árfolyama ugyanis a törléskor, 2016 nyarán 288 forint körül mozgott – vagyis a teher átszámolva horribilis összeget, 8,3 milliárd forintot tett ki.

A tulajdoni lapon a teher nem keretbiztosítékként szerepel, ezzel együtt még több biztosíték esetén is tetemes lenne a summa. A jelzálogot 2007-ben jegyezték be az ingatlanra. Arról pedig nem számol be a rendőrségi határozat, hogy a bank a tartozás teljes összegét megkapta-e vagy – ilyenkor amúgy nem szokatlan módon – valamiféle alku keretében megelégedett kevesebbel is.

Föltéve, hogy a jelzálog ezt az egyetlen ingatlant terhelte (magánszerződésekben ettől ellentétesen is rendelkezhettek a felek), és az Erste a teljes summát megkapta, a BRKF-nak igaza van. Sőt, a Tállya Hotel Invest kitüntetést érdemelne: 4,4 milliárd forint körüli összegre kvázi megvendégelte a magyar államot.

Vannak azonban jelek, amelyek elbizonytalaníthatják az optimista elemzőt.

Az épület a 2007. augusztus 13-i jelzálogbejegyzéskor a Pollack Mihály Téri Mélygarázs Kft. tulajdona volt. A cég tulajdonosi szerkezete szövevényes. A hitelfelvétel napján érdekelt volt benne a ciprusi Wellamo Trading Ltd. is, aminek igazgatói Nagy Péter és Bogdán Tibor a cégjegyzék szerint. Ők nagy valószínűséggel azonosak a neves jogászokkal, a ciprusi cég kézbesítési megbízottja ugyanis a Trócsányi László jelenlegi igazságügyi miniszter ügyvédi irodája, a Nagy és Trócsányi volt, amelynek mindketten partnerei.

wellamo

Öt nappal a gigahitel bejegyzését követően változott a cég tulajdonosi köre. A közvetett tulajdonosok között szerepelt például a ciprusi Janata Ltd. off-shore cég is, amelyről a HVG már korábban igazolta, hogy a nemrégiben csalás miatt elítélt Tolnai Sándor, volt labdarúgó klubtulajdonoshoz és üzleti partnereihez köthető.

Tolnai és a végleges garázstulajdonos MNV-t vezető Szivek Norbert gazdasági kapcsolatrendszerének átfedéseiről Szivek pályaívét bemutató cikkünkben írtunk résztelesen:

Ön rábízná a vagyonát? A magyar állam rábízta. Szivek Norbert portréja

A jelenleg egy kisvárdai magánszemély érdekeltségében álló, de a céges kapcsolatokat böngészve a Tolnai-féle társaságtól továbbra sem távoli „garázscég” hiába adta el 2015 márciusában az ingatlant a Tállya Hotel Investnek, a bevétel sokat nem segített rajta, tavaly felszámolás alá került. A cég üzletrészein jelenleg is szerepel az Erste jelzálogjoga, a tavalyi mérleg pedig 1,4 milliárdos kötelezettségállományt mutat.

A köztes tulajdonos Tállya Hotel Invest tavaly szeptember közepén adta tovább az ingatlant az MNV-nek. A vételről egyébként kormányhatározat is született nem sokkal korábban, e szerint a Nemzeti Múzeumnak van szüksége parkolási lehetőségre. A szerződések elkészítésében a Szivek-család magánüzleteiben is jogászaként is tevékenykedő Törös Ügyvédi Iroda működött közre.

A Tállya Hotel Invest ekkor a luxemburgi Kagemi AG tulajdona volt, ez a cég – mint a Heti Válasz annak idején levezette – a WHB-csoport környékén is felbukkan. A WHB-frontember Paár Attila nem csak milliárdos közbeszerzési lovag, de Tiborcz István első vő bizalmas köreibe is besorolható. A Tállya Hotel Invest ügyvezetője, Pápai Csaba neve szintén felbukkant egyéb Paár-érdekeltségekben is.

Utóbb Pápai beszállt tulajdonosként is a cégbe, illetve érkezett egy másik üzlettárs, a PMT Mélygarázs-üzemeltető és Szolgáltató Kft. („PMT” úgyis, mint Pollack Mihály tér). Utóbbi cég Csiszár Gergő résztulajdona volt tavaly nyárig. Ő igazgatósági tag a Tiborczéktól Paárhoz zsilipelt Elios Innovativ Zrt.-ben. Csiszár édesanyja, Kanta Tünde egykori vámtiszt pedig a jelenlegi garázs-tulajdonos MNV biztonsági igazgatója.

Rádi Antónia

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom