Bezárás
Egyéb

Eddig 1,2 milliárd forintba került a belügy Várba költöztetésének terve

Megvannak a belügy új, várbeli épületeinek kiviteli tervei, de hogy az átcuccolás mikor történhet meg a jelenlegi, József Attila utcai épületből, nem tudni. Többek között ezek derültek ki a tárca Átlátszónak adott tájékoztatásából.

“A Belügyminisztérium 2017. szeptember 15-ig 1 271 057 000 forint kifizetést teljesített” – közölték a tárca részéről a tervezett Várba költözés kiadásaira vonatkozó kérdésünkre. Ahogy a belügy válaszában is szerepel, a dolgozókat egyrészt az Országház és az Úri utca közötti, volt MTA épületegyüttesben, másrészt a Nándor utca 5–7. szám alatti épületben helyezik majd el.

Mint májusban megírtuk, a Belügyminisztérium (BM) az eredeti tervek szerint idén vehette volna birtokba az új helyét, de az év elején kiderült, hogy ebből legkorábban 2018 decemberében lehet valami. A tárca Budára való átköltöztetése addig 803 millió forintba került.

A végösszegre vonatkozóan a minisztérium illetékesei nem tudtak válaszolni, és azt sem tudták megadni, hogy költözés után mi lesz a BM jelenlegi, József Attila utcai épületével, mert annak „hasznosítása nem a minisztérium kompetenciájába tartozik”.

Mostani megkeresésünkre adott tájékoztatásukban a következőket írták:

„A két ingatlanról eltérő időpontban született döntés, így azok előkészítése is eltérő szakaszban van. A volt MTA épületegyüttes átépítésére az építési engedély hatályba lépett, teljes körben elkészültek a kiviteli tervek. A Nándor utcai épület építési engedélye ugyancsak hatályba lépett, a belsőépítészet kiviteli terve elkészült, azonban egyes szakági kiviteli tervek készítése még nem történt meg.”

A BM beszámolt arról is, hogy „a Nándor utcai épület kiviteli tervezési feladataira, valamint a volt MTA épületegyüttes és a Nándor utcai épület teljes körű kivitelezésére kétfordulós közbeszerzési eljárást indított a lebonyolító Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. Az eljárás első, úgynevezett részvételi szakaszában érvényes ajánlat nem érkezett, ezért az illetékes bizottság eredménytelennek nyilvánította az eljárást, a BMSK új eljárást fog indítani.

A költözés várható időpontjára vonatkozóan a BM részéről azt írták, hogy azt a közbeszerzési eljárás eredményes lefolytatása után tudják megválaszolni.

Csikász Brigitta

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom